NEHAZUGGY

Feladjuk, vagy szívjuk fel magunkat és még nagyobb elszántsággal tegyük a dolgunkat?

Forgács Erzsébet | 2018. Április 9, Hétfő | 18:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Dermedtek vagyunk. Ahogy az ország fele is dermedt most. Mindegy, hogy hány és mekkora arányú csalás fog kiderülni ezután. A választásnak vége, a végeredményen már semmi nem fog változtatni. Nem fog, mert nincsenek nyomozó hatóságok, nincsen rendőrség, sem ügyészség, nincs kihez, nincs hová fordulni jogorvoslatért. A diktatúra ki fog teljesedni.

Aztán meg fog bukni. Minden diktatúra megbukik. Nem tudjuk mikor, nem tudjuk, hogyan, nem tudjuk, mi fogja elindítani és nem tudjuk, milyen áldozatokkal fog járni. Az erózió már megindult. Ez független attól, hány idióta hitte el, hogy a Fidesz fogja megvédeni az ezermilliárd migránstól. Ez független mindentől. Össze fog omlani, mégpedig ocsmány módon fog összeomlani. Nem hiszem, hogy még négy évet kihúznak így kereszténykonzervatívék, de biztosat persze nem tudok mondani.

Dermedt vagyok, ahogy sokan mások is. Mind dermedtek vagyunk most a szerkesztőségben. Most le kell ülnünk és meg kell beszélnünk, hogyan tovább. El kell döntenünk, hogy van-e értelme folytatni és hogy akarjuk-e folytatni, egyáltalán, hogy szükségetek van-e még ránk. Érdekel-e még valakit, amit leírunk, amit elmondunk. Kell-e valakinek a munkánk, vagy annyira elég volt mindenkinek, hogy nincs tovább igény az írásainkra.

Azt is át kell gondolnunk, hogy mi magunk akarjuk-e folytatni, van-e mondanivalónk. Hogy érdemes-e küzdeni, van-e miért harcolni. Szívem szerint azt mondanám, most kell igazán összefogni, most kell összekapaszkodni, most kell küzdeni. Szívem szerint azt mondanám, árulás lenne feladni, becstelenség lenne éppen most elhallgatni. Ezt mondanám, de a szívem dermedt, az agyam üresen kattog. Nem tudom, ezt minek lehet nevezni. Gyász? El fog múlni, vagy ebből nem lehet egyhamar kivergődni?

Tudom, hogy most nagyon sokak fejében ugyanezek a gondolatok keringenek. Elárultnak, becsapottnak érezzük magunkat több millióan és még nem látjuk a kivezető utat, csak a reménytelen sötétséget. Biztos, hogy sokan töprengenek azon, hogy ki kell vonulni, be kell csapni az ajtót, nem törődni semmivel, csak a családdal, az egyéni boldogulással. Ez így vonzó és érthető alternatíva, vagyis annak tűnik. De nem tudom, hogy működhet-e hosszú távon. Nem tudom, ki lehet-e vonulni a világból, ki lehet-e zárni az országot az életünkből, lehet-e vakon és süketen élni. Talán lehet, nem tudom.

Mi most leülünk egymással a szerkesztőségben és igyekszünk értelmes válaszokat találni a kérdéseinkre. Nem lesz könnyű, nem lesz gyors és főleg nem lesz fájdalommentes. De jó lenne tudni, hogy ti mit gondoltok erről? Mit szeretnétek? Hogy érzitek? Szükség van még ránk? Vagy nincs? Vagy most van szükség igazán? Feladjuk, vagy szívjuk fel magunkat és még nagyobb elszántsággal tegyük a dolgunkat?

Gondolkodjatok el ezen és segítsetek nekünk is gondolkodni. Nekünk szükségünk van rátok. A kérdés az, nektek szükségetek van-e ránk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!