Nagyon helyes! De ha már, akkor átláthatóvá kell tenni a CÖF gazdálkodását is, mert aktívan befolyásolni akarják a magyar politikát. Márpedig az nem fair, ha a Fidesz nevű párt – gazdasági és politikai hatalmával visszaélve – a magyar adófizetők pénzéből hizlalja a szervezetet, hogy az aztán meneteket szervezzen a Fidesz mellett, plakátokon és hirdetésekben népszerűsítse a pártot, amely így kikerüli a jogszabályokat, jogtalan előnyt szerez a választásokon. Én például soha nem szavaztam és a jelenlegi tudásom szerint soha nem is fogok szavazni erre a pártra, tehát finanszírozni sem óhajtom a hatalmon maradását.
Átláthatóvá kell tenni továbbá a felcsúti fociakadémia gazdálkodását is, mert oda is az én pénzem megy. A Századvég gazdálkodása szintén a közösből történik, de a Századvég sem a közjóért munkálkodik, hanem kimondottan a Fideszt szolgálja. Ahogy az Origó, a Magyar Idők, a Pesti Srácok, a 888.hu, a kormányblogok, Schmidt Mária működése és Vajna tévéjéről még nem is beszéltünk. Mindezek közpénzből el- és kitartott szervezetek, egyetlen párt érdekében működtetve.
A magyar emberekkel együtt végre szeretném tudni, hogy Orbán apuka hány állami megbízást kapott a kicsi fiának köszönhetően. Szeretném látni a Tiborcz família vagyonosodását, tudni óhajtom, hogy Orbán Viktor felesége pontosan milyen pénzből vásárolgat földeket. Tudni akarom, hogy a politikusok és családtagjaik – kezdve mondjuk L. Simon Lászlóval, aki villámsebesen eltűnt szem elől – milyen bevételekből fedezik a vásárlásaikat, egyáltalán, az életmódjukat.
Ez így lenne korrekt, bár tudom, hogy a kormánypárt ennek a szónak a jelentésével megközelítőleg sincs tisztában. Márpedig egyszer napvilágra kerül minden, függetlenül attól, hogy Gyurcsány Ferencről, Botka Lászlóról, Rogán Antalról, Mészáros Lőrincről, vagy az Orbán család tagjairól van szó.
Ezt én tudom, de nem csak én tudom, hanem az érintettek is. Nyilván ezért olyan idegesek, ezért óbégatnak reggeltől estig, csapkodnak a szélrózsa minden irányába és egyáltalán semmitől nem riadnak vissza, ami elterelheti a figyelmet a disznóságaikról. Bármennyi jogász verődött is össze egy érdekközösségbe, mindennek nyoma marad. Abban a pillanatban, hogy nem a saját embereik fogják végezni a kamu-nyomozást, hanem független szervezetek, fel fogják tárni a disznóságokat.
Sokan nem hisznek benne ma sem, de be fog következni. Akkor pedig vállalni kell a felelősséget és nem csak a közvetlen bűnösöknek, a közreműködő, a más kárán hasznot élvező családtagok is kellemetlen helyzetbe kerülhetnek.
Nem lehet a végtelenségig lerabolni egy országot és nem lehet a végtelenségig hülyének nézni mindenkit. Egyszer el kell számolni. Függetlenül attól, hogy éppen kormányon, vagy ellenzékben ücsörög az adott párt és annak politikusa. Addig persze lehet még a másikra mutogatni, vádaskodni, terelni. Csak ez már lassan a saját híveket sem érdekli. Azonban – amint felszínre kerülnek a disznóságok – a saját hívek fognak a leghangosabban ordítani, mivel ők fogják a leginkább becsapva érezni magukat.
Nem lesz szép látvány, az biztos.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.