December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Erről ennyit, alattvalók!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jajistenemjesszusmária! Jó reggelt kívánok a hét utolsó hétfőjén, úgy látom, a kolléga nagyvonalú volt tegnap este, és az alufóliasisakot határozottan igénylő történéseket meghagyta nekem. Köszönöm szépen, végül is mindenki azzal nyomuljon, amihez legjobban ért. Nekem a minden sarkából kifordult, politikai-közéleti elmebetegséggel határos dimenzió a fő kutatási szakterületem, úgyhogy máris belevágok. Esküszöm, semmi olyasmiről nem lesz szó, ami boldogabb helyeken is bármikor előfordulhatna. Nem, nem az a hír, hogy a magyar kormány egyik legnagyobb trolljának elmozdítására most nincs szándék, ezt már két napja tudjuk, kutassa csak szépen az egyre fogyatkozó magyarság eredetét, aztán majd lesz valami. Hanemhogy.

A Schmidt Mária tulajdonában lévő, brutális olvasótáborral nem igazán rendelkező, ám bőséges közpénztámogatásból hiányt nem szenvedő lapja (ahol a minap a tulajdonos lánya magyarázta a saját és a tulajdonos-anyja üzleti bizonyítványát), a Figyelő TOP200 díjátadója nevet viselő, a Várkert Bazárban az úri közönség számára szervezett csillivilli, köldöknéző rendezvényén – ahol a NER milliárdos krémje, a Lölö házaspárt is beleértve, teljes pompájában vonult fel kitüntetni egymást – Orbán Viktor, minden idők legnagyobb politikai trollja a pofázás mellett díjat is átadott. Nem tudom, hogy a gálaest fénypontja volt-e, szerintem egyenesen a magyar illiberális nemdemokrácia egyik legfényesebb pontja lehetett, amikor a lekötelezhetetlen felcsúti istenkirály – aki eddig sem érezte kínosnak, kellemetlennek és vállalhatatlannak, hogy a kormányzása idején milliárdosra hízott Garancsi Istvántól (aki legutóbb egy 25 milliárdos állami megbízást szakított) szájbatekert luxusrepülőzést kap ajándékba (ami nem is ajándék, hanem fasztudja mi, ezért semmi közünk hozzá) -, az év vállalata díjjal tüntette ki Garancsi István cégét, a Marketet. Erről ennyit, alattvalók! Ha támadják, még azért is meghosszabbítom Lovasberényig. A sajtó elől gyáván menekülő, a rajta lévő ruhadarabok rángatásába és a szája nyalogatásába kapaszkodó miniszterelnök a sajátjai közül üzente meg, hogy a korrupció tagadásának legkézenfekvőbb eszköze, hogy szemrebbenés nélkül rátesz még egy lapáttal az erkölcstelen, vérgeci húzására. Köszönjük L. Simon Lászlónak, hogy Facebook-oldalán elkotyogta ezt a nagyszerű hírt.

Arra még biztosan emlékszünk, hogy ahol egy ellenzéki párt nem tüntethetett a Magyarországra látogató véreskezű török szultán ellen, ott török, Allah Akbar-t kiabáló, félholdas zászlókat lengető hívek és rajongók simán. A rendőrség megmagyarázta az RTL Híradójának, hogy miért nincs itt semmi látnivaló:

A szimpátiatüntetést a rendőrségre nem jelentették be, ezért ezt a rendőrség tudomásul sem tudta venni. A rendőrség a helyszínen a szükséges intézkedést megtette.

Ez derék, drága véreim! Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne, ha ezután senki nem jelentené be a rendőrségen, hogy mikor hol szeretne felvonulni valaki mellett, vagy ellen. Gondolom, semmi baj nem lenne a Cinege utcában sem. Annak alapján, ami tegnap Pécsen történt, minden okunk is megvan ezt feltételezni. Ahol Orbán Viktor a 2,5 milliárd forint közpénzből épült kosárlabda akadémiát adta át, mintha az a saját megtakarításaiból épült volna. Nos, a szükséges intézkedéseket ott is megtették, amennyiben kiderült: a jelenlévő biztonsági verőemberek egyáltalán nem a biztonság fenntartásáért voltak oda rendelve (50 szintén odavezényelt csápoló szépkorú aligha jelentett nemzetbiztonsági kockázatot), hanem azért, hogy távol tartsák a nem seggnyaló médiát a miniszterelnöktől. Ímhol egy remek beszámoló arról, hogy a gyávaság és a paranoia milyen mély pöcegödrébe süllyedt az egykori lánglelkű forradalmár. Lassan már megvetni sem vagyok képes, annyire undorodom tőle.

Pedig azt még csak nem is vettem figyelembe, hogy már megint puffogtatta a definíciókat. Ezúttal arról lamentált, hogy mi kell ahhoz, hogy nagy nemzet legyünk. És nem szakadt a nyakába az átkozott mennyezet a szarszagú bölcsességétől, miszerint vállalni kell a sikereinket is, nem csak a kudarcainkat, különben sosem lesz belőlünk nagy nemzet. Hányszor volt olyan, hogy ez az emberszerű lény vállalta nem hogy a kudarcokat, de egyáltalán a felelősséget bármiért?

Mekkora nagy nemzet lehet az, amelyik egy olyan miniszterelnököt tart el 30 éve, aki minden volt már és mindennek az ellenkezője is, és aki már ott tart a politikai következetességében, hogy olyan görög szélsősjobbos alakulatnak gazsulál, amelytől még a nyugati szélsőjobb egyik vezéralakja, Marine le Pen is elhatárolódik? Ki ez az ember, aki már csak arra képes, hogy Vlagyimir Putyin és az Európa-bomlasztó orosz dezinformációs trollkommandó szólamait büfögje fel? Aki teli pofával hányja az epét Brüsszelre és Putyin mintájára azzal védi korrupt rezsimjét, hogy az államok szuverenitása és egyenlősége, valamint a belügyekbe való be nem avatkozás mindent felülír? Hogyan lesz nagy nemzet az, amelyik végignézi, hogy az Európához való tartozás megerősítése helyett ázsiai diktátorokkal hetyegnek a vezetői?

Ne szóljon bele senki a belügyeinkbe, ja. Ez például azért is jó, mert már nem csak az Orbán-dinasztia, nem csak a nemzet fogalmatlan mangalicaszerelője, hanem annak leszármazottai is kérik a jussukat a NER-ből. Most éppen Érden építenek stadiont és multifunkcionális sportközpontot, mert ehhez is csak ők értenek. A senkik, akik a közpénzes vályúhoz közel kerültek, és annyira ízlik nekik a tartalma, hogy nem bírnak leállni. Szóval az van, hogy a Modern Városok Program részét képező létesítmény kivitelezésére eredetileg 3,3 milliárd forintot különített el a kormány a közösből, de sajnos ennyiből Mészáros kölykei nem tudják ezt megvalósítani, úgyhogy 5,3 milliárdért fogják. Szép siker! Ameddig van bőr, ami lehúzható erről a nagy nemzetről, nem szabad megállni!

Közben természetesen vakítani kell a parasztot reggeltől estig. Például Németh Szilárdokkal, akik elbohóckodnak és pompásan elterelik a figyelmet arról, micsoda trágyadombbá züllött ez az ország. A nemzet gasztronómiai állócsillaga, a Fidesz újonnan megalakult bevándorlásellenes kabinetjének elnöke vadul mímeli a munkát. Sorosozik, brüsszelezik, migránsozik, lebegteti az állandó veszélyt (ehhez nem kell ész, elég a nagy pofa), sűrű és hasznos munkája egyik első diadalmas állomása pedig az lesz, hogy az ügyészséghez fordul, kérve a Migration Aid párttá alakulásának vizsgálatát. Szerintem se alakulhasson párttá se a Migration Aid, se senki más. Sőt, a meglévő pártokat is el kell taposni a picsába, elég bőven az állampárt. Sápítozni, óbégatni, mártírkodni, lázadni a hatalomból úgy is lehet majd. Nem? De.

Miközben Tállai professzor a lopott pénzből működő Magyar Időknek elmesélte, hogy az Európai Parlament azzal, hogy csökkentené az áfát (=a magyar baloldal Brüsszelben áskálódik), valójában akadályozná a magyar adócsökkentéseket (nem a mindent mozdíthatót ellopó, és azt magánvagyonná konvertáló korrupt kormány akadályozza az adócsökkentéseket, á, dehogy), a kirúgás előtt álló, és valószínűleg előbb-utóbb kirúgott minisztériumi dolgozók számára jó hír körvonalazódik. (Ja, nem.) Tartalékos katonai szolgálatot kell vállalniuk. Vagyis be kell lépniük az éppen felduzzasztani tervezett seregbe ahhoz, hogy támogatást kapjanak az új állami álláshoz szükséges átképzésre. Mekkora nagy csel, micsoda gógyi! Rákényszeríteni 9-10 ezer kirúgott tisztviselőt, vagy a nagy részüket, a nőket is beleértve, hogy lépjenek be a Magyar Honvédség tartalékos katonái közé, különben a büdös életben nem fognak elhelyezkedni az állami szektor más részében. Bravó! Így kell zsarolni a jó magyar embereket, így biztosan nagy nemzet leszünk, akárki meglássa!

A végére két finomságot ajánlok (egyik sem Döbrögi úr szokásos pénteki igehirdetése), mindkettő megkívánja az erős idegzetet, még ha más-más értelemben is. Az első a Honvédkórház összeomlás szélén egyensúlyozó sürgősségi centrumának dolgozói hangján keresztül szemlélteti, hogy mekkora kibaszott nagy a baj. A másodikra nem lelem a szavakat, ehhez én már kevés vagyok. Legyen szép napjuk, a nyárias meleg ideálisnak tűnik!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.