Szombaton felszólaltam a pécsi civil tüntetésen. Kedden kirúgtak az állásomból. Mindenki vigyázzon magára.
Ezek itt P. Horváth Tamás szavai, aki – noha íróként vált országosan ismertté – a pécsi Református Gimnázium iskolai konyháján dolgozott szakácsként. Keddig. Ő volt az egyike azoknak, akik múlt szombaton azért mentek utcára és szólaltak fel, mert a pécsi városvezetés odáig fajult a Soros elleni népnemzeti hergelésben, hogy kiáltványban uszították a helyieket a városban tíz éve jótékonysági tevékenységet végző Emberség Erejével Alapítványra.
Közhely lenne, ha nem rúgna mégis gyomorszájon: P. Horváth Tamás története a magyarországi közállapotok tragikus tükre. Nem az első, de valószínűleg pláne nem az utolsó olyan eset, amikor az ellenvéleménynek hangot adó kisembernek veszítenivalója van, amennyiben veszi a bátorságot és farkasszemet néz a hatalommal. A Fidesz lánctalpas országlása olyan szinten pörgette vissza az idő, egyben a velünk élő történelem kerekét, hogy arra minden bizonnyal nem sokan vettek volna mérget néhány évvel ezelőtt. Mondanám, hogy az a rezsim, amelyik egy szakácson képes ilyen pitiáner bosszút állni, annak törvényszerűen az a sorsa, hogy eltaknyoljon. Inkább hamarabb, mint később. Dacára annak is, hogy pillanatnyilag a közvéleménykutatások szintjén éppen hogy vannak a számok.
De nyilván itt az utolsó dolog, ami érdekes és releváns, hogy valaki szakács, közíró, agysebész, csillagász, vagy betanított munkás és történetesen nem ért egyet (mert milyen világ az, ahol mindenkinek ugyanazt kell gondolnia, mint a regnáló hatalomnak?) a rezsimmel abban (sem), hogy Soros György ügynökei támadják a magyar nemzetet, és vagy a Fidesz, vagy mindmeghalunk. Az úthenger természete a lényeg. Az, hogy történik mindez most éppen egy olyan egyházi iskolában, ahol az igazgatótanács elnöke tök véletlenül az a Hoppál Péter (pécsi Fidesz-elnök és országgyűlési képviselő), aki a civileket vegzáló, Soros-ellenes pécsi képviselő-testületi nyilatkozatot kezdeményezte. Egy olyan intézményben, amelynek főigazgatójától még egy egyenes, férfias válaszra sem telik, amikor azt kérdezik tőle: mi az összefüggés a véleménynyilvánítás és a kirúgás között.
„Horváth Tamás munkaviszonya közös megegyezéssel szűnik meg, tartalmi-logikai összefüggést pedig a munkaszerződésben megjelölt próbaidő lejártával mutat. Bármilyen más, külső körülményre hivatkozó magyarázat téves és megtévesztő.
A próbaidőn túlvagyunk és leszűrtük a tanulságokat. Ennek eredménye a munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel.
Őszintén bízom abban, hogy Horváth Tamás a versenyszférában, méghozzá a prémium szektorban hamar esélyt kap vendéglátói karizmáinak kamatoztatására, ahol meggyőződésem szerint a helye van.”
Tekintsünk el a magyar nyelv tartalmi megerőszakolásában testet öltő zagyvaságtól, hámozzuk ki a süketelésből a valószínűsíthető mondanivalót és szorítkozzunk a lényegre.
– A határozott idejű (2018 augusztusa) munkaszerződést az állampárttal tökig összefonódott munkáltató hirtelen és váratlanul felbontja.
– Az állampárttal tökig összefonódott munkáltató tagadja, hogy ennek bármi köze lenne ahhoz, hogy a munkavállaló szembehelyezkedett az állampárttal.
– Az állampárttal tökig összefonódott munkáltató – miután előzőleg meghosszabbította a munkavállaló szerződését jövő augusztusig – a novemberben lejárt három hónapos próbaideje alapján találta úgy, hogy nem tart igényt mégsem a munkájára. Közvetlenül az után, hogy a munkavállaló szembehelyezkedett az állampárttal.
– A gyalázat és a cinizmus megkoronázásaként az állampárttal tökig összefonódott munkáltató egyébként a konyha Michelangelójának nevezi a kirúgott dolgozót, akinek a versenyszféra prémium szektorában lenne a helye.
Hogy ennek így van bármi értelme? Semmi. Ami három hónap alatt nem derült ki a dilettáns szakácsról, arra pár nap alatt azonnal fény derült, miután a Hoppál-kaliberű ordenáré rezsimszolgák megneszelték, hogy emberünk szót emelt az elmebajuk ellen. Aha. Vagyis akkor mégsem az volt a baj, hogy rendszeresen odaégette a finom menzakaját, beleköpött a levesbe, és soha nem lett kész időre az ebéd. Hanem az, hogy belepofázik az elvtársak dolgába. Átlátszó, gagyi és tragikus.
A sokadik olyan eset ez, amikor a rezsim ellen állást foglalókat, munkavállalókat – a rezsimre nézve rendre következmények nélkül maradó – retorzió éri. És igen, lehet azt mondani, hogy Horváth Tamás ahelyett, hogy közös megegyezéssel távozott volna, mert nem akar pereskedni, és további meghurcoltatásoknak kitenni magát, családját, öt gyerekét, inkább hagyhatta volna kirúgni magát és érvényt szerezni az igazának. De a történet közhelyes és földhözragadt lényege mégiscsak az, hogy ha működne minimális szolidaritás a társadalomban, akkor a hatalom nem mehetett volna el a falig ebben az esetben sem. És nem a politikai bűnözőgyanúsok gyülekezetének tenyeréből táplálkozó egyházra gondolok (akik Hoppállal karöltve meghozták a döntést), hanem azokra a munkaközösségekre, amelyek rendre elmulasztanak kiállni az egyes embert érő megfélemlítési, ellehetetlenítési kísérletek ellen. Amelyek nem zárnak össze annak a bizonyosságnak a tudatában, hogy mindenkit úgysem lehet kirúgni, eltaposni, elhallgattatni, félreállítani Ha összezárnak és erőt mutatnak, ha ellenállnak a zsarolásnak és a felsőbb diktátumoknak, akkor olyan nincs, hogy mindenkibe bele lehet rúgni.
Csakhogy például Vásárhelyi Máriának abban tökéletesen igaza van, hogy ameddig a Fidesz ellenzéke nem képes példát mutatni civil kurázsiból (értsd: az ÁSZ által önkényesen büntetés engedelmes befizetése helyett ellenállni, a Fidesz áldemokratikus eljárásának legitimálása helyett tagadni az antidemokratikus intézményrendszert és nem venni részt ezekben az ócska játszmákban), addig az egyes embertől elvárni, hogy civil kurázsit demonstrálva, egyedül, csupasz mellel szembenjen a hatalommal, meglehetős naivitásra enged következtetni. Ameddig az ellenzéki pártok partnerek abban, hogy a Fidesz által önkényesen kialakított szabályok szerint játsszák a politikát, addig stabilnak és kikezdhetetlennek tűnik ez a szarkupac. És minden Horváth Tamást el fog taposni, akit kollégái és választott képviselői magára hagynak a véleményével.
Ő, Horváth Tamás azt mondja, mindenki vigyázzon magára. Ez nagyon kedvesen hangzik, csak éppen végtelenül borzasztó is. Mert mindenki csak úgy tud vigyázni magára, ha van mellette támogatás, összezárás, kiállás. Egyelőre úgy tűnik, ez csak a Fidesz szektájának szintjén működik, ahol ökölbe szorult aggyal, elégtétellel veszik tudomásul, hogy az elhülyülés, a végletes kiszolgáltatottság ellen szót emelő honfitársukat szájba vágja a hatalom. Hát ehhez mérten vigyázzon mindenki magára.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.