Megpezsdült a kormánymédia, ami nem akkora baj, legalább nem unatkoznak. Az izgalom jelenlegi oka az, hogy párttá alakult a Momentum Mozgalom. Sok újdonság nincs ebben, mert eddig is arról volt szó, hogy párttá alakulnak, de miért is ne lehetne úgy tenni, mintha ez egy váratlan, sunyi húzás lenne? Így mégis izgalmasabb a dolog és remek alkalom arra, hogy a lányok-fiúk előkapják a gyalogsági ásót és rettenetes titkokat bányásszanak ki.
A Magyar Idők című konzervatív közéleti napilap komoly felületet áldoz a feladatra. Egy cikkben azon háborognak konzervatívék, hogy suttyomban lett párt a Momentum (pedig nem), egy másik, már-már végtelenített cikk azt taglalja, hogy lényegében megint támadnak a balliberálisok.
„Főképp ismert, balliberális politikusok gyermekei vállaltak vezető szerepet a Momentum Mozgalom létrehozásában. Az egyelőre kérdéses, hogy a MoMo pontosan milyen forrásokból finanszírozza a gördülékenyen haladó hálózatépítést, mint ahogy az is, miből fizették az olimpiaellenes kampányt. A hazai ellenzéki pártok jelentős része komoly anyagi problémákkal küzd, ezért képtelenek pénzügyi támogatásra, a hozzájuk kötődő »civileket« pedig köztudottan külföldről pénzelik. Tény ugyanakkor, hogy az Index és a Soros-pénzből működő 444.hu hathatós, permanens támogatást nyújt a mozgalomnak”.
Hát nem tündéri? Szerintem is. És ez csak a bevezető. Akit érdekel a teljes mű, a fenti linken elérheti. Én megelégszem ezzel a kis sűrítménnyel is. Mindjárt kezdésnek azon töprengtem el, hogy na és akkor mi van, ha ismert politikusok gyermekei vannak a Momentumban, akár vezető poszton? Pláne mi van akkor, ha baloldali, ha liberális politikusok gyermekei – miközben megjegyzem, hogy távolról sem biztos, hogy ezek a politikusok önmagukat baloldalinak vallják csupán azért, mert a kormánymédia oda sorol mindenkit, aki kritikus a jelenlegi, vagy akár a mindenkori kormány politikájával szemben – is politizálnak? Újabban már ez is bűncselekménynek számít? Ha politizálnak, jól teszik. A fiatal generáció amúgy is eléggé apolitikus, ez pedig egyáltalán nem hasznos az ország és a jövő szempontjából. Már csak azért sem, mert az ő jövőjükről van szó.
A cikkben – konkrét szerző nincs megnevezve, gondolom, közös munkáról van szó – hosszasan sorolják a Momentum tagjainak szüleit és megint nem tudok más kérdezni, mint azt: na és akkor mi van? Azon kívül, hogy nagyjából semmi. Van egy kedves kis részlet a cikkben, amit kénytelen leszek ide idézni, nehogy elsikkadjon a konzervatív értékrend, amit a Magyar Idők visz át a túlpartra. A fogai között, ahogy azt kell.
„Az elnökségi tagok sorában foglalt helyet szombatig Csala Dániel, az ő neve alatt jegyezték be tavaly november 3-án a mozgalmat. Fekete-Győrhöz hasonlóan ő is jogász végzettségű. Jelenleg saját, 2014-ben bejegyzett kft.-jét, a Trip-estet igazgatja. A cég fő tevékenységi köre ingatlanok bérbeadása. A társaságban felbukkan egy Daniel Roichman nevű izraeli állampolgár is, kézbesítési megbízottként pedig az az Albecz Zsuzsanna van feltüntetve, aki a Momentum egyik alapítója.
Albecz Zsuzsanna egyébként a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szerzett diplomát, az Izraeli Kulturális Intézet, illetve a Szochnut–ZSOIK Alapítvány munkatársa. (A Szochnut – The Jewish Agency For Israel – elsődleges célja, hogy kapcsolatot teremtsen Izrael és a diaszpóra zsidósága között. Eredetileg cionista szándékkal hozták létre csaknem száz éve, a mai napig is az Izraelben letelepedni vágyók legfőbb segítője)” (kiemelések tőlem).
Tehát nem elég, hogy baloldali (pfúúúj) és liberális (pfúúúj) politikusok gyermekei vannak az új pártban, akár annak vezetésében is – holott evidencia lenne, hogy senki ne politizáljon, akinek a szülei politizáltak, kivéve, ha fideszes volt a szülő is és a gyermek is, mert akkor de – de még izraeli szálak is vannak. Nem mondjuk ki, mert az olyan snassz dolog, de a MI olvasói így is érteni fogják, hogy ezek nem csak libsik, hanem zsidók is.
A hálózatépítés megintcsak gyanús. Meg is értem, mert volt egy fiatalokból szerveződő párt régen (igaz, hogy a párt vezetőinek szülei – már csak a korszak jellemzőjeként is – az MSZMP tagjai voltak), amely fiatal párt hálózatépítéssel kezdte. És milyen hatékony volt a dolog. Miután elmulasztották levédetni a technikát (és miután a lakosság 80 százaléka vidéki, tehát logikus lépés elérni őket), a Momentum is elkezdte kiépíteni a maga hálózatát. Felháborító!
És az is kérdés, miből finanszírozták az olimpiai népszavazásos kampányt. Egyáltalán, honnan van ezeknek pénzük, amikor az ellenzéki pártoknak nincs pénze, erre odafigyel a kormány. Minden forrást sajnos nem sikerült elzárniuk, ezért még mindig működik nem kormánypárti média, de nem gond, ezeket simán Soros György pénzéhez lehet kötni és máris meg van oldva minden.
Lényegében tehát azon vergődik a konzervatívan kormánypropagandát nyomató Magyar Idők, hogy honnan jönnek ezek, miféle szülei vannak ezeknek, honnan van pénzük, ki finanszírozza őket és mennyiben szolgálják a zsidók érdekeit.
Szerintem meg éppen itt van az ideje, hogy a középkorúak és az idősebbek után végre a fiatalok is kivegyék a részüket a politikából, hiszen elsősorban őket, méginkább az ő gyermekeiket fogja érinteni minden, amivé ez az ország válni fog a következő években és amivé már most is vált. Helyes, szóljanak csak bele, ordítsanak bele, verjék le a poharat az asztalról. A francot nem érdekli, hogy kik a szülők. Az érdekes, hogy kik ezek a fiatalok. Ha ők is csak a hatalom és az elérhető zsírosbödön bűvöletében keringenek a politika lámpása körül, az ki fog derülni. Ha nem, hanem tényleg tenni akarnak valamit, akkor hajrá, mindent bele, segíteni kell őket.
A Magyar Idők kedves, valamint konzervatív és makulátlan munkatársai pedig jobban tennék, ha a saját anyagi biztonságuk miatt aggódnának egy picit. Kínos lenne, ha nem érkezne meg időre a fizetés.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.