Jó reggelt kívánok! Jó reggelt volt pár órája is, amikor feltámadni kényszerültem. Nem, egyáltalán nem kényszer ez, egyszerűen nem bírok ellenállni a korán kelés kísértésének. Nem is csoda. Arra való tekintettel, hogy mennyi jó hír vár elmesélésre, szerintem le se kellett volna feküdnöm. De ha már így alakult.
Először is az van, hogy a biztonság kedvéért Novák Katalin büszke genderideológust kiszalajtották vasárnap örömére tájékoztatni az érintetteket, hogy mivel a kormány kezét-lábát törve mindent megtesz a családokért, a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás és a gyermeknevelési támogatás szeptember 3. helyett augusztus 27-én, hétfőn érkezik a bankszámlákra. Akinek postán érkezik az állami nagyvonalúság, az a hét első felében kapja meg. Az államtitkár asszonyság azt is mondta – a gyengébbek kedvéért -, hogy az intézkedés csaknem 1,2 millió érintettnek könnyíti meg a tanévkezdés anyagi terheinek viselését. És ha már melldöngetés: kéretik nem elfelejteni, hogy a kormány többek között az első kilenc évfolyam számára ingyenes tankönyvellátással, valamint a szintén ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésével is bővítette a családok támogatását az elmúlt években. Azt már sokszor felvázoltuk, hogy közpénzekkel összefüggésben nincs olyan, hogy ingyenes, ám a félreértések elkerülése végett ismételjük át ezt is: amit előrehoznak, az nem több lesz, hanem csak simán hamarabb lesz. Tehát szeptemberben ne várja senki a pénzt, nem fog érkezni.
Ami az európai nagypolitikát illeti, a lassan egy hónapja nyaraló magyar miniszterek elnöke elvileg visszatér a rivaldafénybe. Holnap Matteo Salvini (Északi Liga) idegengyűlölő, szélsőjobbos, populista olasz miniszterelnök-helyettessel és belügyminiszterrel találkozik Milánóban. Nem tudom, hogy a menekültek éheztetésének módszertanából tart-e eligazítást az olasz belügyminiszternek, vagy pontosan mi a lényeg (ja, de az európai migrációs politikáról fognak csacsogni a felek), ám az biztos, hogy nem mindenki örül magából kivetkőzve a felcsúti nagyember látogatásának. A balközép Demokrata Párt tüntetést hirdetett Salvini, Orbán, illetve az általuk képviselt egoista és szögesdrótos Európa ellen.
A történethez hozzátartozik, hogy az olasz ügyészség – amelyiket nem egy a Fidesz láncos kutyájának számító olasz Polt Péter vezet – a minap jogtalan fogvatartás és emberrablás miatt indított nyomozást Salvini egyik kretén döntése miatt. Ami úgy nézett ki, hogy a szélsőséges elmebaj és izmozás okán 170 menekültet tartottak fogva egy hajó fedélzetén és nem engedték olasz földre lépni őket. A fedélzeten gyerekek és súlyos betegek voltak, fél Európa és az olasz katolikus egyház tiltakozott, az európai jogszabályok tiltják az ilyesmit, Salvini majdnem egy hétig nem engedett. Az külön fantasztikus, hogy Orbán elvbarátját hogyan mosdatja a Fidesz lakájmédiája, amiért végül beadta a derekát, az meg egyenesen frenetikus, ahogyan az Orbánnal való találkozás miatt kialakult olasz kormánykoalíciós botrányt sikálják. Merthogy nem csak az olasz ellenzék, hanem a Liga partnere, az Öt Csillag Mozgalom is tiltakozott a találkozó ellen. Szerintük ugyanis éppen hogy meg kéne vonni az EU-s támogatásokat Magyarországtól, amiért Orbán nem hajlandó a menekültek kvóták szerinti befogadására, hiszen az ő olvasatukban Olaszország nyakán épp az ilyen vonakodó tagországok miatt marad annyi menekült. Innen lesz szép közös nevezőre jutni és beállni a V4-ek önjelölt vezetője mögé, mellé idiótának. A szombaton elhunyt John McCain republikánus amerikai szenátor 2014-es, Orbánt minősítő szavai szerintem mit sem veszítettek aktualitásukból, pedig 2014 óta már jelentős kilométerekkel vagyunk közelebb a neofasiszta diktatúrához.
Erről jut eszembe, hogy Donald Trump, aki bebizonyította a minap, hogy még az amerikai zászlót is képtelen helyesen kiszínezni, holtában rúgott egyet McCain háborús hős szenátorba. A legmagasabb világi hely nem ritkán gyakorló elmebetegeket imitáló ura ugyanis megakadályozta, hogy a Fehér Ház olyan közleményt adjon ki, amelyben a szombaton elhunyt John McCaint méltatják. Miközben a republikánus szenátort még az ellenzék képviselői közül lis többen kedves szavakkal búcsúztatták, Trump mindössze röviden nyilvánított részvétet egy Twitter-bejegyzésben. A pojáca döntésében persze szerepe lehet annak, hogy McCain többször is keményen bírálta Donald Trump politikáját és közölte, hogy nem akarja őt a temetésén látni. Ráadásul Trump – minden normális emberrel ellentétben – McCaint nem tartotta hősnek, mert ő azokat az embereket kedveli, „akik nem esnek hadifogságba”. Beszarás. És mennyire ismerős ezeknek az önmagukat bírálhatatlannak és tévedhetetlennek gondoló seggfejeknek (bocs, nem találok jobb szót) a kicsinyes szarrágása. Aki bírálni, kritizálni merészeli őket, azokba akkor is belerúgnak, ha az illetők már védekezni sem tudnak. Mondjak példákat? Inkább nem mondok.
És azt hallották, hogy világszínvonalon hasít a magyar egészségügy már megint? Sürgősségi MRI jövő februári időponttal? Nem szeretnék hozzájárulni az álhírek terjesztéséhez (pláne, hogy engem senki nem válaszott meg, ezért kussoljak, de így is jelezni kívánom: nem horrorsztorik ezek, hanem a szorgos, átlagos, szüre hétköznapok az állami ellátás berkeiből. Stroke-gyanús, sürgős MRI-re váró, vakbélgyanús, vagy éppen rákos betegek küzdelmei a kétharmados sikerrel.
Sebaj, fontosabb dolgokra hivatottak az elvtársak, mint hogy ilyen demagóg baromságokkal foglalkozzanak. Miközben a fideszes médiában egymást érik az apróbetűs helyreigazítások, amelyekből kiderül, hogy nagykanállal hazudtak, hiszen a választások megnyerésének fényében nem számít néhány millió forint perköltség, és akkor sem történik semmi, ha magasról leszarják a jogerős ítéleteket, kiderült, gigantikus központi médiaholdingot építenek Orbán emberei. Ez azt jelenti, hogy megszűnnek a párhuzamos tulajdonlások, a különböző kormányközeli emberek érdekeltségei beépülnek egy holdingba, és Liszkay Gábor Mediaworks elnök-vezérigazgató, valamint a fogalmatlan disznószerelő keze alatt kerülnek központi felügyelet alá. Vagyis összeolvad a disznóság egy közös felügyelet alá, összenő és egy helyről ellenőrizhetővé válik, jobban kézben tartható az összaharácsolt média, és végre senki nem lopja túl magát.
Én azért még így is aggódom a baloldali médiatúlsúly miatt, de ez nem gátol meg abban, hogy egy köztudottan balliberális banda muzsikájával búcsúzom és kívánok kellemes szép hetet mindenkinek!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.