December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Te, ott a vonaton, a hátizsákkal… az egyszerű és egyszínű harcos, az egyívású

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„A sokszínűség semmivel sem értékesebb, mint az egyívású… közösségnek a képe.”

Hagyok rá egy kis időt, morzsolgassátok csak: én vagy öt percig mondogattam fennhangon, aztán megnéztem a művész tolmácsolásában a teljes showt is – nem lett sokkal jobb sehogy se, pedig, hadd comingoutoljak, van bennem egy morzsányi mazo, legalább ebben a vonatkozásban. A sokszínűség semmivel sem értékesebb, mint az egyívású… közösségnek a képe. Az. Velkovics riportermester után szabadon én is szívesen felszólítanám a mondat elkövetőjét, elemezze már egy picinykét, mi is itten a téma – persze kizárólag csak ha tizenhat éves diák lenne, aki nem szól vissza, mert van intelligenciája.

Na, mindegy, tartsunk a tárgyra: mi nem akarunk sokszínűséget. Azaz, hadd pontosítsak: mindegy, hogy mi mit akarunk, mert ők nem akarnak sokszínűséget. Tökéletesen megértem: elég, hogy óriási szerencsémre immár évtizedek óta figyelhetem ezt a hatalmat, amely oly lenyűgöző erőfeszítésekkel próbálja meg emberarcúnak sminkelni magát – az én ízlésem szerint mérsékelt sikerrel. Ismereteim szerint az áldozat általában kevéssé tudja értékelni, hogy a gyilkosa bal profilból milyen sármos. Ide nem kellenek színek: még a szürke is gyanús. Árnyalatok helyett is elegendőek a nyalatok. Felesleges a sokféleség: ha mindenki olyan, mint én, akkor nagyon is rendben van, nesze te, itt egy jutifali, a többi áruló – vagy húzzon a rettegéstől és nyomortól sújtott Magyarországon kívüli világba, vagy szépen kussoljon. Végezze a dolgát nyugdíjkorhatárig, fizesse be, amit kell, aztán, becsületes állampolgár módjára, lesz szíves a lehető leggyorsabban költséghatékonyan megdögleni. Senkit nem hagyunk az út szélén: Rétszólássy bácsi, lesz szíves végre kicsit gyorsabban kaparni a sírt, mások is szeretnének méltó módon távozni.

Nekünk Magyarország az első – így szól az aktuális tételmondat. Nekünk meg ti: valljuk be pironkodva, pőrén, az ágy szélén kuporogva – hát ez az első menet nem sikerült valami fényesre, eléggé fáj meg minden. Kicsit lehetett volna tán finomabban, vigyázhattatok volna igazán. Egyívás, az. Lenyeléssel. „Sikeres nemzetállamok nélkül nincs sikeres Európa, sikeres Európa nélkül nincs lóvé az EU-tól sikeres világ, sikeres városok sincsenek sikeres falvak és sikeres családok nélkül.” Ugye milyen szép, sikeres mondat? A sikeres világ a sikeres családokon múlik: azokat meg épp mi készítjük, ez lesz a magyar gazdaság új húzóágazata 2018-ban, A Családok Évében. Csak szépen, egyszínűen, ahogy a csillag megy a jégen. Esetleg maximum terepszín: az még talán belefér. Mert elég kurvasok a harc. Küzdeni kell, mint a cefedelem. „Nektek is személyesen részt kell vállalni, és segítenetek kell abban, hogy a magyar emberek meg tudják védeni Magyarországot.” – ezt mondja a legfőbb hadúr a megyei jogú városok polgármestereinek. Mert ez, ami most jön, nem gyerekség, nem múlik el, mint a tinédzserpattanás, mondja a humoros ember.

Nos, nézzük a feladatot, elvégre is közvetlenül, első vonalas érintett vagyok, hiszen egy megyei jogú városban élek üzemszerűen: hétfőn tehát be kell mennem a hivatalba, és segítséget kérni a polgármesteremtől, hogy íziben el is kezdhessem a védést. Nyilvánvaló, hogy ezzel kapcsolatban az én programszerűen is modern városom első embere minden szükségeset kitanult az ország első emberétől – bennem meg buzog a tettvágy, de mederbe kell terelni. A józan gondolkodás, keresztény megfontoltság és nemzeti gógyi szentháromságának karbunkulusos feszületét az elszántság elixírjébe mártom, így indulok a harcba. De mit is kell tennem konkrétan, ezt kell megtudakolnom mihamarabb Cserna Gábortól: addig még oké, ha valahol meglátom ólálkodni ezt a szemét Sorost vagy akármelyik hitvány zsoldosát, netán Gyurcsányt, Vonát, a tüntetgető kis okostojás diákokat, a libsibolsikat, a külföldről pénzelt csahos civil kutyákat, tudom én a dolgom – egy gyors mozdulattal kitépni a szívüket… ja, nem jó, az nincs is nekik, várjunk, tessék, máris itt a gond, az ideológiai képzetlenségem visszaüt… na… megvan… kitépem inkább a farzsebükből a rohadt tömött bukszájukat, az mindennél jobban fáj az ilyeneknek, aztán kurta vasra verem őket, béklyó a lábra, és erőltetett menetben megindulok velük Budára, egyenest a király eleibe.

De… ha ez megvolna… utána fogjak még egy falka norvégot is? Svédeket esetleg, vagy azok bűnei már elévültek? Rávessem magam Ferenc pápára? Kettős gyűrűbe fogjam az ENSZ-t? Rámenjek tán az amerikaiakra? Vigyem le dupla Nelsonnal Trumpot, és ne engedjem el addig, míg a Világúr el nem csattint vele egy szelfit végre, hogy lenyugodjon? Csata, harc, küzdelem, árulás… én szegény kis hazám, hát ez a mi balsorsunk, mindenki itt feni ránk a fogát… de hát akkor csoda-e, ha honfiúi hevülettel harsogok? Hogy meg  bírjam védeni egy-, legfeljebb kétszínű Magyarországot, e lángoktól ölelt kis hont,… Segíts, polgármesterem, oh, az Elnöki Óhajnak megfelelően, vállalj személyesen részt, taníts, nevelj, formálj, hadd legyek hű fiad, hogy megívhassam a harcot.

„Nem akarunk sokszínűek lenni úgy, hogy összekevernek bennünket (…) másokkal.” Hát… ettől talán ne tarts, Mester… ez a veszély igazán nem fenyeget. A te kategóriád teljesen egyedülálló, téged senkivel nem fog összekeverni senki, maximum ha Egyeske leszel végre, a Ketteskével. Mi meg reménykedünk tovább: leginkább is abban, hogy ha valahol, a nyomorult, balfasz Nyugaton ideiglenesen sínylődve kiderül valamiből, honnan is érkeztünk, minket sem kevernek össze veled. Veletek.

„Olyanok akarunk lenni, mint amilyenek 1100 éve itt, a Kárpát-medencében lettünk.” – nos… szerintem ez nagy vonalakban, a többség részéről meg is volna, pipa. De… csak kérdezem, épp ráérek két sújtás közben, nem lehetne valahogy úgy, hogy aki szívesebben élne mondjuk a jelenben, annak egy kicsit azt is lehessen? Egy kis felárért esetleg, zsebbe, okosba’? Jut eszembe: köszönöm a levelet! Láttam a borítékon, díj hitelezve: ugyan, ne hálálkodj, édes feladóm, szívesen, akár a többit, nyomjátok csak a plakátokat még, imádjuk, ja, és nem probléma az ára, bőven belefér, csordultig vagyunk itt lent, az életünkben nem volt még ilyen fasza, hát csak nézzük a tévét bármikor, ott halljuk benne a szakértőktől meg minden, hogy milyen döbbenetesen jól állnak a tőzsdei hosszbesszek meg a hogyishíjjákok, meg azok a makrogazdasági izék… ilyen bazi nagy piros oszlop, az vagyunk mi, az a kicsi kis kék meg a Németország… hát… tényleg döbbenet… és ez is megvan, belső íven, kilinccsel előre előzzük a világot…

Tisztelt Honfitársam! Így kezdődik a levél, ez a legújabb. A könnyem kicsordul, olyan szép ez. Honfitársam. Én te, te ő, mi mi, és így tovább. Te, ott a vonaton, a hátizsákkal… az egyszerű és egyszínű harcos, az egyívású. Kézhez a kéz és vállhoz a váll (de semmi buzulás!!!)… vagyunk egy új rend hű katonái, leszünk a győztes élcsapat! Csak az árnyalatmentes egyszínűség, csak arra vigyázzunk most nagyon! Az ezeregyszáz évesre. Egy út áll előttem, melyiken induljak? Ja… honfi… jut eszembe… azt kérném, legközelebb akkor küldj már nekem levelet, ha benne lesz pár dolog, amit a családtagokról, rokonokról, közelebbi/távoli barátokról, hitelezőkről, egyéb cinkos- és bűntársakról, meg a 993 ezer forintos spórkasszádról szeretnél feltáró jelleggel megosztani velem. Jó? A többi nem nagyon érdekel már, hadd legyek nyersen őszinte, mint honfitárs a honfitárssal…

Végül, méltó befejezésképp, a harc röpke szünetében hadd idézzem még ide Kedves Tanítónk záró gondolatát, ezt az igazgyöngyöt is a megyei jogú városok polgármesterei (akikből, mint jelezte, “gond nélkül” összeállítható lenne egy kormány is) elé szórta: „A kormány 2018-2022 között elvégzi azt a munkát, amelynek eredményeképpen négy év múlva Magyarország jól fog kinézni.” Mi, hiszen tudod, veled-veletek mindig mindenben, de ebben a szokottnál is maximálisabban egyetértünk, Rettenthetetlen Hadúr: ha ugyanis Te és a teljes Fekete Sereg újabb négy évet kap, sajnos igazán jól fogunk kinézni.

Boda András

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.