December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Még egyszer Gyurcsányról

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Bevallom őszintén, nagyon meglepődtem Benedikty Béla Egy miniszterelnökről című cikkén, melyben – számomra érthetetlen okokból kifolyólag – egy olyan embert dicsér, akinek munkája nélkül ma biztosan nem tarthatnánk ott, hogy a Fideszes rablóbanda zsinórban harmadik kormányzati ciklusára készüljön.

Benedikty Béla szerint „ennek az országnak egyetlen olyan miniszterelnöke volt, aki be merte ismerni, hogy hibázott.” Ez persze kifejezetten jól hangzik, üdítő érzés lenne azt hinni, hogy ez tényleg így volt, de azért érdemes lenne mindannyiunknak belegondolni: milyen beismerés az, ahol a miniszterelnök ugyan elmondja, hogy „végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”, de erről a nép egyszerű gyermeke aligha értesülhetett volna, ha nincs az MSZP-ben néhány jóakaró, aki kiszivárogtatja a hangfelvételt. Orbán Viktorról miért nem gondoljuk, hogy beismerte a bűneit és hosszasan beszélt arról mondjuk a feleségének, hogy milyen sok pénzt loptak el és tették tönkre az ország oktatását? Szerintem teljesen elképzelhető az is, a különbség csak annyi, hogy az (még) nem került nyilvánosságra.

Ha Gyurcsány Ferenc azt mondja a köztévé vezetőinek, hogy ma maradjon el a Columbo és szorítsanak egy kis időt neki, mert fontos bejelenteni valója van, akkor nem kétlem, hogy megtették volna. Ez viszont nem történt meg. Gyurcsány Ferenc sosem érezte fontosnak, hogy szemtől-szembe, a saját népével közölje, hogy az, amit eddig tettek, az hazugságok sorozatából állt. Emiatt számomra azt olvasni, hogy beismerte a hibákat, teljesen értelmezhetetlen.

Nyolc éve nyögjük az Orbán Viktor által gondosan építgetett Nemzeti Együttműködés Rendszerét és a legjobb esetben is – hacsak nem jön valami csoda – még négy évig fogjuk. Ilyen hosszú ideig tartó rezsimek nem előzmény nélkül jönnek létr, az előzmény pedig Gyurcsány Ferenc és az MSZP-SZDSZ gyalázatos kormányzása volt. Bár akárhányszor dicsérhetjük a beszédet és nevezhetjük bátornak, a vak is látja, hogy abban a pillanatban kezdődött a magyar baloldal lassú, keserű széthullása, ami a mai napig tart és látva április 8-át, hamarosan be is fejeződik. A Gyurcsány-kormány összes hazugsága és bűne volt az egyenes következménye a sorozatos Fidesz ⅔-oknak.

A zavargásokról is szót kell ejtenünk. Az a kormány és az a miniszterelnök, amelyik megkülönböztető jelzés nélküli, a későbbi felelősségrevonásokat teljesen ellehetetlenítő módon ad parancsot arra, hogy gumilövedékekkel és könnygázzal sorozzák a gyújtogatókat ÉS a civileket, véletlen odatévedőket egyaránt, az vajon milyen megítélést érdemel? Őszintén: bárki is büszkének érezte magát, vagy megérdemeltnek tartotta Gergényi Péter gyalázatos kitüntetését, ami egy jó nagy adag fricska is volt az ostoba magyaroknak, hogy „mi ezt is megtehetjük”? Ezek után felhozni azt, hogy kvázi mindenki elhallgatta anno az államháztartási hiányt, már tényleg részletkérdés.

2006 után minden megváltozott. Ez az ember, akit valamilyen okból tisztelni kéne, nemcsak végighazudta a kormányzása jelentős részét, de a DK megalakulása óta Orbán Viktorról papol nekünk, pedig egy csomó minden van, amiben egyet is érthetnének: a Putyinhoz dörgölőzésben és a közpénzek „különleges” felhasználásában legalábbis biztos egy rugóra jár az agyuk. Gyurcsánytól elvitathatatlan, hogy álmából felkeltve is képes végigtolni papír és jegyzet nélkül egy rakat DK-s fórumot, meg reggeli műsort, az viszont egy fokkal fontosabb, hogy miket is mond eközben: az Orbán-kormány, hazudik, lop csal, hazudik, lop.

Tagadhatatlanul igaza van. Az Orbán-kormány tényleg lop, csal és hazudik. A probléma ott rejlik, hogy mindezt az az ember mondja, aki anno 2004 és 2009 között pontosan ugyanolyan lendülettel hajtotta végre az előbb említett, nem túl pozitív kicsengésű cselekedeteket. Miért is kellene megvetés helyett tiszteletet éreznem Gyurcsány neve hallatán, amikor hitelességének elvesztése és bukása után még annyi sem volt benne, hogy a darabjaira marcangolt baloldalt most már tényleg hagyja békén és távozzon a politikából? Nem sikerült neki. Visszatért, ugyanazt mondja, mint öt meg hat éve és személye arra is garancia, hogy amíg ő és DK-s sleppjei benn ülnek a Parlamentben és szerves részei a mai baloldalnak, addig semmilyen megújulás nem történhet sem az ellenzék, sem az ország életében.

F.A.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.