Megnéztem a videót. Nekem a jeges fuvallat futkosott a hátamon. És mint oly sokszor, a gyomrom ismét görcsbe rándult. Ezer és ezer rémisztőbbnél rémisztőbb gondolat kering bennem.
Először felháborodtam, majd rám telepedett a rettegés.
Édes Jóistenem! Ezt lehet? Valóban lehet? Ennyire egyértelműen rasszista, kirekesztő, gyűlölködő videót minden következmények nélkül közzé lehet tenni? Méghozzá egy vezető politikusnak? Emberek, ébresztő! Merre megyünk? Kapjunk az eszünkhöz, amíg nem késő!
Uszítanak minden és mindenki ellen. Hol a cigányok, hol a muszlim, közel-keleti bevándorlók ellen. Mikor épp ki van kéznél. Mikor épp kinek mit kell mondani azért, hogy felkorbácsolják az emberek félelmeit, hogy aztán a megmentő szerepében tetszelegjenek. Azzal se törődve, hogy közben gyűlöletet plántálnak a hallgatóságukba.
Vajon mi lesz a következő? Visszaállítják a sorkatonai szolgálatot? Mert a hazát meg kell védeni? A kiktől is? A videón látható békésen sétálgató emberektől? Mert ők nem fehérek? Mert ők nem is emberek?! Vérszomjas vadállatok, akik egyik kezükkel kisgyerekeket reggeliznek, a másikkal meg nőket erőszakolnak, mindezt egy soros kottából játszva cimbalmon, mert még azt is elvették tőlünk.
Vagy majd a puskák csöve a határról az ország felé fog fordulni? És tűzparancs lesz mindenkire, aki felemeli a hangját az elnyomás ellen, vagy el akar majd menekülni ebből a rémálomból, mert nem akar majd a Mészáros&Lázár földjein napszámban kapálni? Aztán majd elkezdik kiosztani a címkéket? A „mi” meg az „azok” címkéket? Aztán majd építenek egy krematóriumot… Ezt a történetet már ismerjük. Az is a szabad véleménynyilvánításba burkolt gyűlöletbeszéddel kezdődött.
Hol a határ a véleményszabadság, a gyűlöletbeszéd és az uszítás között? Ki húzza meg ezt a határt? Leszünk-e olyan bátrak, hogy mi húzzuk meg a vonalat, amin nem engedjük őket átlépni?
Mi jöhet még ezek után? Mert nekik semmi sem drága azért, hogy ne legyenek elszámoltatva, hogy még tovább lophassanak, hogy az egész országot az igájuk alá hajtva rajtunk élősködjenek! Ilyen életet akarunk a gyerekeinknek? Azt akarjuk, hogy tanulatlan barmokként hajbókoljanak a pöffeszkedő elöljáró urak előtt? Hogy a jól felépített NER-rendszer tekintetes urainak kegyeitől függjenek? Hogy gyűlölködve nőjenek fel? Féljenek és utáljanak mindent, ami számunkra új, más? Hogy a rettegés töltse ki a mindennapjaikat? Hogy mással se törődjenek csak féljenek, ne kérdezzenek, hogy mindent fogadjanak el a megmentő nagyúrtól? Tényleg át lehet mosni egy egész ország agyát? Hány generáció, hány év kell ahhoz, hogy totális diktatúrát építsenek ki?
Miért kellett ez a videó? Mit akarnak ezzel az uszító propagandával elfedni? Kell a cirkusz, mert kiborult a szaros bili, és a hülyére vett kisemberek kezdenek ébredezni? Kell a cirkusz, mert rosszak a statisztikák, Jani? Az igazi statisztikák, nem a propaganda hurrá-de-faszák-vagyunk-csak-mi-és-senki-más típusú hazugságok?
Nézem a videót, és azon töprengek, hogy most vajon mit látok a szemében? Mit üzen a testbeszédével? A fal mellé lapulva, behúzott nyakkal, megjátszott rettegéssel beszél. Vajon mennyit gyakorolhatott? Vagy ez a hazug színészkedés a zsigereiben van már? Vajon az itthoni nagyképű, rátarti megnyilvánulásai is csak előadások? Vajon nem is olyan magabiztos, mint amilyennek előadja magát? Vajon idehaza retteg? Nem, nem a migránsoktól, hanem tőlünk?
Mert bizony retteghet! Még nem sikerült mindenki agyát átmosniuk. Még nem sikerült mindenki jóérzését, toleranciáját, az új iránti egészséges kíváncsiságát kiirtaniuk. Még nem sikerült mindenki emberségét, igazságérzetét eltaposniuk! Még nem! Talán még nem túl késő.
De a kerítés épül, lassan körbeér. Nem, nem a fizikai, hanem a lelki, érzelmi, értelmi kerítés. Elkerítenek minket. Aztán ránk zárják a kaput. Rémálmaimban hallani vélem a kattanást. Aztán nekünk reszeltek! Onnan nincs vissza út!
H. Lívia
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.