Barátaim a Nemzeti Együttkínlódás Rendszerében! A Fidesz olyat sajtóközölt, amitől a vakolat lemállott a falról, az éppen leesni készülő falevelek ijedtükben visszakapaszkodtak a fára és Kósa Lajos megoldott egy másodfokú egyenletet, majd az eredményt versbe foglalta és azzal a lendülettel meg is zenésítette. Figyelem:
Elszámolnivalója az MSZP-nek van a közvélemény és a saját párttagsága felé: az egykori állampárt jogutódjaként hogyan élte fel és hogyan kótyavetyélte el azt a sok milliárdos vagyont, ami a rendelkezésére állt? Mi Gyurcsány Ferenc és az MSZP vezetőinek felelőssége abban, hogy mára már saját székháza sincs a pártnak? Hova lett az a rengeteg pénz, amit a Köztársaság téri és a Jókai utcai székház zűrös körülmények közti előadásáért kaptak?
A Fidesz felelősen és transzparensen gazdálkodó pártként mindenben a jogszabályoknak megfelelően újítja fel székházát, és számol el az ezzel kapcsolatos költségekről.MTI-OS
Percek óta sírva röhögök a záró mondaton. Ismételgesse mindenki magában. Ízlelgessük: A Fidesz felelősen és transzparensen gazdálkodó párt. Hát van ennél szebb? Nincs. Adózzunk néma főhajtással a természet azon csodája előtt, hogy nem (most sem) szakadt az ország fejére az ég boltozata. Jól meg van az építve.
Emlékszik még valaki a kezdetekre?
” (…) az államtól ingyen kapott, volt Tiszti Kaszinó eladásából a Magyar Demokrata Fórummal közösen (a Fidesz – szerk.) közel másfél milliárd forint bevételre tettek szert (amin a két párt körülbelül fele-fele arányban osztozott).
(…) Orbán Viktor pártelnök és Kövér László frakcióvezető »zavaros beszámolót adott a pénzügyekről, amelyről mindenki tudta, hogy bűzlik«. A szóbeli tájékoztatás ugyanis felettébb pontatlan volt, és utólag csupán annyi rekonstruálható: a pénzt követhetetlen módon szétterítették a Fideszhez közeli gazdasági vállalkozások között. Ezek közül információink szerint a Fico Kft. 440 millió forintra tett szert, amit az később különböző arányban továbbosztott az Arzenál Kft., a Quality Party Service Kft., a Draft Kft. és a Best Lízing (későbbi Auto-Classic) Kft. között. A Millennium Rt. további 10, míg a történetünkben később kulcsszerepet játszó Quality Invest Rt. 102 millió forintot kapott a székházból származó bevételből. A röpködő milliókat az ülésen többen megkísérelték összeadni, ám a visszaemlékezések szerint ezt Kövér László »igen határozott hangon« tiltotta meg. A pénz nagyobb részének tényleges sorsáról emiatt a párt legbelső köreiben is kevesen tudnak, amit egy, a Fidesz akkori gazdasági ügyeit ismerő informátorunk azzal magyarázott, hogy »valójában az volt a kérdés, hogy mekkora az a legkisebb összeg, amit nem lehet üzleti célokra fordítani, hanem muszáj a pártnak adni«. Ez a frakcióhétvége mindenesetre később szakadást okozott a párton belül, és alapjául szolgált annak a ma is élő vélekedésnek, hogy a Fidesz jelenlegi vezetőinek anyagi jólétét a székházakból származó pénzek alapozták meg.” ( Forrás: es.hu – A fiúk a bányában dolgoznak)
Érdemes a cikket elolvasni. Szó van benne a becsületes, tisztakezű Kövér László öccséről, aki az első fillérektől perctől kezdve ott üzletelt a Fidesz-pénzek körül, szó van benne Orbán apuka bányához jutásáról és felbukkan Simicska Lajos, az egykori barát is.
Szeretünk felejteni. A politikai memóriánk meg sem közelíti egy aranyhal emlékezőképességét. Nem évtizedek, nem évek, még csak nem is hónapok, hanem percek alatt felejtünk. Pedig nem kellene. Ha nem esnénk amnéziába ilyen tempóban, akkor emlékeznénk arra, hogy honnan indult a Fidesz. És emlékeznénk arra, honnan jöttek, kinek a hátán-vállan kapaszkodtak a milliomosok, millárdosok elit társaságába a politikai élet jelenlegi és múltbéli szereplői.
Egyszóval a könnyekig meg tudok hatódni attól, amikor két párt egymásra mutogat, számonkér, megsértődik, kikéri magának. A gond csak az, hogy a rendszerváltás óta szinte minden párt politikus, majdnem minden – mára üzletemberré konszolidálódott ügyeskedő – a mi rovásunkra, az oszág és annak lakóinak kifosztása árán kapaszkodott fel arra az uborkafára, aminek különböző ágain csimpaszkodva egymást okolják, vádolják és köpködik.
Nem tudom, más hogy van ezzel, de a magam részéről végtelenül elegem van abból, hogy ezek az emberek egymásnak üzengetnek, miközben ülnek a biztonságos bársonyszékeikben és miközben még mindig mi etetjük őket. És igen, még mindig éhesek.
Végül itt egy igen tanulságos videó. Minden magyarázat nélkül ide szúrom, alkosson véleményt a kedves olvasó.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.