December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Pedig Dúró Dóra is pontosan tudja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Könnyű helyzetben vagyok, amikor a mai nap abszolút hírének kommentálására vállalkozom. Ami úgy hangzik konyhanyelven, hogy a Jobbik elvenné a szavazati jogot az írni, olvasni nem tudó emberektől. Nem konyhanyelven pedig úgy szól – Duró Novákelődné Dóra MTI-hez eljutott közlemény szerint -, hogy a cukisodó, néppártosodó szélsőségek pártja alapfokú iskolai végzettséghez kötné a választójogosultságot.

A demokratikus alapjogokat korlátozni kívánó javaslat indoklása sokak első ránézésére módfelett jól hangzik: ezzel az intézkedéssel visszaszoríthatnák a szavazatvásárlást, ha legalább az írni-olvasni tudás alapkövetelmény lehetne a választáson való részvételhez. Különös tekintettel arra, hogy az elmúlt években igencsak bevett gyakorlat lett az alacsony iskolázottságú emberek szavazatainak megvásárlása.

Duró érvelésében arra is kitért, hogy a magyar jogrendszertől egyáltalán nem lenne idegen ez a lépés, hiszen a választójog most sem korlátlan: a kiskorúak, a 18 éves korukat be nem töltöttek sem szavazhatnak. Egyébiránt pedig autót sem lehet vezetni általános iskolai végzettség nélkül.

A könnyű, de ugyanakkor semmilyen jóérzéssel nem társuló helyzetem annak tudható be, hogy eddig is más platformról szemléltem a demokráciát, mint a Jobbik, ezért a legjobb indulattal sem tudnám megvádolni őket azzal (se eddig, se most), hogy valaha is demokraták lettek volna. Fogcsikorgatva ugyan, de meg kell dicsérnem őket azért, hogy a magukat demokratikusnak nevező pártokkal szemben nem kis sikerrel munkálkodnak a közélet napirendjének alakításáért, hogy azt lehetőleg ne kizárólag a Fidesz propagandagépezete uralja. Az én olvasatomban nem lehetett kérdés, hogy mikor húzzák elő ezt a kétségtelenül ügyes, kellően populista és alattomos lapot a mellényzsebből.

A szavazati jog lehetséges korlátozásának időről időre felmerülő, ám szerencsére megoldatlanul maradt kérdésének Jobbik általi felmelegítése arra persze kiváló alkalmat teremt, hogy a Fideszt jobbról támadó pártnak az uborkafa árnyékában sikerüljön tematizálni a közbeszédet. Mielőtt az álságos javaslatról egyáltalán bármit is szólnék, azt előrebocsátom: tisztában vagyok azzal, és talán ez a legnagyobb aggodalomra okot adó vonatkozás, hogy magukat demokratának valló polgárok számára is szimpatikusnak hat ez a lopakodó, veszélyes ötlet. Függetlenül attól, hogy mekkora esélye van annak, hogy törvényerőre emelkedjen.

Az a kisebbik baj, hogy Dúró Dóra szerint a lakosság mintegy 20%-a nem tud írni, olvasni. Ez elég érdekes adat, tekintve, hogy 2005-ös állás szerint az analfabéták aránya csupán 0,6% volt Magyarországon, de mindegy is. Önmagában az, hogy egy, a küszöbön álló választás állítólagos megnyerésére, azaz kormányzásra készülő párt a társadalom perifériájára szorult, legkiszolgáltatottabb társadalmi csoport(ok) felzárkóztatása helyett (további) jogfosztásukkal kampányol, szerintem pontosan jelzi a javaslat súlyosságát. És azt, hogy a Jobbikkal legalább olyan jól járna ez az ország, mint a jelenleg regnáló Fidesszel jár éppen. Akik most a leghangosabban óbégatnak azok helyett is, akiket nyolcadik éve ugyanúgy kirekesztenek, zárójelbe tesznek és magasról leszarnak, mint elvtársaik a szélsőségekben tervezik.

Alapvetően tegyük zárójelbe, bár játsszunk el a gondolattal: azok a pártok, amelyeket a fenti, elmebeteg javaslat potenciálisan megszívatna, sorban a Fidesz és Jobbik lennének. Pontosan az a két párt, amelynek a vidéki, alacsony iskolázottságú réteg (beleértve az analfabétákat) képezi a bázisát. Amely bázis egy részét például a köztörvényes Farkas Flóriánok tartják fogva a Fidesz vonatkozásában, és amely bázist másfelől a cigányveszedelemmel riogatás és az idegengyűlölet Fidesztől jobbról indult nagymesterei irányítanak.

De ezt hagyjuk inkább. Arról beszéljünk, hogy itt áll egy párt, amelyik önkényesen, alkotmánymódosítást igénylő hatalmas ötlet által vezérelve korlátozni kívánja a népesség egy részét demokratikus jogainak gyakorlásában, vagyis egy olyan hierarchikus rendszerbe akarja terelni a társadalom különböző csoportjait, ahol vannak felsőbbrendű, meg alsóbbrendű polgárok. Ahol X-nek több joga van, mint Y-nak. És ahol aztán bármilyen ideológiai megfontolásra alapozva egyre több embert lehet kiszorítani az X-ek közül. Ma az analfabétákat, holnap a diszlexiásokat, rokkantakat, aztán a közmunkásokat, a féllábúakat, a lúdtalpasokat, a nagyfejűeket, a hajléktalanokat, a nyugdíjasokat, a siketeket, a vakokat, a nőket, franc tudja kiket.

Más szavakkal: hogyha a Jobbik, vagy bárki más elveszi az írni, olvasni nem tudó polgároktól a szavazati jogot, akkor utána bárki, bármikor, bármilyen vélt vagy valós indokra hivatkozva hozzányúlhat további társadalmi csoportok szavazati jogának megvonásához, illetve tetszőleges jogfosztásához. És bár lehet, hogy most emberek önfeledten tapsikolnak ehhez a fantasztikus javaslathoz, azért tegyék fel maguknak a kérdést: és ha holnapután a Fidesz Soros-ügynöknek titulálja a vele egyet nem értőket és mondvacsinált érvek alapján kilátásba helyezi szavazati joguk megvonását, akkor az miben fog különbözni attól, amit a Jobbik akar?

Mennyire lehet normális, hogy az országot fogva tartó elit tetszőlegesen jogfoszthatja mindazokat, akik a hatalmára veszélyt jelentenek? Hol van/lenne a vége ennek az önkényes jogfosztásnak? De ha már itt tartunk: Dúró Dóra szerintem pontosan tudja, hogy a megvásárolhatóság egyidejűleg írható a kiszolgáltatottság, a szegénység számlájára, és aki megvásárolható, annak nem szükségszerűn kell analfabétának lennie, ellenben a funkcionális analfabéták száma az, ami valóban aggasztó.

Dúró Dóra valószínűleg pontosan tudja, hogy az írástudatlanok száma elenyésző, és ők olyannyira szegregáltan, perifériára szorultan élnek, hogy igen nagy bizonyossággal nem szavaznak.

Dúró Dóra pontosan tudja, hogy ezzel szemben emberek százezrei szavaznak úgy egyik vagy másik pártra, hogy alapvető gazdasági-társadalmi-politikai összefüggések értelmezésére is képtelenek. Annak dacára, hogy tudnak írni, olvasni.

Ám Dúró Dóra mindezek tudatában nem azt adja hírül, hogy ő és a pártja miként tervezi kirángatni ezeket az embereket a megvezethetőség-tájékozatlanság-kiszolgáltatottság feneketlen mocsarából, ahova süllyedni kényszerültek, hogy miként tervezik megreformálni a (funkcionális) analfabétákat és alattvalókat, illetve potenciálisan megvásárolható szavazókat kitermelő, elcseszett fideszes oktatási rendszert, hanem parasztvakításban megpróbálják lekörözni a Fideszt.

Tudom, hogy emberek csoportjait kivakarni a szarból nagyon sok meló, időigényes és nem annyira látványos, hogy szavazatokban is mérhető legyen az erőfeszítés. Ezért marad a jól bevált, Fideszt idéző módszer: a cukiságból kiábrándult szavazók újraaktiválása céljából, legsötétebb indulatainak felkorbácsolására bevetni egy szélsőségesen populista, veszélyes folyamatokat elindítani képes gazemberséget. Nem megoldani, felszámolni a problémát, hanem berúgni a szart az ágy alá. Aki nem tud írni, olvasni, az ne szavazzon! Végül is sokkal egyszerűbb és kifizetődőbb kirekeszteni, megfosztani ezeket az embereket tetszőleges joguktól, mint a taníttatásukba energiát feccölni.

Hát ez az a szép új világ, amit a Jobbik alternatívaként kínál a Fidesszel szemben. Lehet választani. Ameddig még lehet választani.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.