December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

DÜHÖNGŐ


Romlott liberális létemre azt kell mondanom

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ahhoz képest, hogy például a romákkal kapcsolatban is felmerült már hasonló nemes ötlet szűkebb, hanyatló kontinensünkön is, a pedofil bűncselekmények elkövetőivel szembeni kémiai kasztráció jobbikos gondolata határozottan előremutatónak számít.

Akkor is, ha a cukisodni akaró szélsőjobboldali párt már 2010-ben is megpróbálkozott úgy módosítani a Büntető törvénykönyvet, hogy annak intézkedései közé vegyék fel a szexuális bűnelkövetők gyógykezelését is: megítélésük szerint a törvények nem biztosítanak védelmet a bűncselekmények elkövetőivel szemben, azaz nem zárják ki hatékonyan a bűnismétlést. Valóban,

Nos, mivel a Jobbik eddig még nem járt sikerrel ezen a téren, és mert Vona Gábor magánéletének keresztül-kasul hurcolászása a kormánypárti médiában nem feltétlenül hoz nem remélt új szavazókat a pártnak, ezt a kártyát dobta be újra tegnapi sajtótájékoztatóján Dúró Dóra frakcióvezető-helyettes. A Jobbikból kiutált Novák Előd felesége szerint azt szeretnék elérni, hogy a gyermekek ellen irányuló szexuális bűncselekmények visszaeső elkövetői számára kötelező legyen az eljárás.

Kivételesen szeretném javasolni magunknak, hogy ameddig a katolikus püspöki kar (most így kisbetűvel) meg a KDNP is álláspontra helyezkedik ezzel kapcsolatban, próbáljunk meg érdemi és lehetőleg racionális alapon elgondolkodni azon, hogy mivel állunk szemben. Mert abban biztosan első ránézésre is egyetérthetünk, hogy az óraátállítás életbevágóságánál pöttyet fontosabb problémáról van szó.

Szerencsére egészen jó írások állnak rendelkezésre erről a sokkal inkább orvosi beavatkozásnak, mint a szó szoros értelemében vett büntetésnek tekinthető eljárásról. Amennyiben arról van szó, hogy a szexuális bűncselekmény elkövetőjét gyógyszeres hormonkezelésnek vetik alá, amelynek során tesztoszteronszint-csökkentő hormonokat adnak be neki, amitől megcsappan a szexuális vágya és a termékenysége is. Ha csak a bicskei esetre asszociálunk, ahol a gyermekotthon igazgatója éveken keresztül következmények nélkül molesztálta a gondjaira bízott gyermekeket (ez persze csak egyetlen csepp a tengerben), semmiképpen nem haszontalan és mindig időszerű a szexuális erőszak áldozatául esett gyerekek kiszolgáltatottságáról beszélni.

Igen, a közvélekedéssel ellentétben a pedofília nem kizárólag jogi, hanem orvosi kategória (a Btk.-ban egyébként a pedofília szó sem szerepel), szexuális deviancia, a nemi választás zavara, olyan természetellenes dolog, amelynél ismétlődően, hosszabb időn keresztül serdületlen gyermekekkel folytatott szexuális tevékenység kelt intenzív szexuális késztetéseket és izgató fantáziákat.

A kérdés elsődlegesen az, hogy a hangzatos kémiai kasztráció meglebegtetése mögött milyen komolyan vehető tudás, háttértanulmányok állnak rendelkezésére a Jobbiknak a magyarországi pedofil bűncselekményekkel kapcsolatban. Számokra, statiszikákra gondolok, különös tekintettel arra, hogy tudomásom szerint az ügyek jó része el sem jut a vádemelésig, és gyakori, hogy az elkövető megússza felfüggesztett börtönbüntetéssel, vagy hasonlóval.

Az önmagában nem érv a kémiai kasztráció mellett, hogy a módszert a világ több országában már alkalmazzák, így mások mellett Németországban, Csehországban, Lengyelországban, Portugáliában, az Egyesült Államok néhány államában, vagy Dél-Koreában is. Hasonlóképpen az önmagában nem érv a kémiai kasztráció ellen, hogy a Jobbik csökkenő népszerűségének megtorpedózása és a sajnálatos jelenség irányának megfordítása miatt rendet akar tenni ott, ahol eddig nem sikerült. Nem sok jót ígér e kényes, súlyos probléma megoldását illetően Dúró Dóra igencsak politikai pecsenyesütögétés ízű kijelentése:

Most adunk egy harmadik lehetőséget a Fidesz-KDNP-többségnek, hogy ne csak a szavak szintjén, hanem a jogszabályok szintjén is, valóban védjük ezeket a társadalmilag kiszolgáltatott csoportokat.

Miközben a kormány egy egész országot elmebeteg módon ráültetett a menekültek-migránsok-idegenek gyűlöletére, valójában ezek a húsba vágó kérdések teljesen lekerültek a megoldandó problémák listájáról. A virtuális ellenségekkel szembeni gyűlölködés közepette jellemzően a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok velünk élő tragédiáit söprik be évek óta eredményesen az ágy alá. Egy kétharmados önkényuralom is kellett hozzá nyilván, de az ellenzék sem mondhatja el magáról, hogy legalább megpróbálta napirendre tűzni ezt a kérdést. Meg a hasonlókat. Hogy az Isztambuli Egyezmény ratifikálására még mindig nem volt kellő politikai akarat, az meg egyenesen vérlázító. Közös szégyene a Jobbiknak, Fidesznek és minden rendpárti szarrágónak.

Holott az elmúlt években készült kósza jelentések már felhívták a figyelmet arra, hogy a gyerekek elleni szexuális bűncselekmények nagy részét – ha a sértett 12 évesnél idősebb – csak magánindítványra üldözik, a sértettek pedig csak az esetet követő 30 napban tehetnek feljelentést. A gyerek áldozatoknak sokkal nehezebb dolguk van, ha feljelentést akarnak tenni, mint a felnőtteknek, hiszen helyettük csak törvényes képviselőjük kezdeményezheti az eljárást. Mivel a gyerekek családon belüli szexuális bántalmazása sokszor együtt jár az anya bántalmazásával, ez egy sokszorosan összetett kérdés, amely túlmutat a pedofílián. Ez a nagy bűzös egész egyetlen kockája csupán.

Romlott liberális létemre azt kell mondanom, hogy azokkal kapcsolatban, akik gyermekek ártatlanságával és tökéletes kiszolgáltatottságával visszaélve követnek el beteg, visszafordíthatatlan következményekkel járó, aljas cselekedeteket, nemigen vagyok képes az emberi jogok primátusa szempontjából közelíteni. Ez ugyanúgy érvényes azokra az elmebetegekre is, akik nőket bántalmaznak egy életen át, és a társadalom és a kormányzat jótékony passzivitása mellett ússzák meg egy életen át a felelősségrevonást.

Szóval, ha megpróbálunk elvonatkoztatni a Jobbiktól – és igazán felemelő lenne, ha kiderülne, hogy nem a politikai túlélés, a múló szenzáció- és népszerűség-hajhászás vezérli őket, vannak háttértanulmányaik és pontosan tisztában vannak az érvekkel, ellenérvekkel – tegyük hozzá, hogy például Czeizel Endre is a kémiai kasztrációban látta a pedofília hatékony kezelését, mi több, ő maga három esetben, önként jelentkezőkön végzett kémiai kasztrációt.

Az, hogy felemás eredményekkel járt a beavatkozás (a gyógyszeradag csökkentésével visszatért a nemi vágy) azt is jelzi, hogy ez leginkább egy kényszermegoldás. Nem beszélve arról, hogy a kémiai kasztráció során súlyos mellékhatások léphetnek fel (például májkárosodás), a nemi vágy megszűnése pedig akár öngyilkosságba torkolló, súlyos lelki traumát jelenthet. Az alany instabillá, kiszámíthatatlanná válik, döntéseinek következményeit nem feltétlenül látja be, stb. Az időközben elhunyt professzor ennek ellenére úgy gondolta, hogy az önkéntes alapon történő kémiai kasztráció még mindig reményt keltőbb eljárás, mint a börtönbüntetés, és a büntetőjogban is alkalmazni kellene.

Nos, ez az unalmas okfejtés leginkább azt a célt szolgálta, hogy rávilágítsunk arra: jellemzően egy olyan kérdésről van szó, amellyel kapcsolatban mind a társadalomnak, mind a felelőtlen döntéshozóknak/törvényhozóknak hatalmas adósságai, mulasztásai vannak a közvetlenül érintettek felé. Már tegnap is késő volt napirendre tűzni, mint ahogy már tegnap is késő volt ratifikálni az Isztambuli Egyezményt.

Az szerintem kevés, hogy bezzeg máshol is van ilyen, vezessük be mi is. Az is kevés, hogy Dúró Dóra szerint nagyon magas a visszaesők száma. Itt konkrétumokra, szakmai érvek ütköztetésére van szükség, nem pedig politikai csörtére. Ha a Jobbik csak annyit szeretne elérni, hogy egy valószínűleg magas társadalmi támogatottságnak örvendő kérdéssel szavazatokat szerezzen 2018 előtt, akkor szánalmas és visszataszító az erőlködés.

Ha viszont nem csak a Fidesz lenyomása a cél, hanem egy pusztító, kényes jelenség általános megelőzésére törekvés, egy olyan megoldás megtalálása, ami érdemben, kimutathatóan csökkenti a bűnismétlés veszélyét, akkor hajrá. Ebben viszont a nyilvánosság visszatartó erejének növelése legalább annyira fontos. Ehhez viszont az kell, hogy az undorító politikai mutatványok helyett érdemi vitát generáljunk valóban fontos kérdésekről. Az alaptörvény módosítása és az ország folyamatos megvédésének üvöltése nem tartozik ezek közé. Ajánlom Dúró Dóráék figyelmébe is.

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.