NEHAZUGGY

Nézz a tükörbe, Deutsch, és égjen le a bőr a pofádról!

H. Andrea | 2017. Február 20, Hétfő | 17:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,501,960 forint, még hiányzik 498,040 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kedves Ildikó, most a hazánkban az történik, hogy tizenkét év után végre filmet csinálhattál. Ne szégyelld és ne félj tőle

– ezt sikerült kipréselnie magából a nemzet bikájának, a 27 éve folyamatosan értéket teremtő Deutsch Tamásnak magából, miután Enyedi Ildikó az Arany Medve-díjjal kitüntetett Testről és lélekről című magyar film rendezője a német közszolgálati rádiónak azt nyilatkozta, ami most a hazánkban történik, szégyen, és félelemmel tölti el. Hozzátette:

(…) nem csak arról van szó, hogy tisztességtelen módon megkerülik a szabályokat, hanem alapjaiban változtatják meg és rombolják szét a szabályokat, rombolják szét a demokrácia alapjait és a demokratikus kontrollt. Szívesen volnék büszke a hazámra, de már hosszú évek óta nem tudok az lenni, és ez fáj nekem.

Igen, ez ugyanaz az Enyedi Ildikó, aki egyébként számos interjút adott az elmúlt napokban, filmjéről hosszasan beszélt például az MTI-nek is, megemlítve, hogy a „félelmetesen abszurd” környezetben a filmművészeknek a Magyar Nemzeti Filmalap a „sziget”, ahol szabadon dolgozhatnak és rendkívül értékes szakmai segítséget kapnak. Igen, azt is elmondta, nagyon örül, hogy új munkájával beléphetett az alap támogatásával sikeressé vált rendezők közé.

Ahogy a Saul fia Oscar-díjas film sikeréhez adófizetői forintok járultak hozzá, ugyanúgy Enyedi Ildikó filmje is kapott magyar állami támogatást. Félreértés ne essék: ez nem kormányzati pénz, hanem adófizetői pénz. Normális helyeken teljesen normális dolog, hogy az alkotó megköszöni nem csak a szűkebb családjának, munkatársainak, barátainak a fizikai, erkölcsi támogatást, hanem azoknak is, akik anyagilag és szakmailag hozzájárulnak a mű elkészítéséhez. Nem jófejségből, nem a lehajtott fejű, megalázkodó hálálkodásért, hanem mert ez a dolguk. Igen, az Inforg-M&M Film által gyártott mű a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos támogatásával készült.

Ez még nem normális helyeken alkotó normális emberek esetében is teljesen helyénvaló. Nem érzem az ellentmondást, netán a kormányzat seggének nyalását ebben a köszönetnyilvánításban (a félelmetesen abszurd környezetre való különös tekintettel), és végképp nem érzem az ellentmondást a két nyilatkozat között, bár két nap alatt már rengeteg rosszindulatú összemosási kísérlettel találkoztam.

Visszatérve a kiindulóponthoz: általában könnyű eldönteni, hogy a Deutsch Tamás nevű jelenség és az általa kimondott bölcsességek és evidenciák érnek-e egyáltalán körömfeketényit ahhoz, hogy érdemes legyen beszélni róluk. Az esetek többségében nyilván nem, viszont az elemi erejű seggfejségek olvastán az ember jogosan érezheti úgy, hogy nem mehet el szó nélkül mellettük.

42 rohadt éve (ez még a Brüsszelbe eldugott Deutsch-ok között is két fideszes mandátum híján fél évszázad) magyar filmnek nem sikerült e rangos nemzetközi elismerés közelébe se kerülni. A Berlini Filmfesztivál fődíjának elnyerése konkrétan az az eset, amikor Európa, de talán az egész világ is felfigyel Magyarországra, és – kivételesen – pozitív előjellel, az elismerés hangján teszi. (Szemben, mondjuk az olimpiarendezés nyújtotta hírnévvel, amiről valószínűtlen jövő időben álmodoznak az elvtársak, de aminek 2024-es megvalósulására még elméleti esély sincs.)

Miután egy napig tenyerükön hordozták és büszkék voltak a filmre és az alkotóra (országimázs, csodálatos magyar siker), mára kijózanodott az állampárt digitális jólétbe csomagolt megmondója, és feltétlenül szükségét érezte annak, hogy helyretegye a pofátlan, senki által meg nem választott, a magyarországi állapotokat kemény szavakkal bíráló művészt. Egyáltalán nem az a kérdés, hogy az indokolatlan tegező módban fogant kioktatás ráadásul hamis tényekre is hivatkozik (Enyedi Ildikó nem tizenkettő, hanem tizenhét éve rendezett utoljára játékfilmet.) A Deutsch esetében formailag is kötelező suttyóságon túl a tartalom az, ami letaglózó és vérlázító.

A Fidesz lábszagú szájkaratistája, aki egész életében legfeljebb azzal vívott ki elismerést magának és a hazájának, hogy számtalan titkárnő elfogyasztása közben, három feleségétől összesen öt gyereke született, és ezzel hozzájárult Magyarország demográfiai problémáinak leküzdéséhez; aki ez elmúlt három évtizedben semmi értékeset nem alkotott leszámítva, hogy a Facebook-Twitter egyenes görbe mentén válogatás nélkül állt bele pártja és ormánya bírálóiba; akit máig nem sikerült felelősségre vonni a beléptetőkapus bizniszben nyomtalanul eltűnt közpénzekkel kapcsolatban, ma azt mondja egy nemzetközileg ismert és elismert művésznek, hogy legyen hálás, örüljön és fogja be a száját. Kapott pénzt? Akkor kuss legyen!

Cinikus, gyomorforgató, mint Deutsch Tamás egész politikusi (?) lénye és munkássága, mint annak a mindennél kártékonyabb bűnbandának az országlása, amely pofára osztogatja a mindenki pénzét, amely a Fekete György-féle avas-dohos hajlongást nevezi kultúrának, és amelynek Mészáros Lőrinc félanalfabéta stróman az önerőből tehetség ideáltípusa. Ebben a mérgező, minden sebből vérző és rothadó fideszes jelenben Enyedi Ildikó örüljön, hogy egyáltalán filmet forgathat, hogy nem lépnek a nyakára, pedig meg is tehetnék akár.

Ugyanaz a hazug, torz evidencia, amivel egyébként is sűrűn takaróznak az elvtársak és kognitív disszonanciában szenvedő híveik: a mocsok firkász örüljön, hogy leírhatja a gondolatait, és nem vetik ezért börtönbe, a senki által meg nem választott álcivil örüljön, hogy még nem vitte el a fekete autó, az aláírásgyűjtő meg legyen hálás, amiért csak egy elmebeteg idióta fejelte le, és nem a rendőrség vitte el a francba. Egy filmrendező pedig csókdossa az uraságok lábnyomát azért a 420 millió forintért, mintha Deutsch Tamás és Andy Vajna dobta volna össze a családi kasszájából.

Mert ha a nagylelkű Vajna András nem lenne, akkor Enyedi Ildikó megnézhetné az Aranymedvéjét, úgyhogy tudja már, hogy hol a helye és ne harapjon bele a kézbe, amely enni adott. Ócska, undorító tempó az egyébként minden magyar sikerre azonnal felkapaszkodó rezsim egyik legirritálóbb figurájától. Miközben a dolog végtelenül egyszerű: az igazán értékes, nemzetközi elismerésre is számot tartó alkotók törvényszerűen nem ennek a mocskos rezsimnek a csicskái. Az a helyzet, hogy bármerre néznek, ahol magyar siker születik, idegenszívű, hazaáruló, nihilista művészeket találnak, akiket fojtogat az, ami Magyarországon történik. Az igazán elismert kultúrlények nem a Fidesz holdudvarát gazdagítják.

Az öntelt, ingyenélő Deutsch Tamásnak üzenném, hogy ezzel a penetráns beszólással sikerült alátámasztania Enyedi Ildikó állításainak igazságtartalmát. A sikeres művészet nem lojalitás kérdése, a hála pedig nem politikai kategória. Szar lehet szembesülni azzal, hogy Európában elismert tehetségeink nem szarrágó szektások és darabokra tört gerincű, szervilis szellemi-lelki árvízkárosultak és végrehajtók, hanem szabad szellemű gondolkodók. Akiknek nincs okuk meghunyászkodni. Az, hogy valaki állami pénzből filmet csinál, az nem kötelezi arra, hogy szemet hunyjon minden aljas gazemberség fölött, ami ebben az országban hetedik éve történik.

Ha már úgy alakult, hogy most (és túl sok éve) a hazánkban az történik, hogy a semmihez nem értő, világ életükben politikus, a nemzet vérét szívó Deutsch Tamások kioktathatnak értékteremtő művészeket, akkor ajánlom az előbbiek figyelmébe: Enyedi Ildikó filmjének támogatási összegét a magyar adófizetők dobták össze. Nem azért, hogy hálás legyen érte, hanem azért, mert – mint várható volt – elismerést fog hozni az országnak. Nem a politikai lojalitását díjazták, hanem a szakmai kvalitásait.

Megsértődés és méltatlanul bunkó beszólogatások helyett talán érdemes volna odafigyelni arra, amit ezek az emberek mondanak. Ahelyett, hogy cinizmusból és politikai haszonszerzésből az országnak óriási dicsőséget hozó film rendezőjére ráuszítsd a hazaárulózó primitív hordáidat, legalább egyszer nézz a tükörbe, Deutsch, és égjen le a bőr a pofádról!

adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!