VENDÉG

A „nemzeti” handabandázás, kardcsörtetés, melldöngetés és hőbörgés nemcsak idejétmúlt és nevetséges, de kifejezetten káros és romboló is

Ez most kicsit hosszú lesz, de talán érthetővé tesz olyan összefüggéseket, amik triviálisak, de nem mindenki látja őket, sőt.

Fel van hördülve az internet népe Bartus László legújabb vészharang-kongatásán, miszerint Orbán Viktor mivezérünk háborúra készül. Ne tessenek hörögni, az ugyanis nem fog segíteni! A következtetés Bartus részéről jogos. Eddig is minden jóslata bejött. Nem zseni az ipse, viszont reális.

Jómagam már 2000-ben megmondtam: Orbán Viktor fasiszta. Akkor körberöhögtek, lekomcsiztak, et cetera… De mire is alapoztam ezt?

Egyszerű: a korona parlamentbe úsztatására. Mivel a történelem a hobbim, számomra egyértelmű volt, hogy ha a korona közjogi funkciót kap, akkor abból az ún. Szent Korona-tan feltámasztása következik. Mi is ez a tan?

Részletes kifejtéséhez hosszas tanulmány kellene, az azért most nem fér bele. Legyen elég az, hogy két lényeges fundamentumát kiemelem.

Az első: a Szent Korona tagjai a nemesek. Igen, a nemesek. Kizárólag. A polgárság (akkor Magyarországon még alig létezik, de azért alakul) és a parasztság kizárva. Nos, nemzetfogalom még nem létezett (erre még visszatérek), de lényegében a „nemzetből” nekifutás nélkül kizárta a nem nemeseket. (Mindenki annyit ért, amennyije volt…) Ennek persze van történelmi oka: a Szent Korona-tan Werbőczy „Tripartitum”-ában, vagyis Hármaskönyvében került megfogalmazásra. Werbőczy oszlopos tagja volt a bosszúért lihegő arisztokráciának – a Dózsa György vezette parasztfelkelést követően. E kizárás a „Szent Korona tagjai” közül nem más, mint bosszú, megtorlás. („Elégtétel. Jogi és politikai elégtétel.”)

A második lényeges alapvetés: a Szent Korona országai. Ezek egységét is kimondta a Tripartitum. Hogy ezek mely területek, annak megválaszolásához elég megnézni a Parlamentben máig is díszelgő koronás középcímert. Ott vannak benne. Horvátország, Erdély, Dalmácia, Szlavónia, és Fiume mind beletartoznak. Innentől nem lehet kérdés, hogy a Szent Korona-tan mai viszonyok között az irredentizmus, a revizionizmus alapvetése.

A Magyar koronás középcímer. A magyar kiscímer alatt látható Horvátország, Erdély, Fiume, Dalmácia és Szlavónia címere, a Szent Korona-tan alapján ezek alkotnák az egységes, megbonthatatlan Magyar Királyságot. Ez annál is érdekesebb, jogy Horvátország jogilag sosem volt része a Magyar Királyságnak, csak perszonálunió állt fenn a két ország között évszázadokon át, vagyis az uralkodó közös volt, de ettől még külön államnak számított. A magyar történetírás ennek említését valahogy szereti elmulasztani.

Tehát kérdem én: hogy nem lehetett ezt előre látni, amikor a korona közjogi funkciót kapott?

Nem véletlen tehát, nem is előjelek nélküli ez a „nemzeti” téboly, ami most zajlik. Holott „nemzet” igazából nem is létezik… lássuk, miért.

A népek, népcsoportok identitástudata a múlt ködébe vész, bár alapja minden bizonnyal az őskori hordaszellem. A hordák – később, amikor már belső funkciók és a belső hierarchia is megjelennek, törzsek – „identitása” az állatvilágban gyökerezik, elég megnézni a hordákban élő csimpánzokat. Ha két horda egymás territóriumába téved, komoly harc alakul ki. Na de ők honnan ismernék fel az együttműködés áldásait?… A lényeg az, hogy ez tovább élt az állatvilágból kiemelkedő emberiségnél is. Jellemzően vérségi alapon szerveződtek ezek a „népek”, illetve amikor megjelentek az első komoly államok, onnantól már egyfajta jogi alapon, területi elven, lásd a római polgárjog intézményét majd annak kiterjesztését. Persze az állam nélküli „nomád” népeknél maradt a vérségi szervezőelv, ami a magyaroknál is megmaradt az államalapításig, illetve hivatkozási alapként tovább is élt, de a gyakorlat már mást mutatott. Mindenesetre megmaradt a nemzetségi alapokra való hivatkozás az öndefinícióban. A feudalizmus korában ezt áttörte mindenütt az uralkodó személyéhez kötődés, illetve a „korona” fennhatósága. A korona volt azután a szervezőelv alapja, bár önálló megszemélyesítése Werbőczynél jelenik meg csak ilyen elementáris erővel. Mindenütt másutt csak hivatkozási alap, egyébként az aktuális uralkodó határozza meg a viszonyokat szándékai és persze lehetőségei szerint.

De sehol egy nemzet! Nem beszél senki nemzetekről, egyetlen forrás sem említ ilyeneket, hacsak az utókor által elkövetett fordítások/ferdítések csempészik beléjük. Nézzük meg például II. Rákóczi Ferenc nevezetes kiáltványát! „Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera” – írja a Fejedelem. Ezt mai napig is félrefordítják: „Ismét kiújultak a jeles magyar nemzet sebei”. WTF??? Nemzet? Könyörgöm, hol van ebben a mondatban egyetlen „natio” is? Gentis-ről van szó. Nemzetségekről, ami ugyebár visszautal a néphagyományban élő „honfoglalókra”, illetve azok nemzetségeire, a régi szervezőelvre. Nemzetről egy árva mukk sincs… nem is lehet, mivel ilyen fogalom ekkor nem létezik a világon sehol. Na ennyit a „nemzetek” örökkévalóságáról és ősi mivoltáról, arról a nácoid marhaságról meg aztán különösen, hogy az amerikaiak nem is nemzet. Ha létezik egyáltalán igazi nemzet a világon, akkor az épp az amerikai. Elvégre a fogalmat ők alkották – magukra. Az amerikai Alapító Atyák alkotása a fogalom, ugyanis a sikeres Függetlenségi Háborúval önállóvá válókat valahogy nevezni kellett. Mindenki bevándorló, vagy bevándorló-leszármazott volt, ezért bármiféle utalás akármilyen nemzetségre ki volt zárva – magukat meg mégse migráncsozhatták le – így lettek ők „nation”, bár a Függetlenségi Nyilatkozatban még ők sem használták ezt (sőt, még Alkotmányuk is így kezdődik: We the people… vagyis: mi, a nép), csak később.

Ezt vették át aztán az európai lánglelkű forradalmárok, mert olyan hú de jó, azta de forradalmi, jaj de modern volt. S mivel a múltat már ők is végképp akarták eltörölni, nem foglalkoztak vele, hogy ez a „nemzet” fogalom milyen roncsolást fog véghezvinni az évszázadok alatt kialakult társadalmi viszonyokban. Ez be is következett, az új fogalom először az ábrándos tekintetű romantikusok kedvence lett, a XIX. században ezért még nem látszottak annyira a negatív hatások, vagy csak nem voltak történelmi léptékben feltűnőek. De ahol az államhatalom magáévá tette az új eszmét…. Ott a rombolás elkezdődött, hiszen például épp Magyarországon járult hozzá az elmagyarosítási törekvés a szintén „nemzeti” formába szerveződő kisebbségek fokozódó elégedetlenségéhez, ami aztán Trianonban csúcsosodott ki. Ennél is kevésbé volt feltűnő a nagyhatalmak gyarmatain uralkodó elnyomás, hiszen a gyarmatok lakosságának a sorsa Európában senkit nem érdekelt. Pedig ott is az elnyomás vezetett a Brit Birodalom széthullásához (az ő „Trianonjuk”)… hatás és ellenhatás, akció és reakció. Eddig tiszta sor.

Ám az Első Világháború mindent megváltoztatott. A nagy birodalmak szétesésével ugyanis megszűnt a koronák szervezőelvkénti működése. S persze éppen az amerikai elnök volt az, aki nemzeti alapon kívánta rendezni az új helyzetet, a wilsoni 14 pont épp erről szól. Honnan sejthette volna egy amerikai elnök abban az időben, hogy ami számára oly természetes (nevezetesen az, hogy egy nemzetet az alkot, aki boldogan odatartozónak vallja magát), az Európában nemhogy nem természetes, de történelmi okokból egyenesen működésképtelen? Bár sejthette volna: az Egyesült Államok tűzben-vérben született, aki harcolt érte, még jó, hogy magáénak érezte az egészet, de Európában, több száz éves államok romjain, kölcsönös sérelmekkel terhelt, vérségi-származási hagyományokra alapozott struktúrákra „húzták rá” a nemzetfogalmat. Gyilkos lépés volt ezt az európai fejlődéstől idegen, mesterséges eszmét fő államszervező erőnek használni. Ide vezethető vissza minden későbbi etnikai tisztogatás, népirtás Európában. (Még rosszabb a helyzet az afrikai államokban, ahol a mai napig sem igazán érvényesül még a nemzetállamiság sem, sok helyütt megmaradtak a törzsi identitások és viszonyok, ami viszont érdektelen volt a vonalzóval meghúzott „nemzeti” határok kiötlői számára, meg is van a hatása a helyi viszonyok semmibevételének!)

A nemzeteszme rombolását korrigálni egyféleképpen lehet, és ez szintén a XIX. század romantikus gondolkodóira vezethető vissza. Voltak, akik már előre látták ugyanis az új eszme kártékonyságát, ezért egyesíteni szerették volna az öreg kontinenst. A részletek kidolgozásával persze adósok maradtak, akkoriban a feltételek sem voltak meg ehhez.

Egy XIX. századi elképzelés egyfajta Európai Unióról. Fővárosa geometriai okokból Bécs környékére esett volna, de Szent Istvánnak hívták volna, pedig nem is magyar az elgondolás. Jobbra fent az elképzelt zászló. A sugaras felosztás a „kantonok” határait jelzi, ezek a tartományok saját zászlóval rendelkeztek volna (jobba lent négy példa, a párizsi, berlini, varsói és budapesti kanton zászlóival). A kis ágyú-ikonok az adott kanton véderejének vezényleti nyelvét jelöli, miután négyfajta nemzetséget különböztet meg, germán, „római” vagyis újlatin, szláv, és magyar. Mivel az elosztásnál csak az egyenlősdit vették figyelembe, a budapesti kanton vezényleti nyelve a német lett volna, de a szegedi, grazi, párizsi, breslaui, krakkói és ogyesszai kantonoké magyar.

A technológia – elsősorban a motorizáció és a kommunikáció fejlődése -, valamint a Második Világháború borzalmai kellettek ahhoz, hogy ma ennek megvalósulását viszont már láthatjuk: az Európai Unióban. A politikai határok, a „nemzetállamok” határainak feloldása gyógyír a múlt traumáira és a mesterségesen behozott nemzeteszme rombolásaira. Trianon is meghaladottá vált: bármikor el lehet látogatni Erdélybe, a székelyek is bármikor átugorhatnak Budapestre vagy éppen a Balatonhoz. A magyarok úgy járhatnak az Adria partjára nyaralni, mint a „boldog békeidőkben”, az Első Világháború előtt.

A kultúrát persze mindez nem érinti, hiszen a kulturális sokszínűség nem csak azt jelenti, hogy el kell fogadni a másokét – ahogy azt erre hegyezik ki a nacionalisták -, hanem azt is, hogy mindenki nyugodtan ápolhatja a sajátját. Hacsak az nem fáj a nacionalistáknak, hogy senki nem kényszerítheti rá másra az övét, ők sem…

A technikai fejlődés viszont hozott egy újabb fejleményt, amit lehet nem szeretni, lehet patás ördögöt kiabálni tőle, de megállítani nem lehet. Ez a globalizáció. Abban a korban, amikor 24 órán belül a világ bármely pontján ott lehetünk, amikor interneten másodpercek alatt lehet kommunikálni a bolygó bármely pontján lévő emberekkel, nem lehet a globalizációt sem tagadni, se megfékezni. A globális versenyben pedig egy európai léptékű nemzetállam életképtelen. Még a gazdag Németország sem állhatja a sarat egy USA-val, egy Kínával vagy egy Oroszországgal szemben. Egyszerűen nem egy súlycsoport. Ahhoz, hogy a féltve őrzött nemzetállamok ne legyenek gazdasági félgyarmatsorba süllyesztve, összeurópai összefogás szükséges. Másképp nem megy. Ez a kor parancsa.

És akkor püff neki, Magyarország előveszi a Szent Korona-tant. Egy középkori valamit, aminek célja már a maga korában is a bosszúállás és a magyar arisztokrácia önfényezése volt. Az alaptákolmány is a „történeti alkotmányra” hivatkozik. Az pedig nem más, mint a Tripartitum! Szent Korona-tanostul, és az alárendelt társadalmi rétegek alávetésével, jogfosztásával együtt. Mi nem érthető ezen? Ez a „dicső múltba” révedés aktuálpolitikai célból nem más, mint fasizmus a javából. A hajléktalanok zsákutcába kergetése és üldözése pedig már a nácizmus határait súrolja, nem is finoman.

Ha mindehhez hozzávesszük Bartus külpolitikai fejtegetését – ami lássuk be, helyénvaló –, akkor mindenki levonhatja a konzekvenciát. Igen, minden jel arra mutat, hogy Putyin és Orbán között van egy efféle paktum. Orbán a maga részéről érvénytelennek nyilvánította a Magyar-Ukrán Alapszerződést, ami a határokat garantálta. A diplomácia nyelvén tehát területi igényekkel lépett fel. A nacionalisták örülhetnek ennek: hátha gyarapodik a Haza! Azt hagyjuk hogy a magyar fegyveres erőt az ukránok pár óra leforgása alatt morzsolnák ficlikké, oroszok ide vagy oda, ezen nem segít semmilyen sorkatonaság, sem az iskolai katonai kiképzés. (Ha mind a 9 millió magyar fegyverben állna, akkor se lenne esélye korszerű haditechnika hiányában…) A tömeghadseregek kora is lejárt, ideje szembenézni a valósággal: a régi tétel, miszerint „egy magyar szuronyos baka ezer tankkal felér”, már régen sem volt igaz, ezt bizonyítja sok ezer magyar szuronyos baka sírja Doberdótól a Don-kanyarig, pedig Doberdónál még tank se volt.

Abba is bele kell gondolni, hogy NATO-tagállamként ilyesmit egyáltalán hogy lehet végrehajtani? Ha valamiben a NATO ellenérdekelt, akkor az az, hogy Oroszország közelebb jusson a Nyugathoz! Vagyis: ezt bizony meg fogják tiltani. Talán be is avatkoznak. Ha kikerülünk a NATO-ból, akkor az a magyar államiságnak régen rossz! Gondoljunk csak bele. Románia, Szlovákia NATO-tagok. De ha mi nem lennénk, viszont indítanánk egy revizionista háborút, ugyan mi lenne a reakciójuk? Vagy a nem is NATO-tag Szerbiának? Megsúgom: nem újságot olvasnának közben. Ne tévedjünk: A Kisantant nem létezik, mert NATO van, EU van, Alapszerződések vannak, nyugi van. De ha egy Alapszerződést csak úgy ukkmukkfukk érvénytelenné lehet nyilvánítani, abban a pillanatban, hogy az első magyar baka átdugja a surranója orrát bármelyik határon, NATO-védelem nélkül, úgy összeáll a Kisantant, ahogy az elő van rajzolva kedves barátaim! Onnantól csak barátságos meccs lenne az ukránok és a Kisantant államainak hadereje között, hogy ki veri szét előbb a rá jutó magyar „erőket”, és ki vonul be előbb Budapestre….

Az már ezen is túlmutat, hogy egy területszerzés kisebbségek uralom alá vonását is jelenti, akiktől megszabadulni csakis emberiségellenes bűncselekmények útján lehet (deportálás vagy kiirtás). Márpedig a „nemzeteszmén” alapuló területszerzés mi a rossebet jelentene, ha nem azt, hogy a saját „nemzeté” legyen a terület? Hitlernek sem azért kellett a keleti élettér, hogy a szláv lakosság boldogan éljen rajta, Milosevics sem akart autonómiát adni a bekebelezendő területek bosnyák vagy épp horvát lakóinak, inkább tette a terület részévé őket tömegsírok útján. Hozzájuk képest a „nemzetek” előtti korok hódításai, akár a szulejmáni oszmán hódoltság is, valóban „daliás időknek” tűnhetnek… tehát látható, hogy nem létezik olyan lehetőség, amelyből Magyarország bármilyen háborús konfliktusból pozitívan tudna kijönni. A Haza nem fog területtel gyarapodni, legfeljebb megszűnni, ha nagyon ugrál.

De mi is a Haza?  A hazát nem a földterület jelenti. Ez középkori, feudális szemlélet (feudum – földbirtok). A hazát az jelenti, ami ott van. Amitől valaki érzi, hogy otthon van. Elsősorban az embereket és amit ezek az emberek létrehoznak. Az a zsarnok, aki az embereket feláldozza a területért, éppen a hazát rombolja. (Többnyire saját dicsőségéért és birtoklási vágyáért.) Nincs az a területi gyarapodás (Ami amúgy is ki a fenét érdekel abban a korban, amikor a határok eltűnőben vannak értelmesebb államok között?), ami megérné, hogy családok ezrei, százezrei maradjanak apák, férjek, fiúgyerekek nélkül. Egy sokszorosan kivérzett, megtépázott népet ilyen kalandba hajszolni… na az a „nemzethalál”, nem a migráció!

Ehhez hozzávehetjük azt is, hogy a terület semmit nem jelent. Nem attól lesz sikeres vagy sikertelen egy állam, egy nép, hogy mekkora a területe. Ma már az ásványkincseken se múlik. (Nem baj az, ha az is van persze, de anélkül is el lehet boldogulni. Legfeljebb úgy melósabb.) Csak hasonlítsunk össze egy Hollandiát egy Nigériával. Melyik a nagyobb? És melyik a sikeresebb? Ezzel kapcsolatban nincs több kérdésem.

A „nemzeti” handabandázás, kardcsörtetés, melldöngetés és hőbörgés tehát nemcsak idejétmúlt és nevetséges, de kifejezetten káros és romboló is. Pontosabban mindig is az volt, de ma már könnyen végzetes is lehet.

Egész Európára érvényes, de most Magyarországra különösen: a kérdés nem a „nemzeti megmaradás”. A valódi kérdés: „nemzet”, VAGY megmaradás.

BáLa

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább