December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Kósa Lajos, a tisztavíz-felelős aggódik

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Addig is, ameddig befutnak a kerítést ostromló migránsok, a kormány továbbra is szórakoztatni óhajtja a lakosságot. Miután a hergelés eddig is nagyon bejött, nem is térnek el ettől a haladó hagyománytól, folytatják, ahol abba sem hagyták. Természetesen közben harcolnak az Unióval is, de biztos, ami biztos alapon nem hanyagolják el a belső ellenséget sem. Először kijelölik, ki az ellenség, aztán össztűz.

„Ötpárti konzultációt kezdeményez a Fidesz a külföldről támogatott szervezeteket érintő törvénytervezetről.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője Halász Jánossal közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján kifejtette: elkészült a tervezet, amelyet a képviselőcsoport dolgozott ki az igazságügyi tárcával egyeztetve. A cél, hogy nyilvános legyen, mennyi támogatást, kitől és milyen céllal kapnak külföldről egyes szervezetek – mutatott rá. 

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: nem robbant volna ki vita arról a sajtóban, hogy Majtényi László intézete mennyi pénzt kapott Soros Györgytől, ha a külföldről támogatott szervezetek pénzügyileg átláthatóan működnének. »Jó, ha tiszta víz van a pohárban, mert akkor elkerülhetők ezek a kínos viták« – jegyezte meg.

Az ötpárti egyeztetésre a jövő héten kerülhet sor, melyen a kormánypártok álláspontját Gulyás Gergely, frakcióvezető-helyettes képviseli majd”. (fidesz.hu)

Mennyire igaza van Kósa Lajosnak, mint mindig. Össze kell hívni mind az öt pártot, már amennyiben a KDNP-t külön pártként tiszteljük. Szerintem mennek is lelkesen, mert a kormánypárt mindig korrektül viselkedett az ellenzékkel. Sőt, elegánsan. Csak olykor buzizik, sorosozik, tolvajozik, hazaárulózik. Tényleg, észre sem lehet venni. Most is milyen jól kezelik ezt a Juhász Péter fütyülés-ügyet. Éppen a hetvenkettedik kormánypárti sajtótájékoztatón estem keresztül ebben a témában. Bizonyára én emlékszem rosszul, hogy a Fidesz ellenzékben még hazafias kötelességének érezte a fütyülést, üvöltést, tojás-, paradicsom- és féltégla-hajigálást, kordonbontást. Azért az meglehetősen különös, hogy a Fidesz mindig azonos a nemzettel. Akár kormányon van, akár ellenzékben.

Na de civil szervezetek elszámoltatása. Nagyon helyes. Bár ezért szinte felesleges is ötpártilag bohóckodni és törvényt alkotni, ugyanis a civil szervezetek gazdálkodása nyilvános. Csak meg kell nézni a neten a támogatók listáját és a támogatási összegeket. Nem olyan nagyon bonyolult ez.

Az viszont igaz, hogy például a CÖF és hasonló civil szervezetek eléggé zűrzavarosan gazdálkodnak. Elég csak arra gondolni, hogy olyanokat is kiírtak támogatóként, akik még csak nem is hallottak róla, hogy támogatnák a remek alakulatot. Lehet ugyan, hogy ők nem kapnak külföldről pénzt, de ha teszem azt a közpénzből részesülnek, az bizony közügy.

Aztán persze nyilvánossá kell tenni azoknak a külföldi szervezeteknek a működését is, amelyeket a magyar kormány támogat, mégpedig a mi pénzünkből. Mert feltétlenül érdekes abban az esetben is, egyrészt, hogy mire költi a pénzünket a magyar kormány, másrészt hogy mi a célja ezeknek a – sokszor teljesen ismeretlen hátterű és működésű – szervezeteknek a támogatásával.

A polgárok fantáziáját is megmozgatta a dolog. Igaz ugyan, hogy a Fidesz Facebook-profilján szóltak hozzá a témához, de ide teszek pár nagyon is aktuális kérdést, hátha így eljut az illetékesekhez.

„Tudta? Több ezer offshore cég működik Magyarországon, ami nemzetbiztonsági kockázattal jár! Rántsuk le a leplet minden háttérben tevékenykedő, és az országnak nemzetbiztonsági kockázatot jelentő ismeretlenekről! Kik ők? Kik vannak a háttérben a letelepedési kötvények ügyében például? Javaslom az ötpárti egyeztetést! Legyen nyilvános minden háttércég!”

„Szerintem klassz ötlet! De akkor legyen egyeztetés a Magyarországról támogatott külföldi szervezetekről is!!! Ugyanis jó volna tudni, miért kell nekem foci akadémia a Vajdaságban, miért jó az nekem, ha ilyen olyan külföldi egyházi szervezetek milliárdos támogatást kapnak a mi adónkból, és milyen fidesz propagandát képviselő szervezetet támogat a kormány néhány szavazatért, a magyar adófizetők pénzén!?!? Mondjuk erről a témáról is lehetne nemzeti konzultáció….!!!!”

Ez olyan , mint a politikus adó bevallása!Azt fogják feltárni amit akarnak!Amit meg elfelejtettek , mint az adó bevallásukat , azért meg bocsi…😀 Vicc hogy ezzel akarnak megint valami mögé bújni , hogy a média jól megforgatja és kitekeri , addig nem kell foglalkozni a valódi dolgokkal ;)”

„Engem tudjátok mi zavar? Az, hogy leszarom a Norvégok mire költik a pénzüket! De azt baromira szeretném tudni, a kormány mire költi az én pénzemet!!! Mert nem vagyok benne biztos, hogy a keresztény ideológia megmentésére elherdált milliárdok nem volna jobb helye Magyarországon belül!!!!”

És végül egy igen elgondolkodtató hozzászólás:

„Egyetértek. Nálunk a tiszta közélet törvényes garanciái ki vannak iktatva, így itt a civilszervezeteknek különösen fontos szerepük van a közéleti nyilvánosság, és az átláthatóság fenntartásában.
A nyilvános és tiszta közélet pedig alapvető feltétele a gazdasági fejlődésnek és az ország versenyképességének, ezáltal az életszínvonalunk alakulásának is. Tehát alapvető nemzeti érdek, hogy a társadalom ezeken a szervezeteken keresztül is szabadon gyakorolhassa az ellenőrzési jogát a mindenkori hatalom intézkedései felett . A gazdálkodásuk és a működésük pedig legyen egyformán nyilvános függetlenül a finanszírozásuk forrásától.
Azt kellene megérteni a sok megtévesztett párthívőnek, hogy a civil szervezetek a magyar emberek érdekeiért küzdenek. Függetlenül azok politikai nézeteitől.”adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.