Két napja suvickolok. Ó, szent mennyezet! Örömöm mégis van. Ahogyan haladok, csillog-villog utánam minden. Ablak, tükör, polcok, függönyök – hálásak, ha egy kis frissítőt kapnak. Illatot, pormentes álmot. Eltűnnek a koszpacnik. Élvezem, vigyázok is rá. Jó darabig. Na jó, örökké mégsem lehet pucakodni, de emberi, élhető szinten tartani a tisztaságot, igen. Megéri.
Amikor este rogyásig fáradtan kimászok a zuhany alól, lefekszem, megsimogatom az arcomat: látod-látod, minden fénylik, mint Salamon töke. Elég egy kis hypo, mosószer, porrongy, víz. Akarat. Tiszta lesz a levegő.
Kicsiben. Az országmaszattal nem tudok elbánni ilyen fáradtságosan, de egyszerűen. Melyik tisztítószer szünteti meg az új idők új mocskait? A korrupciót, a nyomort, a gőgöt, a lopást, a kisemmizést, a megkülönböztetést… Hej, mennyi kosz! Kellene már egy nagy suvickolás, mert én nem ilyen országban szeretnék élni. Tisztább, erkölcsösebb, európai nagy közösségben. Minimum olyan kellemesen, mint a frissen mosott ágyneműben – létezni, és álomra hajtani a fejem. Ilyesmiken töprengtem kinyúlva, amíg rám telepedett a szundi.
… és akkor. Koszdiktátor átvette az irányítást, szétzilálta a munkámat. A könyvespolc felső két sorából az alsókba pakolta Örkény István és Karinthy Ferenc könyveit, van jobb nálunk – kiabálta -, lefele innen. A közéjük ékelődött Scott Fitzgeraldot a sarokban hajította. Szánalmas, alkoholista, elmebajos – hörögte. Röpültek Tóth Árpád versei is. Nyikhaj, sínylődő poéta – hisztizett. Káosz lett a könyves részlegen. Koszdiktátor szanált. Saját színére válogatta a könyveket.
Nem hagyta abba. A húsvágó kést kinevezte főnöknek. Nézzen különös figyelemmel a kiskanalakra. Az evőeszközök között nincs egyenjogúság. Majd még nagykanállal esszük a fagyit, mint a drága boldog életet! Annak ott a kicsi, őrüljön, hogy bekerülhetett a fiókba. Kikapta a villát, belevágta az asztalba. Te, szerencsétlen, ezután nyolc ágad lesz, minimum. Azért mert, így többet tudnak enni a kölkök, akarom – nyivákolt. A villa elszégyellte magát, de hiszen akkor már ő gereblye lesz.
A diktátor szórta–szórta porátkait szanaszét az egész lakásban. Kinyomta a tubusából a fogkrémet, abba a tusfürdőt, plusz a testápolót. Utálom, utálom, utálom mind, majd lesz magyar, magyar ember ne használjon minden szart – óbégatott. A mosdó tele lett trottyos koktéllal.
Pordiktátor nem fárad. Kinyitotta a ruhásszekrény ajtaját, sikítottam, azt neeeeee…, neeeeee!
Erre ébredtem fel. Gyorsan körülnéztem. Polcok, fiókok rendben. A mosdón két, borsó nagyságú fogkrém éktelenkedett. Belenéztem a tükörbe. Karikás a szemem, piros az arcom, zilált a hajam – a fenébe itt maradt a kosz. Vagy a diktátor? Ismerős hang duruzsolt a rádióban: mi a emberekért…, minek ide Európa, megoldjuk egyedül… tessék magyar termékeket…, támogatunk minden érték(s)t…
Kikapcsoltam a rádiót. Elég!
Agyamra mehetett a suvickolás. Tiszta hülye lett… valaki.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.