December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A változás zaja az utcán hallható

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az áprilisi választások megmutatták, miért olyan elkeseredett idehaza mindenki. Hogy miért hagyták el már százezrek az országot úgy, hogy többet talán már vissza sem térnek. Hogy miért gondolkodik az egyetemet végzett fiatalok több mint fele azon, hogy külföldre vigye tudását. Elegük lett, egyszerűen elfogytak a mentségek és elfogyott a türelem is. De ez nem csak a Fidesz sara, sőt. Az ugyanis, hogy egy egypártrendszer alakul ki idehaza – immár nem először – az évek óta nyílt titok, az azonban, hogy az elvileg ellenfél színeiben játszó ellenzék ezentúl ne csak asszisztáljon, de csatlakozzon is ehhez, az már nekünk is új.

A választáson nemhogy leszerepelt, de jóformán megsemmisült az ellenzék. Képtelenek voltak bármiben is megegyezni, mivel számukra a legfontosabb a saját mandátumaik száma volt, nem pedig az, hogy valóban az emberek akaratát képviseljék, ha már egyszer képviselőként akartak a parlamentbe jutni. Az összefogás gondolata nem érdekelte őket, még akkor sem, ha a választások előtt pár héttel, a későbbi összefogás szimbóluma, Márki-Zay Péter bebizonyította, hogy működik a dolog. Az áprilisi választásokon nem volt összefogás, az ellenzékre leadott szavazatok szétszóródtak, így teljes mértékben értelmüket veszítették.

Itt azonban még nem volt vége a történetnek. A választásokat követően megkezdődtek a tisztújítások, ahol egyes pártok új elnököket választottak. Hogy ez mégis milyen változást hozott? Semmilyet. Az ellenzék ugyanis továbbra sem arra koncentrál, hogy mégis mi lehet a módja annak, hogy véget vessünk a diktatúrának, hanem arra, hogy bebetonozott helyük legyen a parlamentben. Képviselői fizetések, laptop és telefon. A pártok állami támogatása mandátumok függvényében, csakis ez számít.

Noha az LMP sokak szemében leszerepelt, ezidáig mégis rendelkezett legalább egy olyan politikussal, akiről sokan elismerően beszéltek. Ez persze nem véletlen, hisz Hadházy Ákos egymaga többet tett a kormányváltásért, mint a teljes ellenzéknek csúfolt bagázs összesen. Hadházy nem csak pofázik, nem csak az MTI-n keresztül üzenget baromságokat, hanem valóban felderíti a visszás ügyeket. Mellette talán még Juhász Pétert érdemes megemlíteni, aki valóban megpróbált tenni a kormány országrablása ellen. Ő ugyan lehet többek számára egy megosztó egyéniség, mégis elég sok érdeme sorolható fel az elmúlt évekből.

Juhász Péter és pártja, az Együtt sorsa köztudott. A választáson nem érték el az 1%-ot, így a kampányra fordított pénzösszeget vissza kellett fizetniük, ezután pedig a párt megszűnt létezni. Hadházy pártja nem szűnt meg, bár néha úgy érzem, azzal jártunk volna a legjobban. A választások óta ugyanis belső viszályoktól hangos a párt, miközben egyre több támogatót veszítenek. Amellett pedig, hogy választók ezrei távolodtak el tőlük, saját egykori tagjaik is otthagyták őket.

Erre tökéletes példa Hadházy Ákos esete, aki noha egymaga iszonyatosan sokat tett azért, hogy szavazók tízezrei adják le voksukat az LMP mellett, mégis egy fegyelmi eljárás közepébe került. Ő ugyanis pártja iránymutatása ellenére az összefogást támogatta, ezért pedig büntetés jár. Két évre eltiltották minden funkciótól, majd ennek súlyosbítását kérték. Hadházynak érthetően elege lett és kilépett a pártból. Azonban ennyi nem volt elég az LMP-nek, ők ugyanis szeretnék visszakapni Hadházy parlamenti mandátumát. Hogy azért ő megdolgozott, illetve az a mandátum lehetőséget ad számára, hogy tovább folytassa a korrupció ellenes tevékenységét, az az LMP-t nem érdekli.

Ezt követően jött a hír, hogy a Fidesz alkotmánymódosítását – ahol többek között betiltották a hajléktalanságot – a Jobbik ügyesen megszavazta. Értelmezésük szerint ugyanis az teljesen értelmetlen és kivitelezhetetlen, tehát megszavazták. Ezek után mondja azt valaki, hogy az ellenzékinek csúfolt pártok, akarva vagy akarvatlanul is, de nem a Fideszt támogatják. Az már a választást követően jól látszott, hogy a parlamenti ellenzék április 8-a után megszűnt létezni. Noha többen is bent koptatják a székeket, valós munkát mégsem mutatnak fel, hisz ez nem is érdekük.

Az ellenzék immár a parlamenten kívülre szorult. Ha valóban változást szeretnénk, azt többé ne várjuk képviselőinktől, hisz olyanok már nem léteznek. Névlegesen ugyan továbbra is képviselők ők, azonban saját magukon és pártérdekeiken kívül semmi mást nem képviselnek. A változás a civilektől, az utca emberétől fog érkezni, mint oly sokszor korábban. Ezt Hadházy alább ki is fejtette:

Jól látszik, hogy parlamenten belüli ellenzék önmagában már nem képes az ellenállásra – a magyar haza következő évtizedei nem ezeken a mandátumokon múlnak, hanem a társadalmi összefogáson. Olyan tettre kész emberek kellenek, akik nem félnek a parlamenti kívüli politizálástól.

A kormánnyal szembeni hatékony fellépés lenne például, ha egymillió aláírás összegyűjtésével elérnénk az európai ügyészséghez történő csatlakozást. Orbán rendszere számára életveszélyes az uniós ellenőrzési mechanizmus.

A parlamenten kívül ezúttal egyre több olyan ember verődik csoportokba, akik mögött elég széles a társadalmi támogatottság. Ha ők gondolnak egyet és összefognak, annak bizony még akár következményei is lehetnek. Juhász Péter, Róna Péter, Márki-Zay Péter, vagy Hadházy Ákos mögött bizony több tízezer ember áll. Több százezren, sőt millióan vannak azok, akik elégedetlenek mind az orbáni diktatúrával, mind pedig az ellenzék hatalomhoz igazodásával és mostmár az ahhoz való informális csatlakozásával is. Ha ezek a százezrek, milliók egyszer végre kapnak valódi választási lehetőséget, akkor bizony gondban lehet a kormány.

Ez ugyanis egy valós többség és egy valós ellenzék. Nem pártzászlók alatt rohangászó, gyurcsányozó, szemkilövetőző csoportosulások tucatja, hanem egy egységes, ellenzéki erő. A parlamenti pártokról én személy szerint már lemondtam, ha itt változást lesz, az bizony az utcafrontról fog érkezni. Hogy ez mikor fog bekövetkezni, az kizárólag idő kérdése.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.