Európában az emberek egy részének elméjére most sötétség borult. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem látnak. Magyarországot most éppen azzal vádolják, hogy itt sérül a demokrácia, vagy nincs demokrácia, sérülnek a nők jogai. Az, hogy mi van az Iszlámban, a Sharia Törvényben az nem érdekli őket. Imádkoznunk kell azért, hogy a Szentlélek világosítsa meg őket, azokat az amerikai, európai vezetőket, akik sötétségben élnek.
Ezt egy püspök mondta Pünkösd alkalmából. Ezúttal nem helyezem a levéltetűt mikroszkóp lencséje alá, egy jellemtelen és fájdalmasan buta ember maradjon csak elemzés nélkül jellemtelen és fájdalmasan ostoba, nem akarom én megmagyarázni a hozzá hasonlóknak, miért nem lehet másképp tekinteni a fenti mondatokra.
Inkább csak leírom e jeles egyházi ünnep lényegét, amitől ez a lény itt ájtatos révületbe esik.
Voltaképpen elég volna annyit ideírnom, hogy ez a Pünkösd „a Szentlélek kiáradásának ünnepe”, egy bizonyos szellemi szinten ez már értelmezhetetlen, már kérdést sem érdemes föltenni. De ha még azt is hozzáteszem, hogy „ezen a napon” ünnepli az egyház ezt a bizonyos kiáradást, akkor végképp csak tanácstalanul körülnézni tudok, „ez a nap” ugyanis minden évben egy másik nap. Mert ezt onnan kell számítani… és így tovább.
Namármost. Az ötvenes évektől kezdve nem kellett ünnepelni Pünkösdöt. Kellett viszont ünnepelni november hetedikét meg április negyedikét. És akkor ehhez az ünnepeléshez kaptuk az utasítást a hős Szovjetuniótól, hogy az ünneplésen kívül lehetőleg mindennap el kell mondani mindennek a rohadt nyugati imperialistákat. És ennek kapcsán még született az a vicc is, aminek a poénja így szólt: maguk meg verik a négereket.
Namármost. Én kevés visszataszítóbb, képmutatóbb, álságosabb és agresszívabb intézményt ismerek, mint amilyen a pápaság, de nem értesültem arról, hogy Magyarországra rákényszerítették volna Pünkösd megünneplését. Ennélfogva azt is nehezen hinném el, ha valaki állítaná, hogy jó, a Pünkösdöt nem, de azt a pápaság megköveteli, hogy mondjuk el mindennek a rohadt nyugati imperialistákat. És ez a jellempocsolya, ez az egyházi méltóság mégis elmondja mindennek a rohadt nyugati imperialistákat.
Jó, tudjuk, a másik, még a püspöknél is áporodottabb és terjedelmesebb jellempocsolya, a csúti neoprimitív szívesen rohadtimperialistázik, mert neki seggnyalásilag most éppen így jön ki jól, hogy most nem kényszerítik november hetedike megünneplésére, de neki ez hiányzik, hát istenem, ebben nőtt fel, tessék neki visszaadni a vörösdrapériás november hetediki díszelnökséget, mert neki már gyerekkorában is az volt a vágya, hogy annak a közepén ülhessen, de ha már azt nem lehet, legalább a seggnyalás meglegyen, és akkor mit lehet tudni, mire lesz az még jó, esetleg összejön még az a november hetedike – már többször akartam kérdezni, meg tudja magyarázni valaki, hogy különben miért kell nyalni a Szovjetunió seggét? Csak azért, hogy legyen hová menekülni, mint Rákosi elvtársnak, ha a fejére omlik ez a trágyadomb, amivé Magyarországot rohasztotta? Lehetséges. Az kétségtelen, nyugaton is rengeteg hozzá hasonló jellemtelen selejt él politikus foglalkozás címén, de azok azért nem fogadnák be. Szóval értem én, a rohadtimperialistázásnak mostanában megint szezonja van – de hogyan egyeztethető ez össze a Pünkösddel?
A legnagyobb baj mégsem ez. Hanem hogy már olyan vicc sem születik, aminek valami olyasmi volna a poénja, hogy maguk viszont verik a négereket.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.