Ezt a cikket egyetlen tavalyi, az 1198/2017 (IV.10.) kormányhatározat adataiból kiindulva egészíteném ki pár szóval.
Ha jól megnézzük, akkor egyértelműen kiderül, hogy külföldről támogatott szervezetekről van ugyanis szó. Csakhogy ez esetben mi vagyunk a külföld! Azt ugyan nem tudjuk, hogy az érintett országok miért nem vesznek példát Magyarországról és hagyják, hogy egy Soros-ösztöndíjas által vezetett ország támogassa ezeket a szervezeteket. De talán okosan is teszik és örülnek, hogy kevesebbet kell áldozni a saját költségvetésükből ezekre a szervezetekre. És nem féltik az országuk függetlenségét és szuverenitását ezektől az átláthatatlanul működő civil szervezetektől.
Csak egy-két dolgot emelnék ki a számok alapján:
Az egyetlen nap alatt, 2016. december 20-án szétosztott pénzek összege kb. 27,5 milliárd forintra rúgott. És ez csak töredéke annak, ami összesen átcsorgott vagy a kerítésen átjutott. Úgy tűnik, ezeket aztán a kerítés sem tudja megállítani!
A 27.437.860.000 magyar forint, ugye már több mint a duplája a Tiborcznemzetivő-féle bűnszervezet (Olaf mondta, nem én!) miatti uniónak visszafizetendő 13.000.000.000 forintnak. De persze ez még mindig csak aprópénz, pedig biztosan ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy!
A támogatások, határon túli régiókra lebontva:
Erdély-Partium összesen | 15 393 300 000 |
Vajdaság összesen | 2 240 000 000 |
Horvátország összesen | 170 000 000 |
Muravidék összesen | 730 000 000 |
Diaszpóra összesen | 2 680 790 000 |
Kárpátalja összesen | 2 627 000 000 |
Felvidék összesen | 3 596 770 000 |
Mindösszesen | 27 437 860 000 |
Fogadjuk el azért, hogy ezek egy része akár még jó célokra is juthat. No, azt a részét nem is sajnálnám. Magyarázhatom ezt azzal, hogy valamikori határon túli magyarként és onnan tekintve ez természetesen csak jó érzéssel tölthetett volna el, anyaországi gondoskodás gyanánt.
No de innen nézve már teljesen más az ábra ismerve, hogy
– manapság mindent behálóz a korrupció, sajnos a jótékonykodást is (esetleges alkotmányos költségek itt is)
– az egyházak a politikának dolgoznak
– mindezekért a pénzekért immár bizonyíthatóan elvárt a szavazatban kifejezett hála
– Magyarországon több millió ember nélkülözik és lassan már a középosztály is csak egyik napról a másikra él, nulla tartalékkal.
És lehetne még sorolni… meg sorosozni, ha már a vízcsapból is ez folyik – jut is eszembe, megyek elzárom a vízcsapot.
Olyan kérdéseket meg minek feltenni, hogy a Magyar Püspöki Konferencia milyen viszonyban áll a diaszpórával (igaz, nem is akartam utánajárni).
No meg hogy az összes támogatásból csupán az első hat milliárdos nagyságrendű támogatás az egyházaknak ment, több mint 16 milliárd forint összesen (az „aprópénzeken” túl). Kell a vallás terjesztette agymosás a határokon túl is, ugye? Nem lehetne, hogy az egyházak egymást támogatnák, csak úgy határokon átívelően, és pártunk és kormányunk nem tolná még a külföldi egyházaknak is a zsozsót, hisz adunk mi, adófizetők (akaratlanul is) az itthoniaknak is eleget?!
Az első hat helyezett: | |||
I. | Erdélyi Református Egyházkerület | Erdély | 8 045 000 000 |
II. | Magyar Katolikus Püspöki Konferencia | Diaszpóra | 2 600 000 000 |
III. | Szlovákiai Református Keresztyén Egyház | Felvidék | 1 750 270 000 |
IV. | Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség | Erdély | 1 624 000 000 |
V. | Új Évezred Református Központ | Erdély | 1 000 000 000 |
VI. | Kárpátaljai Református Egyházkerület | Kárpátalja | 988 000 000 |
Összesen | 16 007 270 000 |
Nekem nincs több kérdésem, talán másoknak még akad…
Róza néni
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.