December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Nyilas Misi, nekünk tökös ifjúságunk van

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nyilas Misi, baj van veled! Öreg vagy és elavult. Már 1920-ban megszülettél. Ma is kötelező olvasmány vagy a Légy jó mindhalálig című regény főszereplőjeként. Nem nagyon kellesz, mert satnya is vagy, sírós is vagy meg félős is. Ja, szegény is, mint a templom egere. Vézna vagy, kitaszított, önbizalmad semmi, Misike.

Elhiszed, hogy a mai gyerekek vagányak, erősek, merészek, szegény közöttük egy sem? Boldogok is. Net- és mobilnemzedék. Egyszóval, tökös ifjúságunk van. Ha érted, mit jelent. Akkor miért olvasnának Móriczot? Pláne kötelezően – mondják az okosok. Tényleg beporosodott az olyan értékrend is, mint igazságosság, udvariasság, becsületesség, szeretet, jóság?

Száz éve ti is hamis felnőtt vádakkal birkóztatok. A mi magyar gyermekeink dettó. Közülük milliók élnek a létminimum alatt. Sötét bőrű magyar kisfiúkat, kislányokat rúgnak ki a tornasorból; gyerekeket zárnak dutyiba cseresznye lopásért. Sok a nem szabad. Nem lógnál ki a mai sor(s)ból.

Miske, én biztosan megtartanálak, minden gyerek választhasson szabadon. Imádlak, ha csak a pakk sztoriból állna a történeted, akkor is világszám lennél. Kicsit macerásabb megértetni téged, de megéri.  A csomagot, amit édesanyád küldött neked, felbontották osztálytársaid és lám, a falánkságukat, megették belőle a cipőkenőcsöt. Avas, büdös kenőcsös kenyeret.

Misike, egyszerre nagyon sajnáltak és röhögtem Böszörményi és Tök Marci lakomáján. Akik végül is tolvajok voltak, csúnya dolgot tettek. Amikor kiderül, beléjük költözött a frász. Ebbe már a szobafőnököd is beleroppant. Olyan móriczi történet, amit megéri megismernie minden iskolásnak. Azt gondolom, Misike, jól kijönnétek Harry Potter varázslótanonccal.  Ha az okos felnőttek is úgy akarják. Tudod, minden megtörténhet.

Az jut az eszembe, hogy annyi idős lehettem, mint te, amikor a Nagy Ámerikából hozott a posta egy pakkot. Egyszer csak. Volt benne körülbelül húsz darab meztelen nős-, négy-öt darab autós nyakkendő, kettő nejlon kombiné, kettő ruha, ezek semmiben nem különböztek a kombinétól. Az apukám iszonyúan mérges volt, azért is, mert a nőset el akartam vinni a suliba megmutatni az osztálytársaimnak. Di-cse-ked-ni! Az anyukám csak sejtette, hogy kik az ámerikai valamilyen rokonok. Volt a pakkban kenőcs. A dobozán titokzatos lábak, kezek. Anyukám töprengett, vajon pipere- vagy gyógykence. Soha nem derült ki.

Másnap reggelre eltűnt a kenőcs, csak a doboz maradt a földön. Megette a kutya. Máig nem tudom, hogyan nyitotta ki.

A kutya élve maradt. Kirókázta magát, mint Böszörményiék.

Tóth Ilona

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.