December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ez a sz*r nem egy hét alatt épült fel, hanem hosszú évek alatt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Öröm nézni azt az eszelős kapkodást, amit a fideszes holdudvar előad. Én valami ilyesmire számítottam, mert azt tudni lehetett, hogy amikor átszakad a gát – azt nem lehetett tudni, hogy pontosan mikor és mi lesz a kiváltó ok -, akkor az igen rapid módon fogja maga alá temetni a rendszert. Most még nem tartunk itt, jelen állás szerint az van, hogy az eddig egy irányba masírozó banda kapkodja a fejét erősen, hogy most merre is kell haladni, mert valami hülye felszedte előlük a sínt.

Nyilatkoznak orrba-szájba, de legalább egymásnak ellentmondó kijelentéseket tesznek. Tegnap kiengedték az előzetesből Czeglédy Csabát, aki azonmód be is ment Kálmán Olgához a stúdióba és elmondta, hogy éppen most kapott egy paksamétát az Elios ügy eddig nyilvánosságra nem került részleteivel tömve, valamint több dokumentum van a birtokában vezető politikusok titkolni igyekezett pénzmozgásairól. Erre csodák csodájára Polt Péter, akinek gyakorlatilag semmi a világon nem éri el az ingerküszöbét, megtáltosodott, praxisba lendült és kezdeményezte a Nemzeti Választási Bizottságnál Czeglédy mentelmi jogának a felfüggesztését. Értem én, hogy a börtönből nehezebb nyilvánosságra hozni a dokumentumokat, de egy ügyvédről feltételezhető, hogy gondolt erre a lehetőségre is és nélküle is működőképes marad a dolog. Polt Péter ezzel a húzásával gyakorlatilag beismerte, hogy be vannak szarva a fiúk és hogy van olyasmi, aminek a nyilvánosságra kerülésétől rettegnek. Ha kint hagyják Czeglédyt, az beláthatatlan következményekkel jár, ha ismét lesittelik, az is. Mert mártírt csinálnak belőle. Nincs jó megoldás.

A propagandisták is írnak, mondanak mindent és annak az ellenkezőjét is. A kedvencem, hogy néhány napja a 888 beleállt a PestiSrácokba, mert azok betojtak szerintük. Aztán még aznap a PestiSrácok hosszú interjút készített G. Fodorral, amiben elmesélték, mennyire imádják egymást ők, propagandisták. Vicces volt. Ugyanis úgy nézett ki, hogy elkezdtek marakodni a koncon (ha esetleg úgy alakul, hogy csökken a most korlátlan pénzforrás), majd meg úgy festett, hogy a pártközpontból a fejükre suhintottak, hogy nem romboljuk a közmorált, jobbágyok!

Igen sok hasonló kedves kis történetet mesélhetnék még, de nem érdemes, mert mindig van újabb. Reped a NER. De most szólok, hogy senki ne számítson nagyon nagy boldogságra a választást követő napon. És most nem a kedvét akarom szegni senkinek, mert igenis van minek örülni most is és lesz minek örülni akkor is, ha sikerül leverni Orbán fejéről a koronát. De ez a szar nem egy hét alatt épült fel, hanem hosszú évek alatt. Lebontani mindent könnyebb persze, mint felépíteni, de azért rengeteg aprómunka vár még mindenkire.

Akik eddig hasznot húztak ebből a gennyes rendszerből, azok nem fognak lemondani az előjogaikról. Nem is tudnak, mert nincs hová visszavonulniuk. Most nem fog bekövetkezni az, ami már bekövetkezett, hogy visszavonulnak ellenzékbe és a felhalmozott anyagi bázist gyarapítgatják, rágyúrnak a dologra. Ugyanis ha buknak, az nem egyetlen örömteli esemény lesz, hanem események láncolata. Nyomozások, tárgyalások sora következik. Faluról falura, házról házra kell a pártkatonákat eltakarítani. És nem lesz egyszerű. Mindent meg fognak tenni a hatalom megtartása érdekében. Mindent. Nehogy valaki is azt gondolja, hogy bármilyen gátlás is lesz bennük. Nem lesz. A valódi munka a választás után fog kezdődni és el fog tartani egy darabig. És mindenkire szükség lesz a rendrakáshoz. Erre kell készülni és akkor nem lesz csalódás.

Mutatom, tessék szembesülni a valósággal. A kormány közösségi oldaláról másoltam ide egy kommentet:

ez a félrevezetett ellenzek, elmondom én neked kik, OV gyülölök kibaszot egyvelege,mindegyik holdudvara családja rokono vagy bernikének ,vagy sorosgyurkának vagy boskrut vonának,vagy böszmének vagy az MSzp fenetudja hanyadik csicskájának,.ezek azok az emberek akik ceglédiféle szélhámosok, libajani megrendelésre tönkreteszem a libakacsagazdgot,drogosfatya fütyülöspástor,35 évesen speciális nyugdijjas,hadirokkant 8ö% németországban kömüves,hajléktalan nevén bejegyzett cégtulajdonos,vagypediglen panel 12 emeletén telephelyelrendelkezö cég ismeretlen tulajdonossal, soroljam bocs ha kihagytam valamit.

Ha sikerül végre rendszert váltani, ezek itt maradnak. A sötét ostobaság, a realitás tökéletes hiánya, az évek óta gondosan kapálgatott gyűlölet-vetemény itt marad. Ezt tudomásul kell venni. Aztán szépen ki kell gyomlálni. Türelemmel, oktatással, tájékoztatással. Ettől persze nem fényesedik meg ezeknek az embereknek az elméje, de annyit bizonyára meg lehet nekik tanítani, hogy kapálgassanak szorgosan, közben gyakorolják az ábécét és ne nyilvánítsanak véleményt olyan ügyekben, amihez egy önálló gondolatot sem képesek hozzátenni. Hosszú lesz, de legalább már elindultunk és ez a legfontosabb.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.