– Komám, te nagyon büdös vagy! Határozott, kíméletlen vélemény a sráctól. Ő fintorgott, akihez szólt rezzenéstelen arccal kapaszkodott felemelt kezével. A buszon. – Tedd már le a kezedet, hallod, jön belőled a bűz! Itt balhé lesz. A megszólított középkorú férfi csak állt. Szoborként. Szorította a fémrudat. Én nem éreztem semmit, csak azt, hogy a hátamon folyik a víz. Hatvan fok van. A közelben állók közül néhányan bólogattak, mások rámeredtek az ablakra, megint mások vacakoltak a szatyrukkal. – Engedjenek, nem bírom, ez olyan szagos, mint a trágyalé! – tolakodott arrébb a srác. Nehezen, mert tömve volt a járgány. Nem is tudom, mi a jobb? A büdös vagy az össznépi buszos csetepaté. Egyik sem. Ezúttal simán vette a többség a lázadást.
Utazni kész szociográfiai élmény. Aki naponta szenvedi a tömegközlekedés minden kínját-baját, ha nekiveselkedne, akár le is doktorálhatna belőle. A kereskedelmi rádió egyik reggeli műsorában a téma okoskája megjegyezte, ő csak autóval utazik, metróra sem száll, mert büdösek az emberek. Így. Általánosítva, belekiabálva az éterbe. Bepöccentem ezen. Azért szagoljon már egy kis életet – kiszállva a légkondis autójából. Vannak témák, amikről nem szívesen beszélünk, inkább csak helyzet, alkalom adja, hogy kitörjön
belőlünk a nagy igazság. Ilyenkor gyakran még az intelligenciát is megeszi a türelmetlenség. Meg az orr.
A büdös az nem jó, a büdös ingerlékennyé tesz. Erre gondolhattak az egyik bécsi metróvonalon. Az utasoknak ingyen osztogattak dezodort. Találékonyak. Nézzük! Ha az Old Spice, a Dove keveredik a hónalj- és lábszaggal, abból mi lesz? Lesz sok kicsike dühös büdös. Nekem ilyenkor a régi húsvétok jutnak eszembe. Tíz órára már sikerült úgy bűzlenem, hogy a virágok lekókadtak. Ahány fickó, annyi kölni, vagy mi. Esküdtek a hozott illatukra. Az ötödiknél végleg beállt nálam a buké baj. Nincs mese, szagok ellen a leghatásosabb egy jó zuhanyozás. Ám buszon, boltban, iskolában, munkahelyen nem lehet. Akkor szóljunk vagy ne szóljunk, ha birizgálja az orrunkat a snassz aroma? Nehéz eldönteni, de alkalmi közösségek is születhetnek ebből, gyorsan alakulnak bárhol szagcsoportok. Ellene és mellette. Gyakran szó nélkül is.
Amikor szintén rekkenő hőség tompította az agyat és a testet, apró roma fiúcska kapaszkodott két kezével a buszon. Friss, kellemes illata bejárta a járművet. Csillogó szemmel, de nem sokat locsogva fordult felém. – Tessék elképzelni, először utazom egyedül, anyukám megengedte. Büszkén tekintett körül, nézzék, milyen ügyes fiú már. Levette válláról a zsákját, megmutatta tartalmát: kis üvegben víz, alma, vajas zsemle, és a kedvenc játéka, egy tenyérnyi műanyag űrhajó. – Otthon van még röpcsim és egy Fittipaldi autóm. Tetszik ismerni? Olyan szuper kocsi, amivel a Fittipaldi versenyzett. Ezt a bátyám mondta – kaptam a felvilágosítást.
Egy kimázolt arcú nő araszolva lépkedett el a srác mellől. Fintorgásával jelezte, hogy nem tetszik neki a kisfiú társasága. Mély megvetéssel, száján elkent rúzzsal, szemében gyűlölettel pásztázta végig a sötét bőrű kis utast. Közben valamilyen színű zsebkendőjével törölgette az orrát és a csorgó festéket az arcáról. Jól láttatta koszos körmét. Az utasok utat engedtek a kimázoltnak, menjen jól megérdemelt, enyhén bűzlő magányába. Az először utazó új ismerősömet egy tinilány fogta kézen, és segítette le a buszról. Hanyagul odabökte neki: – Aztán vigyázz magadra, kis haver! Biztosan jól láttam: többen összenéztünk, nyugodt, kedves mosollyal az arcunkon. A retkes körmű kiszorult a közösségből.
Néha arra a megállapításra jutok: a rossz szagot könnyebb elűzni, mint a rossz embert jó útra téríteni.