„Magyarország nem sikersziget, hanem Közép-Európa része, amelynek országai együtt emelkednek fel – mondta Orbán Viktor kormányfő a gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone 85 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházásának átadásán csütörtökön, a Tatabányai Ipari Parkban.
A miniszterelnök hozzátette, kiemelkedő a négy visegrádi ország gazdasági növekedése.
Ha országaink teljesítőképességét nem számoljuk, az Európai Unióban szinte nincs növekedés. Európa legbiztonságosabb és leggyorsabban fejlődő térsége Közép-Európa – fogalmazott.
Orbán Viktor elmondta: a japánok az eredeti üzem mellé 85 milliárd forintért az eredetinél kétszer nagyobb gyárat építettek, amelynek révén 500 új munkahely jött létre.
A beruházáshoz a kormány közel 2,4 milliárd forint támogatást adott – mondta a miniszterelnök”. (MTI)
Magyarország tényleg nem sikersziget. Akkor én most mutatok egy érdekes kis listát. Szándékosan nem az Eurostatot szedtem elő, mert azt nyilván Soros György rángatja egy gatyamadzagon. Nini, hogy hasítunk mi, négyen. Főleg Magyarország.
Forrás ITT bogarászható. Valaki mutassa már meg Orbán Viktornak is, hátha nem tud róla, hogy Albánia is megelőzött bennünket. És ebben nem ez a tragédia, hanem az, hogy azok az országok, melyekkel egyszerre indultunk, egytől egyig lehagytak minket. A térség éllovasából sereghajtók lettünk. Igen, a fejlettebb országok (mint a döglődő Németország és a halódó Franciaország, vagy Nagy-Britannia) mögöttünk van. De nem azért, mert nélkülünk pusztulnának halomra, hanem azért, mert egy fejlett, erős gazdaság nem tud úgy bővülni, mint egy fejlődésben lévő. Nekünk van (lenne) honnan és hová bővülni, a németeknek ilyen ütemben már nem kell erőlködni és nem is lehet.
Van azért valami, amiben listavezetők vagyunk. Az ÁFA nálunk a legmagasabb egész Európában. Nem az Unióban, hanem Európában.
Amúgy mi köze van egy japán gumigyár magyarországi részlege bővítésének az uniós tagországok teljesítményéhez? Azon kívül, hogy semmi. Azt már meg sem kérdem, hogy miért is kell egy ilyen kapacitásbővítő beruházás örömére az Uniót ócsárolni és a már csak elméletben lévő V4-eket fényezni? Érdekli ez a japánokat? Szerintem sem.
Az történt, hogy a magyar kormány egyetlen munkahelyért kifizetett 4 800 000 forint közpénzt. Tehát olyan egy-másfél évig a magyar adófizetők finanszírozzák annak az 500 dolgozónak a bérét, akik most a bővítésnek köszönhetően munkához jutottak. Azt meg ugye nem tudjuk, hogy az a gyár mennyi ideig fog munkát biztosítani ezeknek az embereknek. Miután külföldi cégről beszélünk, bármikor dönthet úgy, hogy kivonul a magyar piacról.
Az egyetlen meglepő momentum ebben a miniszterelnöki szónoklatban az, hogy nem szerepeltek benne sem migránsok, sem Soros György. Sőt, még kerítés sem. De legalább csini a miniszterelnök úr nyakkendője. Ez is valami.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.