A kormánypárt vígan hátradőlhet és rendelhet még egy frissen facsart narancslét. Az évek óta vergődő MSZP időben aktiválta a reflexeket és elkezdte szétverni önmagát. Biztos, ami biztos, nem bízzák másra ezt a nemes feladatot.
Az éppen – ki tudja, hányadszor – megújulás előtt álló párt néhány prominens tagja jónak látta Botka Lászlót kitolni a porond közepére. Egyfajta pofozózsáknak. A következő választásokig még a politikai hulláját is lesz idő eltalicskázni a szemetesig. Botka – a párt egyik leghitelesebb politikusa, jelenleg Szeged polgármestere, jó nagy céltábla. A Fidesz már meg is kezdte a legyilkolását, vélhetőleg benne látnak komoly ellenfelet. Ugyanis Botka a szájkaratét igen jól művelő párttársaival szemben hosszú évek óta bizonyít. Nem véletlenül őt választották ismét a szegediek, a kormány minden ígérete és fenyegetése ellenére is. Ugyanis benne bíznak.
A fiatalok, demokraták és keresztények bele is álltak az évszázad leleplezésébe: honnan volt pénze Botka László idős pedagógus szüleinek két budapesti lakásra? Igaz, percek alatt kiderült, hogy a két – egy 48 és egy 95 négyzetméteres lakótelepi lakás – nem az elmúlt héten került a család birtokába, a szülők ezeket az ingatlanokat régebben, több, mint tíz éve vásárolták. Mégpedig a keresetükből és a Szolnokon lévő ingatlanok eladásából befolyt összegből. Ennek a két ingatlannak a fele került most a polgármester nevére, nyilván a másik fele a testvéréé lett. Ugyanis a szülők időben rendezni akarták a családi vagyon sorsát.
Erre a hihetetlen sztorira repült rá a kormánypárt és a Vajna-Habony pártmédia. Gusztustalanul, ahogy szoktak. Érdekes módon sem a Fidesz lelkes és a becsületért minden időben és minden erővel kiálló politikusait, sem a parókakészítő-vitrinőr párost egyáltalán nem érdekli, például Szijjártó Péter nagyon tisztelt szüleinek vajon miből sikerült soktízmilliós összeget kölcsönadni és hasonló nagyságrendben ajándékozni a harmincvalahányéves dednek. Feltételezem, a Szijjártó szülők is úgy álltak a rendszerváltáskor, mint minden magyar család: konkrétan nagyjából nincstelenül. Ehhez képest rohamtempóban sikerült meggazdagodniuk, ami remek dolog. Mások is vannak ezzel így, főként a kormánypárt prominens vezetőinek rokonságában. Bizonyára teljesen legálisan, jogszerűen és etikus módon gazdagodott a Szijjártó família, kétségem sincs ezt illetően. De az ország nyilvánossága előtt nem ártana tisztázni, hogy valóban ők segítették-e ki a fiukat, telt-e nekik erre és az ifjú külügyminiszternek a már meglévő három ingatlant (ugyanis a Dunakeszin vásárolt, 170 millió forint körüli összegbe kerülő villa a nagyedik) milyen pénzből sikerült megvásárolnia. Gondolom én.
Na, de Botka és az MSZP. A párt legutóbbi választmányi ülésén kifakadt a szegedi politikus, ugyanis Hiller István és Harangozó Tamás valamiért jónak látta feszegetni, vajon Botka vállalja-e a következő választáson a miniszterelnök-jelöltséget.
Szerintem sincs jelenleg ennél fontosabb dolga az MSZP-nek. Karnyújtásnyira van a győzelem, szinte bizonyosra vehető, hogy kormányt alakíthatnak, az Orbán-kormánnyal elégedetlen szavazók sűrű, tömött sorokban állnak a párt mellett, mögött és körül. Itt az ideje a pozíciók szétosztásának, nehogy valakinek ne maradjon párnázott hokedli. A párt friss, meggyőző imázst épített, az emberek bizalma töretlen, remek programokat dolgoznak ki szinte minden héten, erős a jelenlétük úgy a nagyvárosokban, mind a vidéki falvakban, remek a kommunikációjuk, fiatal, tehetséges és karizmatikus, erkölcsileg és szakmailag kikezdhetetlen politikusaik népszerűek.
Ja, mégsem.
Egy dologban nem értek egyet Botka Lászlóval. Ő azt állította: Bajnait túlságosan korán léptették színre, ezért tudta a Fidesz ízekre szedni.
Én azt gondolom, hogy nem a Fidesz nyírta ki Bajnait. A magukat baloldalinak és demokratának nevező pártok voltak az egzisztencia-mészárosok. Az egymás közti helyezkedés, a pozíciókeresés, féltékenység, irigység. A nagy baj az, hogy ezek szerint mostanra sem változott semmi és ha nem történik valami hamarosan, nem is fog változni semmi. Esetleg csak annyi, hogy addigra olyan ügyesen sikerül leamortizálni egymást és a pártot, hogy nem a kormányzati pozícióért, hanem a parlamentbe kerülésért harcolhat a párt.
Szomorú dolog ez.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.