Mennyire reméltem, hogy ez egyszer bekövetkezik.
Tegnap este ellenzéki képviselők bojkott alá vették a parlament üléstermét. A levezető elnök tehetetlen volt a helyzettel szemben. A képviselők felálltak a helyükről, körbevették az elnöki pulpitust és sajtószabadságot és demokráciát követeltek.
A tiltakozást az robbantotta ki, hogy az ülést vezető elnök kizárt egy képviselőt az ülésteremből, mert az egy papírlapot tartott maga elé, amelyen a sajtó szabadságát követelte. Ezt követően az elnök kizárta az ülésről a képviselőt, mire a többi ellenzéki képviselő egy emberként állt fel, lehetetlenné téve így az ülés folytatását.
Ezek a hírek nem a magyar parlamentről szólnak, hanem Lengyelországból érkeztek. Külföldi lapok beszámolói: The Guardian, Spiegel, Deutschlandfunk, Aljazeera, Reuters, The Telegraph.
Miközben nálunk mindenki beletörődik mindenbe, Lengyelországban egyre duzzad az elégedetlenség. Az új – Beata Szydlo vezette – kormány számos, vagy inkább számtalan ponton a magyar kormány eszközeit alkalmazza. Korlátozzák a sajtószabadságot, az újságírókat megpróbálják a parlamenten belül egy adott területre visszaszorítani. Az ülésekről a kormánynak megfelelő – értelemszerűen kormánypárti – média közvetíthet.
Lengyelországban pontosan az történik, ami nálunk. Egy párt gyakorlatilag megszállta az országot, lépésről lépésre építik le a demokráciát és a demokratikus jogokat. Korlátozni akarják a média szabadságát, ezen keresztül pedig a polgárok azon jogát, hogy valós, és ne irányított információkhoz jussanak. A lengyel parlamentbe bejutott ellenzéki pártok képviselői azonban nem elégszenek meg a humorosnak szánt bekiabálásokkal, hanem teljes egyetértésben felálltak a – nyilván szintén jól kipárnázott – helyükről és gyakorlatilag belefojtották a szót a helyi Kövér Lászlóba.
A kormánypárt ezek után egyszerűen átvonult egy másik ülésterembe és az ellenzéki pártok részvétele nélkül elfogadták a jövő évi költségvetést.
Ez lehetne akár vicces is, ha nem lenne halálosan komoly. Magyarországon már végignézhettük és nézhetjük minden egyes napon a demokrácia leépítését, a sajtószabadság lábbal tiprását, egy populista, nacionalista párt és a hozzá kapcsolódó parazitapárt országromboló ténykedését. De ameddig ez Magyarországon szinte ellenállás nélkül megy végbe, Lengyelországban nem ez a helyzet. Ameddig Magyarországon az ellenzéki pártok idióta sajtótájékoztatókkal, senkit nem érdeklő üzengetésekkel és sehová el nem jutó monológokkal igyekeznek igazolni az ellenzékiségüket és képtelenek nagyobb – vagy akár kisebb – tömeget az utcára vinni, a lengyel ellenzéki képviselők képesek összefogni.
Hangot tudnak adni a nemtetszésüknek, kiállnak egymásért és kiállnak a sajtó szabadságáért. Utcára tudják szólítani a demokráciát féltő tömeget.
A botrányos parlamenti ülés még tartott, az épületen belül az ellenzéki képviselők tiltakoztak, az épületen kívül pedig gyűlt a tömeg. Ezrek vették körül a szejm épületét, demokráciát és sajtószabadságot követelve. Beata Szydlo és Kaczyński csak hajnalban, rendőri segítséggel tudta elhagyni a parlamentet.
A beszámolók szerint a rendőrség könnygázt is bevetett, de ennek ellenére a tömeg kitartott. A sajtószabadság korlátozása ellen nem csupán az ellenzék tiltakozott és nem csak a kizárt újságírók, hanem azok is, akik megkapták a közvetítési jogokat. Tehát a kormánypárti média munkatársai is.
A hírek szerint vasárnapra komoly tüntetés szerveződik. A lengyel ellenzék képes összefogni és képes megmozdítani az embereket. A lengyel sajtó munkatársai ki tudnak állni egymásért és a sajtószabadságért. A demokráciát féltő polgárok – a hideg idő ellenére – ki tudják fejezni a nemtetszésüket, utcára vonulnak, ha tűrhetetlennek tartják a kormány politikáját és veszélyben érzik az ország demokratikus működését.
A kormány válságtanácskozást tart, az ellenzék összefogásra szólít fel, a sajtó kiáll a szabadságért. Jaroslaw Kaczyński kijelnetette:
Nem engedjük, hogy terrorizáljanak bennünket!
Mintha csak a magyar kormány bármelyik tagját hallanám. Ahogy ők, úgy Kaczyński is kinevezte magát teljhatalmú, minden és mindenki felett álló vezetőnek és a saját akaratát szentnek, sérthetetlennek és kötelezű érvényűnek, az ellenzék és a nép akaratát terrornak bélyegezve.
Hihetetlen sok dologban hasonlít egymásra a két ország és a két kormány. A baj az, hogy a két ország újságírói, ellenzéki pártjai és polgárai semmiben nem hasonlítanak. Lengyelországban szinte folyamatosak a tömegtüntetések, a nép nem nyugszik bele a demokrácia leépítésébe. Nem fáradnak bele, nem mennek haza.
Az imént beszéltem egy, évtizedek óta külföldön élő barátommal. Ő ezt mondta: annyira reméltem, hogy egy reggel erre a hírre ébredek. Csak abban bíztam, ez otthon történik.
Sajnos nem, nem itt történt.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.