NEHAZUGGY

Bokros Lajos, Coelho és az aljas újságírók

A nagyon zajos kormánypárt árnyékában voltak és vannak olyan pártok, csoportok, szervezetek és civilek, akik igyekeznek a józan ész hangján artikulálni azt, amit ők gondolnak erről az egészről. Rólunk, önmagukról, az országról.

Vannak nagy reményekkel indult és gyorsan elhalt kezdeményezések, demokratikusnak induló, majd személyi kultuszba fulladt pártocskák, demokratikusnak induló és máig demokratikusan működő más pártocskák. Mindenféle gondolkodású ember találhat olyat, amelyben otthonosan érezheti magát.

A gond csak ott van, hogy belülről minden más, mint kívülről. Mások az arányok. A hit és a nagy elszántság olykor kevés, ha nincs elég mondanivaló, ha hibásan van megfogalmazva, vagy éppen elfogyott a realitás a szép tervek talpa alól.

Úgy hiszem, hogy minden csoport, párt, civil és politikai közösség fontos. Igen, a Fideszé is, még a CÖF is fontos, de fontosak a kormányhoz nem köthetőek is.

Akinek jó az, ami most van, az megtalálja a maga közösségét, békemenetét, médiáját. Ez nagyon rendben van így. Az viszont nagyon nincs rendben, hogy mindezt közpénzből finanszírozza a Fidesz, maximálisan visszaélve az erőfölényével. Ez nem csak, hogy nem elegáns, hanem a büdös tahóság és a pofátlan rablás olyan szintje, ahol az egyszerű zsebtolvaj úriembernek minősülne.

Azok a pártok, csoportok, szerveződések, amelyek nem kormánypártiak, ad absurdum kimondottan kritizálják a kormányt, páriának minősülnek a jelenlegi kasztrendszerben. Üldözendő, gyalázandó, megfélemlítendő ellenségnek. Ez legalább annyira szánalmas, mint amennyire eredménytelen. Vannak, akik nem hajlandóak félni és nem óhajtják az életüket lapítással eltölteni.

Időnként összeülnek, beszélgetnek, vitatkoznak. Igyekeznek tenni valamit, kitörni a szűk köreikből.

Ilyen a Bokros Lajos vezette Szabadság és Reform Intézet Alapítvány, amely alapítvány vitanapot szervezett, Mondj jobbat! címmel.

Bár én nem voltam jelen a vitán, de mondok. Ha jobbat nem is, megfontolandót talán sikerül.

Az index.hu beszámolója szerint Bokros Lajos a Fidesz populizmusát óhajtja legyőzni. A baj – szerintem – itt kezdődik. A populizmust nem legyőzni kell (amúgy nem is lehet), hanem használni. Visszaélni nem, de élni feltétlenül kell vele.

Ha az Index újságírója nem megy el és nem számol be az eseményről, élő ember nem tudná, hogy volt ilyen (itt jön majd az a rész, ahol a momások leordítják a fejemet, hogy de igen). Így sem sokan fogják tudni, mert egyszerűen nem viszi át az ingerküszöböt, legfeljebb egy halk sóhaj erejéig érint meg pár embert. Ha egy párt/csoport – mindegy, micsoda – embereket akar megszólítani, akkor előbb meg kell tanulnia az emberek nyelvén beszélni. Bonyolult dolgokat egyszerűen megfogalmazva, őszintén kell azokhoz fordulnia, akiket képviselni szeretne. Ha nem ezt teszi – ha nem populista – akkor egyedül marad. Ahogy ez most történik az összes ilyen kis párttal. Nem a parlamenti ellenzéki pártokról beszélek, hanem a parlamenten kívüliekről.

Bokros Lajos (vagy bárki más) lehet nagyon jó szakember, lehet okos és lehetnek jó gondolatai. Na és akkor mi van? Ki hallja meg? Párszáz, esetleg párezer ember.

Butaság abban hinni, hogy majd a bölcs mondatok utat találnak a tömegekhez. Az csak Coelho esetében működik, de én nála populistább élőlényt nehezen tudnék megnevezni, a bölcsessége pedig számomra elég erősen véleményes. Ettől függetlenül hihetetlen tömegek olvassák.  Amennyiben Bokros Lajos nem Coelho (márpedig ugye nem az), neki ez nem fog menni, ahogy másnak sem megy. Zártkörű, kiscsoportos foglalkozás szintjén marad minden, ami pedig fontos lenne, hogy ne így legyen.

Mondom populistául: ha egy elsős tanító Kant valamelyik művének felolvasásával kezdi a tanítást, a gyerekek soha nem tanulnak meg olvasni. És nem a gyerekek hülyék, hanem a pedagógus. Hiába van egy tanárnak mérhetetlenül nagy tudása, ha unalmas, monoton hangon motyog az előadásain, kómába esnek a hallgatók és nem vesznek át semmit abból a mérhetetlen tudásból.

Hiába tud valaki remek gondolatokat megfogalmazni és leírni, ha élő szóban képtelen azt átadni, mert motyog, dadog, hadar, megijed a tömegtől és csak suttogni tud. Semmit nem ad át, amit szeretne.

Hiába remek szónok valaki, ha nincsenek logikusan megfogalmazható gontolatai, vagy nem képes azt értelmesen egységbe rendezni, nem tud semmit adni a hallgatóinak.

Azt gondolom, a legnagyobb baj ezekkel a csoportokkal/pártokkal éppen az, hogy mindenki univerzális zseninek gondolja magát. Holott olyan nincs. Ahhoz, hogy ki lehessen lépni a kávéház sarkából, a gyűléstermekből: változni kellene. Szakemberekre bízni a feladatokat. Hogy ne általánosságban beszéljek, nézzük a Bokros Lajos vezette Szabadság és Reform Intézetet. Először a közösségi oldalát, ugyanis ez a mai kor agórája. Fontos, sokmindent eldöntő, közösségformáló terület. Az intézet Facebook-oldalát 640 ember kedveli. Ha én holnap nyitnék egy közösségi oldalt, ahová naponta felposztolnék egy hülye mondatot arról, aznap mit evett a kutyám, egy hét alatt több kedvelőt szereznék.

Mégpedig azért, mert az élő, friss, szellemes lenne. Szemben az intézet oldalával, ahová időnként feltolnak egy cikket valamiről, valahonnan. Utoljára az Indexről, hogy megvolt a gyűlés és ki mondott jobbat. Alatta egy Youtube-link, ahol állítólag élőben lehetett hallgatni az előadásokat. A néhány hozzászólásra (mint például a link alatt is, hogy egyébként nem lehetett hallgatni) nincs válasz. Videó, vagy hangfelvétel sincs, leirat sincs.

Bokros Lajos személyes Facebook-oldalán is ez a helyzet, csak ott több a követő. A MOMA oldalán pedig pont azok a semmitmondó posztok jelennek meg, mint a másik két oldalon.

Miért nincs valaki, aki képes közösséget szervezni? Kommunikálni az emberekkel, válaszolni a feltett kérdésekre? Miből gondolja azt bárki is, hogy ezek a dolgok önmaguktól működnek? Miből gondolja bárki is, hogy a sajtótól kell és lehet elvárni valamiféle propagandát? Fel kell építeni egy saját kommunikációt, a sajtót pedig hagyni kell, hogy tegye a maga dolgát. Ugyanis amint odaállna bármelyik párt mellé, azonnal elveszítené a hitelességét mindenki más szemében és maga is bezáródna abba a szűk körbe, ahelyett, hogy kinyitná azt a kört.

Miért nincs valaki, aki képes jól megírni egy cikket, beszédet közleményt és miért nincs egy – vagy több – másik valaki, aki ezt úgy el tudja mondani, hogy közben nem alszik el a hallgató? Sőt! Miért nincs olyan valaki, aki képes megragadni, magával sodorni tömegeket? Valaki, aki – igen – elég populista.

Tudom, divat azonnal megtalálni a bűnöst: az ellenzéki sajtót, blogokat. Hogy miért nem mondják a megoldást és ha már nem tudják, miért nem kussolnak. Egy blognak, ellenzéki oldalnak, bloggernek, újságírónak sem ez a feladata. Az ellenzéki bloggerek és újságírók messze többet tettek és tesznek azért, hogy egyáltalán még létezik ellenzék, mint a felháborodott és őket bűnösnek kikiáltó politikusok, vagy követők.

A szakemberek – közgazdászok, szociológusok és minden más hozzáértő – tegye a dolgát, dolgozzanak ki programokat, alternatívákat, bizonyítsanak, cáfoljanak, vitatkozzanak egymással és találják meg a legjobb megoldásokat, írástudók ezt egyszerű és hatásos szavakkal írják le, a karizmatikus szónok pedig álljon ki és ordítsa az emberek arcába. Ne akarjon sem Bokros Lajos, sem senki más egyszemélyben lenni a gondolkodó, leíró és elmondó – mert nem megy nekik. Senki másnak sem megy.

Az a hihetetlen szellemi tőke, ami az ellenzékben – de mindenesetre nem a kormányoldalon – ott van, létezik és működik, széttagolt, halk. Hiába figyelünk oda ezren, tízezren, akár százezren is. Ennyien sem kormányt leváltani, sem az éppen regnáló kormányt normális működésre kényszeríteni nem lehet. Akkor sem, ha egyébként mindenkinek – még a kormány híveinek is – jobb lenne úgy. Ezt el kell tudni mondani, meg kell tudni mutatni nem százezer, hanem többmillió embernek. Arra várni, hogy majd meghallják egyszer – nem érdemes. Nem fogják meghallani és még csak véletlenül sem azért, mert ne akarnának normálisabb országot maguknak és a gyermekeiknek.

Azt gondolom, ezeknek a szerveződéseknek, csoportoknak, pártoknak – mindegy, milyen formában működnek – le kellene vetkőzni a szellemi felsőbbrendűségnek a látszatát is. Nem érdemes azzal magyarázni a csekély ismertséget, hogy az aljas újságírók, bloggerek, kazánkovácsok és sírkőfaragók nem propagálják, neadj Isten kritizálni merik valamelyiket és ezért nem sikerül felnőni a feladathoz. A populizmusnak ezt a részét – a hamis bűnbakkeresést – meg kellene hagyni a jelenlegi kormánypártnak. Ha nem propagálják, annak egy oka van. Nem érdekes. Érdekessé kell válni. Ha kritizálják, az csak jó. Abból lehet tanulni, fejlődni.

Az ellenzék összességében hihetetlen erővel és hihetetlen szellemi, szakmai háttérrel rendelkezik, de mindegyik csoport csak a saját nagyszerűségét látja. Pont annyira összezár, mint a Fidesz. De az a gyengéje is. Az összezárás. Mert ameddig a Fidesz egyetlen tömböt alkot, az ellenzéki tömörülések ezret. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy kalapba kellene szórni mindent, de módot kellene találni arra, hogy egymásra találjanak és bizonyos kérdésekben képesek legyenek az együttműködésre. Mert ameddig ők is egymás ellen támadnak, a másikban látva az ellenséget – vagy ellenfelet – addig széttagoltak és veszélytelenek maradnak.

Érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy egy bármekkora tömeg összesített IQ-ja állandó. Mindig. Pocsékul hangzik, de igaz. Az embereket úgy és azon a nyelven kell megszólítani, ahogy azok értenek. Ha populizmussal, akor úgy. Lehet azt jó értelemben, hasznosan, a köz javára is fordítani.

Hiába ír egy tetszőlegesen okos gondolkodó bármennyire fontos, akár sorsfordító tanulmányt, értekezést, cikket, ha azt ötszázan olvassák, ötvenen értik, viszont két fizetett és három meggyőződéses troll két perc alatt szét tudja barmolni.

A Fidesz populista, igen. És ezzel az egyetlen, jól megszervezett kommunikációs hókuszpókusszal képesek voltak megnyerni két választást és képesek lesznek megnyerni a harmadiakat is, ha így marad minden. Ott aztán nincs a háttérben szellemi műhely, csak üzleti harács van. De vannak jó kommunikációs szakembereik, akik tudják azt, hogy mi működik. Igen. A rezsicsökkentés, a magyarember, a nemzeti melldöngetés, a gyűlöletkeltés, a küldetéstudat, az ismeretlentől való rettegés – működik. Ősi, primitív, zsigerig hat.

Az ellenzék higgadt, logikus, észérvekre alapozott motyogása pedig nem hat. Márpedig egy ország nem fog néhány politikushoz igazodni, ez csak fordítva működik.

Ilyenek vagyunk, ez van. Még a kenyeret is elvehetik, csak a cirkusz maradjon. Ezt a Fidesz remekül felismerte. Ideje lenne az ellenzéknek is felismernie, ameddig nem túl késő.

Szerintem.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább