NEHAZUGGY

Dánia az élő példa

Lázár Gergő | 2018. Október 26, Péntek | 11:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,501,960 forint, még hiányzik 498,040 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Erdei óvoda. A szó hallatán sokaknak – jogosan – a hazai nyári táborok jutnak eszükbe. Van ahol ezek a szavak – vagyis pontosabban a Waldkindergarten, skovbørnehave, esetleg a Skogsmulle – valami egészen mást jelent. Ahhoz hogy igazán megértsük, mit is jelent gyermekek ezrei számára az erdei óvoda, Észak-Európa felé kell vennünk az irányt. Noha ma már a világ számos pontján megjelent ez a fajta oktatási módszer, maga az ötlet a dán Ella Flautau nevéhez fűződik, aki 1950-ben elsőként hozott létre erdei óvodát.

Ki ne emlékezne – feltéve, hogy még az internet kora előtt született – arra az időszakra, amikor gyerekekként csoportokba verődve jártuk az erdőket? Ha esett, ha fújt, amikor csak tehettük az időnk nagy részét a szabadban töltöttük. Nem a számítógépek előtt ültünk órákat, hanem a természetet járva, pocsolyákban ugrálva, fára mászva, erdei állatokat kutatva jártuk a természetet, egészen sötétedésig. A szülők nem aggódták halálra magukat, hogy mégis merre van a gyerek. Nem tartottak attól sem, hogy valami baja esik, hisz a barátaival volt. Ez az időszak a világ igen sok pontján elmúlt.

A gyerekek egészen kiskoruktól fogva folyamatos felügyelet alatt vannak. Nem ismerkednek meg a kerti bogarakkal, sem a frissen nyíló ibolya illatával. Az otthonunkból kikerülve az óvodák épületének biztonságos közegébe kerülnek, ahol éveken keresztül szobákban és folyosókon töltik a mindennapjaikat. A természethez legközelebb akkor kerülhetnek, ha épp kiengedik őket az udvarra, hogy játszhassanak egy kicsit. A 2000-es évek gyermekei sokszor szinte alig tudnak valamit a természetről, ugyanis azzal soha nem kerültek tényleges kapcsolatba, ez azonban nem az ő hibájuk.

Nem mindenki járt viszont így. Többek között Németországban, Dániában, Svédországban és Norvégiában ugyanis a szülők a mai napig választhatnak beltéri és kültéri oktatás között. Ahelyett, hogy egy kicsit belekóstolnánk a különböző országok erdei óvodai módszereibe, a dán példán keresztül szeretném bemutatni, mekkora haszna lenne egy ilyen módszernek idehaza is.

Dániában az óvodák 10%-a – vagyis legalább 500 – erdei óvoda. Ez azt jelenti, hogy a napjuk egy részét, vagy akár a teljes napot is az erdőben, egy mezőn, esetleg egy parkban töltik, ahol a természettel interakcióba kerülve tanulják meg a legalapvetőbb dolgokat. Nincsenek kerítések és nincsenek pedagógusok tucatjai sem a gyerekekkel, mert nem félnek attól, hogy bármi baj történne. A gyerek ugyanis nem hülye. Képes megérteni és felfogni a körülötte lévő világot, ehhez csupán annyi kell, hogy ha kérdése van, arra választ kapjon.

Nincs a természetnél tökéletesebb környezet arra, hogy a gyerekek megtanulják a legalapvetőbb szabályokat, amellett, hogy kialakuljon bennük egy természet iránti tisztelet. Dániában a gyerekek megtanulnak késsel nyársat faragni és megtanítják őket arra is, hogy a kés csupán egy eszköz, nem pedig fegyver. Gond nélkül mászhatnak akár 5-10 méteres fák koronájára is, ugyanis a gyerek pontosan tisztában van azzal, hogy mik a korlátai. Hogy ez baromság? Akkor lássuk mit mond egy 17 éve erdei óvodában tanító pedagógus az erdőben történő súlyos balesetekről:

-17 éves pályafutásom alatt egyszer kellett kórházba vinnem gyereket az erdei iskolából.

-Mi történt?

-Az egyik szülő, aki épp a gyermekéért jött, áthajtott az egyik gyerek lábán.

Kisebb balesetek persze történnek, de hol nem? Ezek az esetek pedig tökéletesek arra, hogy a gyerek tanuljon belőlük. Olyan ez, mint ahhoz, hogy valakinek kialakuljon az immunrendszere, gyerekkorában nem szabad megóvni még a széltől is. Igenis menjen ki a gyerek játszani, ha esik, ha fúj, esetleg havazik. Játszhasson a homokozóban, kúszhasson a padlón és ugorhasson pocsolyából pocsolyába. Ha ezeket mind elvesszük egy gyerektől, azzal nem megvédjük, hanem megfosztjuk valamitől. Mindenki csak egyszer fiatal, ezt ne felejtsük.

A finn oktatási rendszerhez hasonlóan könyvek helyett a való világot veszik alapul és hagyják őket, hogy a maguk ritmusában, a számukra valóban fontos dolgokat tanulják meg. Nem próbálják meg beléjük erőszakolni a tudást, helyette inkább megtanítják tanulni őket.

A finn oktatásról szóló cikkem végén is leírtam, hogy bőven lenne mit tanulni a skandinávoktól. Megteszem ezt most is, mivel kizártnak tartom, hogy pénzügyileg megoldhatatlan lenne a dolog. Nem milliárdos stadionokra lenne szüksége ennek az országnak, hanem épeszű oktatási rendszerre. Ehhez pedig nem kéne mást tennünk, mint kinyitnunk a szemünket. Az évtizedek óta sikertelen, leterhelő és romboló poroszos oktatási rendszer helyett itt az ideje annak, hogy végre változás történjen. Példák tucatjai vannak a világban arra, hogy mégis milyen irányba érdemes elindulni. A 2000-es évek előtt született gyermekek az élő példái annak, hogy a természettől jobb tanár nem létezik, jó lenne ezt végre felismerni.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!