December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Márpedig Orbán Viktor nem a többség

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

 „Ha Magyarország a migrációs válságban továbbra is ragaszkodik a konfrontációhoz, akkor szükség esetén meg kell vonni Magyarországtól uniós pénzeket – szögezte le a dpa német hírügynökség szombat hajnalban megjelent interjújában Heiko Maas szociáldemokrata német belügyminiszter.

»Nagyobb nyomást kell gyakorolni azokra az országokra, melyek úgy gondolják, hogy az érvényes jog fölé helyezhetik magukat. Ha valaki megsérti a jogot, azt szankcionálni kell« – vélekedett Maas. A dpa azt írja: Maas nem akarja megengedni a magyar miniszterelnöknek, hogy az Európai Bíróság ítélete ellenére kitartson elutasító hozzáállása mellett a menekültek befogadása terén.

»Ha valaki semmibe veszi a bíróság ítéletét, annak pénzügyi következményei kell, hogy legyenek. Aki a menekültkérdésben megbontja az európai összetartást, az ne számítson anyagi kérdésekben európai szolidaritásra« – húzta alá a német belügyminiszter. A szociáldemokrata politikus azt is hozzáteszi, hogy »aki független bíróságok ítéletét nem tartja tiszteletben, az a jogállamiság minden elvének búcsút int«.

Az Európai Bíróság szerdán úgy döntött, elutasítja Magyarország és Szlovákia keresetét, melyben Budapest és Varsó az Európai Unió miniszteri tanácsának a menekültek elosztására vonatkozó határozatának megsemmisítését kérte.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban kijelentette, hogy a bíróság ítéletét tudomásul kell venni, de ez nem ok arra, hogy Magyarország megváltoztassa bevándorláspolitikáját, és nem fogja engedni, hogy Magyarországot »bevándorlóországgá« változtassák”. (MTI)

Hát és na és ja. Garantálom, hogy eszelősen fel leszünk, sőt, már most is fel vagyunk háborodva. És meg is. Vagyis én nem és aki normálisan látja a dolgokat, azok sem, de kormányék piszkosul. Most jön az, hogy megpróbálják bemagyarázni az országnak, hogy már megint meg vagyunk támadva, harc lesz, háború és megvédenek, ha beledöglünk, akkor is.

Közben meg az van, hogy Orbán belenavigálta magát egy jókora kupac trágyába és meg akarja magyarázni, hogy az ellenség hordta rá a fekáliát. Pedig nem. Az ott volt, látható volt, érezhető volt és a vezér trappolt bele azokkal a helyes kis lábacskáival. Ami még nem is lenne akkora baj, ha nem rángatta volna magával az egész országot. De rángatta.

És igen, a törvényeket be kell tartani. A bíróság döntéseit is be kell tartani. Neki is, az országnak is. Nekem is. Ha mondjuk én a főtéren beleparkolok egy virágágyás közepébe és jön a bírság, azt nekem be kell fizetnem. Akkor is, ha egyébként én úgy gondolom, hogy nekem jogom volt oda parkolni, mert nyilván közpénzből épült a tér, a virágot is közpénzből ültették, tehát az közvagyon, a köz én vagyok és oda parkolok, ahová csak akarok. Mert nem.

A kormány és annak feje vagy nem hajlandó, vagy nem képes felfogni, hogy nem állnak a törvények felett. Még ők sem. Ahogy a fenti esetben én sem hivatkozhatom arra, hogy beletiportak az identitásomba és a büszkeségembe, amikor nem engedtek a virágágyás közepén parkolni, úgy a kormány sem hivatkozhat erre. Márpedig erre hivatkozik.

A kérdés az, hogy elhiszi-e valaki a híveiken kívül? Képes-e még a társadalom normális fele felfogni, hogy a közösen hozott döntéseket be kell tartani? Hogy az Unió egy közösség, amelynek vannak szabályai és azokon a szabályokon egyetlen ember nem változtathat a többség akarata ellenére. Márpedig Orbán Viktor nem a többség. Ő csak itthon mindenható, sehol máshol. Ezzel most szembesülnie kell és rohadtul nehéz lesz ebből kimászni.

A nagy baj az, hogy nem csak ő szívja meg, hanem mi is. Mindenki, kivétel nélkül. Ha elhisszük, hogy mindenki más jön szemben az autópályán, akkor még jobban megszívjuk. Ez van, ezt választottuk, ezt szagoljuk. Vagy keresünk egy jobbat, mielőtt az öntörvényű focista megpróbálja bemagyarázni azt is, hogy jobb nekünk az Unió nélkül. Mert most ez jön. Ne legyen igazam.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.