December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Ordítok Blog


Hülyék és hazaárulók

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egy ország akkor ér fel a csúcsra, amikor Bayer Zsolt Kövér Lászlóval moralizál a rohadék kommunistákról, hazaárulókról, szabadságról, demokráciáról és becsületről. Baromi nehéz lenne alkalmasabb egyedeket találni erre a feladatra, mint ezt a két csillogó szemű ártatlan ifjú embert, akik hírből ismerik csak az elmúlt rendszert, még véletlenül sem húztak hasznot belőle sem úgy, hogy a rohadék komcsik adójából működtetett egyetemen tanultak, sem úgy, hogy mondjuk az MSZMP Központi Bizottságának Társadalomtudományi Intézetében dolgoztak. Sőt, lássuk be, ezek az önérzetes hazafiak szűznemzéssel keletkeznek, így elő nem fordul, hogy a családjukban, a felmenőik között lett volna bárki, aki kommunistának vallotta magát akár pozícióért, akár hitből, mert egy jobb, élhetőbb világot szeretett volna a gyermekeinek, unokáinak. Ilyen előélettel teljes joggal fröcsöghetnek ezek a szeplőtelenek, ez így tökéletesen hiteles és igaz. Ha valakinek, nekik aztán minden joguk megvan arra, hogy hazaárulónak nevezzenek mindenkit, aki nem abban hisz, amiben ők.

Lássuk be, hogy erkölcsi kötelességünk hinni ennek a két nemes lelkületű honfiúnak, akik minden anyagi haszon nélkül, csupa hazaszeretetből küzdenek Orbán Viktor seregeinek szélén. Ez nekik nemhogy nem éri meg, hanem direkt a sajátjukból fizetik a harcolást. Meg a flekdíjat. Szilárd elvi alapokon állnak. Főleg Kövér. Szilárd. Amikor liberális volt, akkor is elvből volt az, amikor Soros György pénzéből élt egy évig, akkor is és amikor az egyházak szerepének elfogadhatatlan nyomulása ellen ágált, akkor is. Akkor meg főleg, amikor a Fidesz ellenzékben kénytelen volt nemzetközi fórumokhoz fordulni az akkor éppen – legitim módon megválasztott – kormányon lévők ellen. És most is szilárd ő, amikor nincs nála vallásosabb hívő ember szerte e honban, amikor a liberálisokat kicsiny szíve minden szőrszálával gyűlöli, amikor – lássuk be, teljes joggal – hazaárulónak nevezi azokat, akik nem támogatják minden erejükkel az ő imádott barátját, harcostársát és vezérét, Orbán Viktort.

Kövér László ki is jelölte a helyes irányt és a rá jellemző szittyaturul keresetlenséggel bele is trombitálta Bayer Zsolt sójába:

A demokrácia, meg a szabadság, az együtt jár azzal, hogy hülyének és hazaárulónak is szabad lenni.

És igen, lényegében sikerült pár szóban összefoglalni a fideszesség leglényegét, esszenciáját és értelmét. Élnek is ők ezzel a lehetőséggel az első pillanattól kezdve. Olyannyira, hogy már másról sem szól a működésük, mint erről. A demokrácia a rendszerváltáskor szakadt az ország nyakába és Orbán Viktor (akkori) legjobb barátja, Simicska Lajos volt az úttörője a demokratikus alapjogok használatba vételének. Azt vallotta, hogy mindenkinek alkotmányos joga, hogy hülye legyen. Élt is ezzel a jogával például Kövér Szilárd (Kövér Lászlónak, a Fidesz élő lelkiismeretének testvére), amikor bőven áron alul, igen komoly veszteséggel adta el Orbán apukának a Dolomit Kft.-t a Quality Invest Rt. képviseletében. Az meg csak tök véletlen, hogy előtte ebbe az Rt.-be folyt be a Fidesz-székház eladásából származó pénz jókora része. Vannak ilyen véletlenek.

Meg aztán lehet, hogy Kövér Szilárd nem egy matekzseni. Ez családi hagyomány lehet náluk, mert Kövér László sem áll túl jól a számokkal. Azt mondta ugyanis, hogy a magyar emberek kétharmada választotta meg őket, így kerültek kormányra. Megint. Közben sajnos az a valóság, hogy a választásra jogosultak egyharmada, a választáson megjelentek fele sem szavazott rájuk. A parlamenti kétharmadnak nincs köze a valós választási eredményhez, ahogy a magyar kormány működését bíráló Sargentini-jelentésnek sincs köze a migrációhoz és főleg nincs köze Magyarország megtámadásához.

Ezt sajnos a két harcostárs, a lovagkeresztes költő és az erkölcsiségéről híressé vált portás nem igazán tudja felérni ésszel, de végül is nem tesznek ők mást, mint élnek a demokrácia adta lehetőséggel. Hülyék és hazaárulók.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.