NEHAZUGGY

Kósa Lajos és az egymillió lelkes nyugdíjas

Tamás Róbert | 2017. Június 14, Szerda | 15:49

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Drága honfitársaink, kedves nyugdíjasok! Hát mit látok én itt a szememmel? Kósa Lajos azt állítja azzal az okos szájával, hogy minden második nyugállományú országlakó verdesi a fenekét a földhöz örömében, amiért majd mostantól szövetkezetbe tömörülhet és visszatérhet a munka édesbús világába.

Tegye már fel a pracliját az a kedves, vagy kedvetlen, esetleg teljesen zsémbes olvasó, aki beszélt erről a Lalival, esetleg Harrach Péterrel, vagy magával a fényestekintetű fővezérrel! Vagy bárki mással, aki Mátyás királynak volt öltözve. Kapott valaki ilyen nemzeti inzultációs kérdőívet esetleg? Mert Kósa tutibiztosan igazat mond, az neki régi szokása.

Ha ő azt állítja, hogy egymillió nyugdíjas (a kétmillióból) visongva örül ennek a páratlan lehetőségnek, akkor az úgy is van. És én meg is értem, mert ilyen nagyvonalú gesztust egy kormány se gyakorolt még, az biztos is. Ebből is tisztán látszik az a végtelen szociális érzékenység és humánum, ami nekik sajátjuk.

Értem én, hogy a nyugdíjasok akkor is nagyon tapsikoltak, amikor gyakorlatilag kirugdalták őket a munkaerőpiacról, mert akkor éppen az volt a jó nekik. Meg már előtte is örültek, főleg azok a nyugdíj előtt állók, akik két diplomával elmehettek közmunkásnak, hogy meglegyen a szükséges szolgálati idő, mert az eddigi melóhelyen hirtelen csak fiatalok tudták betölteni az addigi pozíciójukat.

Egyszerre bírának sem voltak már alkalmasak és pedagógusként is meghülyültek, de ez mostanra elmúlt nekik. Ha nyuggerszövetkezetbe tömörülnek (persze szigorú felügyelet mellett, nehogy nagyon önállóskodni kezdjenek), akkor most visszajöhetnek a pályára, mert közben ismeretlen számú munkavállaló migránsnak állt és hirtelenváratlanul kevesebb a munkavállaló, mint a betöltésre váró poszt.

A közalkalmazottak persze nem kúszhatnak vissza csak úgy, mert változatlanul nem kaphatnak egyszerre fizetést és nyugdíjat, mert a végén elrohanna velük a paripa és vad dőzsölésbe kezdenének. Ők majd szépen szövetkezetbe tömörülnek – látom, már van is jelentkező, a diákszövetkezetek működtetői tárt karokkal várják az örvendező nyugdíjasokat – és ki lehet őket bérelni. Már látom is a szép jövőt! A munkáltató leadja a rendelést a szövetkezetnek: kérek jövő hétre két matek tanárt, egy agysebészt, három kosárfonót és fél tucat pincért. Pöpec.

Ha én nyugdíjas lennék – nem vagyok és ahogy most kinéz, nem is leszek, mert addigra összeomlik a rendszer -, azért elgondolkodnék rajta, hogy miért is nyilatkozgat a kormány és külön Kósa Lajos az én nevemben, az én megkérdezésem nélkül. Azon is eltöprengenék, hogy miért néznek hülyének, miért akarnak kiskorúsítani és miért ugatnak bele az életembe.

Ez persze én vagyok, de én soha nem voltam lelkes híve a csordába tömörülésnek, furulyaszóra masírozásnak. De azért ismerek jópár idősebb embert, aki elég önérzetes és bölcs ahhoz, hogy átlássa: már megint hülyének van ő nézve. Megnyugtatásul: nem csak ő. Mindenki. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!