Elsősorban szeretnék én is gratulálni a magyar kormánynak, hogy miután tegnap a Schmidt Mária, hivatásos történelemhamisító által kilóra megvásárolt és putyini módszerekkel kivégzett Figyelő kiszivárogtatta az OLAF jelentés egyes részeit, ma délelőtt vágatlanul váratlanul a kormány népszerű internetes oldalára is felkerült a mű.
Azt nem tudom, hogy az első betűtől az utolsóig, vagy sem, az viszont elég valószínűnek tűnik, hogy nem volt egyszerű kinyomtatni, majd olyan formátumban digitalizálni, hogy ne lehessen keresgélni a dokumentumban. Mindegy, olyan szinten gáz ez az egész, hogy már nem is érdekelnek a leendő magyarázkodások. Egy ilyen bohóckodás töredékéért máshol már mehetnének a Csepreghyk-Lázárok-Tarlósok, de még a szivárogtatók is a kukába. Szerencsére mi nem máshol élünk, hanem pont itt, úgyhogy folytatom, ahol abbahagytam.
Mariska néni, aki magát történésznek nevezi (akkora nagy történész ő, mint ide Lacháza) és van neki egy közpénzfinanszírozású, csekélyke érdeklődésnek sem örvendő blogja is, a következőt találta ki. Lehoztak a frissen megkaparintott Figyelőben tegnap egy cikket, ami szerint tavaly nyáron volt egy megbeszélés Soros György és Orbán Viktor között (ne azt nézzék, amit mondok), amelyen a kormányfő ígéretet tett arra, hogy nem nyúlnak a CEU-hoz. CEU mint Közép-Európai Egyetem, amelynek alapítója a patás ördög és amely Magyarország egyik legjobban jegyzett felsőoktatási intézménye.
Mariska néni lebegteti a lebegtetnivalót: rég volt már a tavalyi nyár, azóta más idők járnak, Trumpot is megválasztották, még az is lehet, hogy a kormány nemtelen támadásokat kockáztat az intézmény miatt. Mert ugyanis – filozófálnak a cikkben – a CEU a magyar illiberalizmussal összeegyeztethetetlen identitáspolitikai-kulturális vonalat képvisel. Terrormaris úgy spekulál, hogy a konzervatív pártok világszerte nagy aggodalommal szemlélik a genderforradalom terjedését, amelynek a lap szerint Budapesten éppen a CEU az egyik központja – ha a kormány támadási felületet keres, akkor ez szerintük adja magát. Szóval kérdőjelek kérdőjelek hátán, lehet hogy az egyetemnek annyi?
Csütörtök este Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora nyílt levélben reagált a Figyelő cikkére, amelyben irigylésre méltó naivitással leírta, hogy több mint 25 éve működnek együtt minden magyar kormányzattal, a jelenlegit is beleértve, erre pedig a jövőben is számítanak.
Nem vagyunk civil szervezet. Nem vagyunk politikai platform. Egyetem vagyunk, amely büszke az oktatására és a kutatásaira.
– írja a rektor. Téves állítás az, hogy elvennék a forrásokat más intézmények elől (ahogy a propaganda matrónája állítja), bár a CEU kutatói valóban sikeresek az Európai Uniós támogatások elnyerésében. Ha nem ők nyernék el, ezek a források más országokba mennének.
Nem kellett sokat várni, a naccságos asszony tollat ragadott és közpénzmédiás blogján, sunyin és aljasan, ahogyan ismerjük őkelmét, a CEU rektorának egyik előadását (jó volna egészében látni) cincálta szét, hogy bemutassa nekünk, sötéteknek és tudatlanoknak, milyen társadalom-átnevelő, átalakító szándék mentén tevékenykedik a Soros György által alapított és pénzelt Közép-Európai Egyetem. Hogy mindenkinek legyen világos: a CEU Soros György előretolt helyőrsége Európában.
Nem tudom, rajtam kívül hányan olvasták a brutálisan hosszú, kusza, helyenként egészen arcpirítóan primitív, állítólagos történészhez, szakemberhez méltatlan megállapításokat tartalmazó írást, amelynek célja Ignatieff révén Soros és a CEU rugdosása, a civilség kétségbe vonása, az egyetem köpködése, értékeinek fikázása, libsizés, bolsizás, kommunistázás. Pár idézet a Soros-ösztöndíjas Maristól:
Kezdjük mindjárt a kommunizmussal, és a szovjet megszállással, ami mintegy fél évszázadra meghatározta az életünket, kijelölte a helyünket, befolyásolta gondolkodásunkat, értékrendünket.
Néhány kiválasztott értelmiségin kívül senki nem hallott akkor (’89–’90-ben – szerk.) Sorosról, aki a pártállami magyar szervekkel együttműködve működtette alapítványát és választotta ki ösztöndíjasait. Köztük engem is. Ami még ennél is fontosabb, az az, hogy míg Soros a diktatúra utolsó óráiban olyanoknak is adott támogatást, akik szemben álltak a pártállami rendszerrel, a kommunizmus bukása után csak és kizárólag a volt kommunista nomenklatúra embereit foglalkoztatta, foglalkoztatja, támogatta és támogatja. Méghozzá meglehetősen tetemes összegekkel. Fontos hangsúlyozni: azzal, hogy Soros kizárólag a baloldali és liberális szereplők számára folyósít támogatásokat, nyíltan beavatkozik a magyar belpolitikai életbe.
Célzott támogatásainak köszönhetően liberális eltartottjai a kommunista diktatúra bukása után két évvel kihozták a karanténból az összes mocskos bolsit, hogy aztán frigyre léphessenek velük, és a hátukon felkapaszkodva ők is hatalomra kerülhessenek. Soros tehát Magyarországon, és a régióban máshol is, a leszerepelt komcsik és a velük mindenben összebútorozott libik legfőbb támogatójává, sőt eltartójává vált. És maradt a mai napig. Megtestesít mindent, amit megvetésre érdemesnek tartunk. A kommunista hatalomátmentőket, az igazságtétel elszabotálását, nemzeti érdekeink képviseletének elbagatellizálását. Soros, ma annyit tesz, mint liberális, a liberális annyit, hogy SZDSZ, vagyis utálatos, nemzetietlen, arrogáns és vállalhatatlan.
Folytathatnám, de az én pofámról ég le a bőr, hogy ez a nem mellesleg önhibáján kívül milliárdos némber, aki közpénzből szervezett eseményről kitiltja a sajtót, aki nem volt hajlandó elszámolni a forradalomügyi kormánybiztosságával, aki beszántott egy független, színvonalas lapot, aki cenzúrázza azt, hogy mi jelenhet meg a kiadványban, ilyen szinten fröcsög és mocskolja Magyarország nemzetközi szinten messze legelismertebb felsőoktatási intézményét. Meg főleg Soros Györgyöt és az intézmény rektorát. Rögtön az után, hogy a tulajdonában lévő lap ocsmány cikkben sugallja, hogy a Közép-Európai Egyetem rossz fényt vet a magyar kormányra. Azt a büdös kurva élet, Maris!
Remélem, senki nem várja el tőlem, hogy a Soros Alapítvány három éves kutatói ösztöndíját zsebre vágó takonygerincű felszópónéniről cizellált terminusok kíséretében mondjak véleményt. Hogy lehet ilyen pincesötét mélységben létezni? Hogy lehet ilyen ordenáré és hazug módon hangulatot kelteni? Leszerepelt komcsik és a kommunizmus, ugye Maris? Egy nappal azután van pofád ezt leírni, hogy a főnököd és szerelmed tövig benyalt a világ egyik legsötétebb diktátorának? Te kommunistázol, te történelmet jelen időben is hamisító, olcsó pártkatona? Miközben a főnököd éppen orosz gyarmatot csinál ebből a viharvert országból? Te meg azt a Közép-Európai Egyetemet találtad be, ami azon kevés dolgok egyike, amikkel nem kell szégyenkeznünk a világ civilizáltabb felén? Te ezt tényleg komolyan gondolod? Megnézted, hogy kik oktatnak azon az egyetemen és kiket rugdosol azzal a korlátolt, szélsőséges, általánosító, degradáló agyaddal?
Hogy van bőr az arcodon kollektíven megbélyegezni, lekommunistázni azokat, akik hőn szeretett Orbán Viktoroddal karöltve haszonélvezői voltak Soros pénzének? Akkor ti is mind kommunisták, bolsevikok vagytok, Maris? Vagy csak simán a frász tör ki attól, hogy Soros már nem nektek adja a pénzét? Az megvan, hogy a patás ördög 1 millió dollárt adományozott a vörösiszap-katasztrófa károsultjai javára, te mennyit költöttél a milliárdjaidból jótékony célra, hogy legyen legalább egy nyomorult indokod hazafinak nevezni magad?
Miközben bárhol a világon büszkék lennének egy a CEU-hoz hasonló elit oktatási intézményre, Magyarországon Sorost óbégatva tűzzel és vassal üldözik a NER-rel inkompatibilis értékeket. Mert alig 30 év törékeny és vérszegény demokrácia-kísérlet után újra az oly ismerős sötétség a jó irány. Soha egy büdös vasat nem kaptam Sorostól, és ezután sem fogadnék el, mert vagyok annyira idióta. Az SZDSZ-re esélyem sem volt szavazni, de az, hogy te nevezel engem nemzetietlennek, te, a nemzetüket kizsigerelő korrupt maffiózókat korrupt módon támogató senkiházi, az több mint felháborító.
Ajánlom, hogy gennyes spekulációitok ellenére ne merjétek rátenni a mocskos patáitokat a CEU-ra. Ha van még valódi értéket képviselő oktatási intézmény ma Magyarországon, akkor a CEU az. Ha hozzányúltok, az már valóban és szó szerint az erdogani, putyini mélység lesz. Annak a mocsoknak a kritikája pedig, amit ti képviseltek, nem volt és soha nem lesz azonos a nemzetietlenséggel. Ezt vésd jól az agyadba, Mariska!
Amúgy mekkora szánalom már, hogy a Soros-ösztöndíjas Terrormariska saját lapjában leplezi le, hogy a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor titokban Soros Györggyel találkozgat. Senkik vagytok. Senkik.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.