December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Csordában járkálnak a fideszesek Tusványoson

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt! Ameddig mi szundikáltunk, Áder János New Yorkban védte a klímát. Elmondta, hogy mi okozza a vízválságot és hogy mit kell ellene tenni. Annyit beszélt, amennyit szerintem egész fennállása óta – mármint köztársasági elnökként – összesen sem. És ebben már benne van az összes idézet és anekdota, amiket előadott itthon. Nincs amúgy baj ezzel, mert fontos a környezetvédelem. Csak hát én egészen idáig úgy tudtam, hogy a nagyszerű ember elsődleges feladata a magyar emberek szolgálata, a magyar jogrendszer védelme és hasonlók. De ezek szerint tévedtem.

Tegnap a Magyar Helsinki Bizottság megkapta a világ egyik legrangosabb emberi jogi elismerésének számító Gubelnakian-díjat. Ettől ártunk és ormányunk még ugyanúgy utálja őket (is), ráadásul nem hajlandóak regisztrálni a frissen kitalált külföldi-ügynökös listára. Azért mi gratulálunk az elismeréshez.

Közben Tusványoson összegyűlt az emberiség színe-java (de szép lenne, ha ott is maradnának valahányan. Mindjárt nagyságrendekkel jobb hely lenne ez az ország). Egymás mellett ücsörgött Bakondi György migránslátó, Németh Szilárd rezsibirkózó és Georg Spöttle mittudoménmicsoda, volt rendőr. És tolták a népnek, hogy bizony Németország gyakorlatilag elesett és végük van azoknak, mint a botnak. Bakondi ízes tájszólással előadta, hogy ő a magyar falvakban megkérdezte a férfiakat – ott nincsenek genderek, csak igazi hímek – hogy ők mit szólnának, ha valaki fogdosná a feleségüket. Erre azt mondták, hogy húha. Spöttle pedig elmondta, hogy németországban a férfiak ványadtak és ráadásul a harmadik gendervécét keresték éppen, azért nem védték meg a molesztáló migránsoktól az asszonyaikat. Szilus pedig arról mesélt, hogy jönnek ezek a migránsok és ketté fogják szakítani Budapestet. Női Migránsbirkózónk is született Juhász Tünde személyében, aki Csongrád megyei kormánymegbízott személyében. A kedves hölgy elmesélte, hogy jöttek a migránsok és fiatal, életerős férfiak csordákban jártak, ezért senki sem mert kimenni az utcára. Szóval szerintem maradjanak ők ott (meg akik ezután mennek oda) és egyből biztonságosabb hely lesz Magyarország.

Toporzékolásügyi miniszterünk is előkeveredett valahonnan és természetesen haladéktalanul toporzékolni kezdett. Mert ő és a barátai kiállnak Lengyelország mellett. Persze Lengyelország számára azonos a lengyel kormánnyal (a polgárok nem érdekesek ott sem, itt sem), mert a rohadék unijó megtámadta őket. Mármint kivételesen nem Szijjártóékat, hanem a lengyeleket. Az Európai Bizottság „hajtóvadászatot indított” néhány olyan közép-európai országgal szemben, amelyek őszintén és világosan beszélnek az európai kihívásokról és képesek voltak hatékony válaszokat adni azokra  – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek. Annyira szolidárisak ők, hogy Orbán Viktor még levelet is írt a lengyel kormánynak. Szép dolog a barátság.

Amúgy – ha valaki lemaradt volna – arról van szó, hogy a lengyel kormány éppen felszámolja a bírói függetlenséget, ezt pedig a közösség nem nézi jó szemmel, figyelmeztették a lengyel kormányt, hogy lesz szíves betartani a demokratikus játékszabályokat. Ezért háborog Petya és irkál Orbán felbőszülten.

Lassan indul a nap. Ma Linkin Parkkal zárom a jóreggelt, így emlékezve Chester Benningtonra. Nyugalmat kívánok neki.


adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.