Ideális esetben a kormányváltás – de a jelenlegi helyzetben komoly eredmény lehet az is, ha a Fidesz nem szerez újból kétharmados többséget.
Ezt válaszolta Andor László, a reménybeli, jövendő miniszterelnök tanácsadó testületének vezetője a kérdésre, „mi az ön várakozása?”
Erre egyvalamit tudok mondani a saját, egyszemélyes tanácsadó testületem véleményeként: most tessék abbahagyni. Az egész tanácsadósdit, mindent, amibe bele akarnak kezdeni, most talán még nem késő. Sok fölösleges kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat, az egész illusztris névsort. Gyorsan keressenek maguknak más elfoglaltságot, térjenek vissza az eredeti munkájukhoz, de ezt ne tessék. Ez szörnyű. Nehezen bírom felfogni azt is, hogy egy ilyen szellemi notabilitásokból álló társaságban ne legyen egyetlen ember, aki szólt volna, hogy sürgősen oszoljanak, a szélrózsa minden irányába.
„Hát jó, megpróbálhatom” – mondja Luke Skywalker a Birodalom visszavág című filmben.
Mire Yoda mester azt mondja:
„Nem. Ne próbáld. Tedd. Vagy ne tedd. De ne próbáld.”
Luke ezután nekilát az űrhajó kiemelésének.
„Nem megy. Túl nagy.”
„A nagyság nem számít. Nézz csak rám. Engem kicsinek látsz, nem igaz? Hát tudd meg, a látszat csal.”
Ne hozzak példát blockbuster filmből? Különösen amerikaiból ne? Mert az olyan zsenánt? Ciki? A mi emelkedett európai kultúránkat már csak nem fogjuk langyos amerikai közhelyekkel szennyezni? Hát nem is tudom.
Akkor mit tetszik szólni az alábbi idézethez?
… a tettek nélküli szubjektivitás megfelel a német polgár ájultságának, rossz hangulatának és nyomorának…, … a jó akarat csak akkor jó, ha mindent elkövet az általa jónak tartott cselekedetek véghezvitele érdekében.
Így jobb? Ezek a mondatok Kant Etikájából valók. Elegánsabb, mi? Kant ráadásul azt is hozzáteszi, hogy a jó akarat megléte nélkül nem beszélhetünk tulajdonképpeni moralitásról. Még jobb, nem? Csak egy baj van. Nem is egy, több. Először, normális ember nem olvas Kantot (én 16 éves korom táján olvastam őt is, Hegelt is meg a többi ilyet, akkor még remekül működik az ember tűrőképessége, nem beszélve a megerőltetés nélküli szövegértésről). Másodszor a kanti szövegből még soha senki nem tudott kereskedelmi sikert csinálni, azaz sokkal kevesebb emberhez jut el. Harmadszor Yoda mondatai nem lesznek kisebb igazságok attól, hogy közérthetők. Negyedszer az amerikai mentalitást sokkal kevésbé látom ostobaságnak, mint amennyire kívánatosnak, azon kellene inkább elgondolkodni, nekünk ez itt Európában miért nem megy. Pedig Szókratésztől Arisztotelészen, Anisztenészen, Diogenészen át az egész görög filozófia sem mondott mást, mint Kant, hogy a tett viszi előre a világot, nem a próbálkozás.
Akkor? Mit kezdjek Andor László mondatával?
2009-ben egy napilapban megírtam, miért fogja elveszteni a választásokat az akkori kormánypárt. 2013-ban már itt, ebben a blogban hívtam föl a figyelmét az akkori „ellenzéknek”, miért nem érdemes nekiindulni sem a vesztes pozíció eleve elfogadásával.
Most megint szólok, megtakarítunk egymásnak egy csomó luftballonhámozást, reménykeltésnek szánt szájtépést: ne tessék, minek? Jobb már most fölmenni az emelvényre, fejeket a tuskóra, aztán jöjjön a bakó.
A jelenlegi helyzetben komoly eredmény lehet az is, ha a Fidesz nem szerez újból kétharmados többséget.
Ugyan kérem.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.