NEHAZUGGY

Morális kötelessége minden írástudónak minden eszközzel küzdeni e fékevesztett rezsim ellen

H. Andrea | 2016. Október 17, Hétfő | 10:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kezdjem az elején, hogy kerek legyen. Már amennyire kerek lehet egy ilyen történet. Májust írtunk, amikor az Orbán nevű – akit azóta szerkesztőségileg megfosztottunk a címeitől – a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi közgyűlésén prezentálta, hogy a gyógyszerek nem szedése komoly következményekkel jár. A háttérhatalmak általi agyelszívásról tartott előadást, meg arról, hogy ebbe az alárendelt és kiszolgáltatott helyzetbe sem a kormány, sem az akadémia nem törődik bele és bezzeg:

„…közös felelősség, közös feladatok, közös munka – össze vagyunk láncolva. Akkor haladhatunk előre, ha egy irányba mozgunk. Nem érdemes zsákbamacskát árulni: a magyar tudomány jövője, minősége, jó híre Magyarországon politikai ügy. Nem pártpolitikai, nemzetpolitikai.”

Ez van: valamiért nem volt senki, aki pofáncsapta volna. Októbert írunk most, amikor kiderült, hogy az Orbán-kormány vállalhatatlan, elnyomó politikája, a társadalmi szabadság és igazságosság pusztulása miatt visszaadta az MTA tiszteleti tagságát Thomas Jovin biológus, biofizikus emeritus. Hasonló okból mondott le külső tagságáról Hernád István Róbert, magyar származású pszichológiaprofesszor.

Néhány nappal később csaknem harminc tudós (a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, illetve doktora) fordult levélben Lovász László elnökhöz. Aggodalmukat fejezték ki a Magyarországon végbemenő „antidemokratikus” folyamatok, különösen a sajtószabadság veszélyeztetése miatt. Fontos gondolatok, idézek:

Igen károsnak tartjuk az Alkotmány olyan módosításait, amelyek csökkentik a demokratikus államokra jellemző fékek és ellensúlyok szerepét, és a menekültválságot felhasználva idegengyűlöletet ébresztenek. Az oktatás, kutatás és az egészségügy súlyos válsága mellett különösen aggályosnak tartjuk a közmédiumok államosítását, kormányszócsőként történő használatát, és a meglévő független sajtóorgánumok felszámolását, így előbb az Origo átalakítását, majd a napokban a Népszabadság bezárását.

Az aláírók – Mellár Tamástól közgazdásztól Ferge Zsuzsa szociológusig tiszteletre méltó a sor – arra kérték az elnököt, az MTA vezetése mielőbb tárgyalja meg ezen kérdéseket és kötelezze el magát amellett, hogy e kérdésekről tudományos feltárómunkát és vitasorozatot kezdeményezzen. Válaszképpen (vagy helyett) Lovász nagyívű interjút adott a Magyar Idők nevű tudományos-fantasztikus lapnak, amelyben világossá tette:

„Ismerem a levélírók aggodalmait, de erről közösen kell gondolkozni és tárgyalni. Ígérem, tanulmányozom a levélben foglaltakat. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az Akadémia nem egy politikai szervezet, az MTA egyetlen vezetőjét sem politikai platform alapján választották. A tagság véleménye politikai kérdésekben megosztott, de én sem a bal-, sem a jobboldalt nem képviselem, én a tudomány, az oktatás, a kultúra ügyeinek képviseletére vállalkoztam. Véleményem szerint az MTA-nak ilyen kérdésekkel kell foglalkoznia, és nem politikával.”

Az lenne a feladat számomra, hogy megértsem Lovász László kutatót, szakembert, a tudomány emberét, aki így hárítja a felelősséget: „én sem a bal-, sem a jobboldalt nem képviselem, én a tudomány, az oktatás, a kultúra ügyeinek képviseletére vállalkoztam.” Azt hiszem, ennél letaglózóbb, a gyomorszájon vágás erejével ható aberráció ma már nem lesz, pedig még a hetedik alaptörvényfércelés nagyszerű munkája hátra van. Megdöbbenve tapasztalom, hogy a fent vázolt kérdést a Magyar Tudományos Akadémia elnöke (nem Kósa Lajos vagy Németh Szilárd) a politikai értelemben (is) pejoratív és helytelen bal-jobb, jobb-bal szembenállásaként definiálja. És ha akként definiálja, és ezt igaznak véli, akkor már rég hangosan kellene csapkodnia az asztalt. De ha nem is, kötelező módon meg kellett volna szólalnia. Nem most. Évekkel ezelőtt.

Más szavakkal: Lovász László MTA-elnök álláspontját elfogadhtatatlannak tartom. Mondanám, hogy le kellene takarodni végre az elefántcsonttoronyból, de ezt már mások jóval markánsabban kifejezték előttem, úgyhogy mást mondok ugyanarról. Lovász László MTA elnöknek ebben a minőségében előbb-utóbb színt kell vallania, akármennyire is próbálja lavírozással megúszni a helyzetet. Ez már nem az a pont, ahol a tudományos élet elefántcsonttornyában eltartott ujjal lehetne fintorogni, fanyalogni és moralizálni azon, hogy mi az értelmiségi elit feladata, és mi nem.

Ha valaki a barnanyelvű, elvtelen, hírhamisító kormánymédiának interjút ad, akkor az állásfoglalás, amelyet Lovász László ezeknek a tényeknek az ismeretében vállalt fel. Teszi ezt úgy, hogy a levél aláírói nem politikai állásfoglalást követeltek tőle, hanem azt, hogy ezekről a súlyos társadalmi folyamatokról kezdeményezzen vitát és tudományos igényű feltárómunkát. Konkrétan arról, hogy Lovász László körül, csakúgy mint mindenki más körül is lebontják a demokráciát és az ország visszafordíthatatlanul sodródik az önkényuralom felé. Ez vállalhatatlan politikai állásfoglalás lenne? A Magyar Időkben eltartott kisujjal elemezgetni az akadémia viszonyát a fennálló rezsimmel és elhatárolódni az értelmiségtől jogosan elvárható felelősségvállalástól, az nem politikai állásfoglalás?

Az, aki sem a bal-, sem a jobboldal véleményét nem képviseli (nagyon helyesen), de ellátja ezt a tisztséget, annak a megalkuvás, a modoroskodó finomkodás helyett most nyilvánosan és egyértelműen vállalnia kell, hogy mi az álláspontja. Békeidőben a tudomány apolitikus jellege szinte magától értetődő és nincs is baj vele. Azonban ami ma Magyarországon történik az Orbán nevű kormányzása idején (hetedik éve folyamatosan történik) már régen túl van azon a kritikus ponton. Ami után egy akadémia elnökének világossá kell tennie, hogy hajlandó szó nélkül tolni ezt a szekeret, vagy tiltakozik az ellen, ami körülötte zajlik. Amíg még lehet tiltakozni. Nem pusztán magánemberként, hanem egy tekintélyes intézmény vezetőjeként.

Amikor ezen a bezárkózó, fojtogató szemétdombon a Nógrádi Györgyök, Széles Gáborok, Schobert Norbertek és Németh Szilárdok formálják a véleményt, ahol hosszú hónapokig azzal lehet hülyíteni és uszítani a lakosságot, hogy mindmeghalunk, ahol a kormányzatnak az akadémiáról legfeljebb a Puskás Akadémia jut eszébe, ahol a sajtószabadságnak azért kellene örülni, mert még egyetlen újságírót sem börtönöztek be, ott megbocsáthatatlan bűn az értelmiségi elitnek (nem az önjelöltnek, hanem az igazinak) sarokba szorítva hallgatni.

Már így is hat év komoly fáziskésésben vagyunk, de ezt már nem lehet megúszni, Lovász úr! Még egyszer: ez már nem az a helyzet, amiért megbocsátható lenne, hogy a tudományos élet krémje szakmai önbecsülését, értelmiségi gerincét beáldozza azzal, hogy közönséges maffiózók napi aljasságaihoz asszisztál. Ez nem baloldali vagy jobboldali történet. Ez ellen a rezsim ellen ugyanúgy kötelességes szót emelni egy jobboldali-konzervatív-keresztény világnézetű embernek, mint a liberális-baloldalinak. Mert itt nem az egyesek vagy a kettesek szabadságáról, emberi jogairól, emberhez való életéről van szó, hanem mindenkiéről.

Úgyhogy Lovász László tévúton jár, ha azt hiszi, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának ezekben az időkben semmi köze ahhoz, ami politikai utasításra történik Magyarországon. Lovász Lászlónak, pont azért mert nem képviseli sem a jobb-, sem a baloldalt, kutya kötelessége felismerni és beszélni arról, hogy egy fasisztoid, bolsevik beütésekkel bíró bűnözői csoport uralja az országot és tiporja lábbal a neki nem tetsző vélemények megfogalmazóit; kiáltja ki többségnek a kisebbséget és önkényeskedik, lop, csal, hazudik. Meg lehet ezt fogalmazni eltartott kisujjal is, de morális kötelessége minden írástudónak minden eszközzel küzdeni eme elszabadult, fékevesztett rezsim ellen.

Frissítés és nem politizálás, természetesen semmi köze semmihez: Martonyi János, a Demokrácia Központ Közalapítvány kuratóriumi elnöke, volt külügyminiszter beszél az 1956-os forradalom és szabadságharc hatása a magyar rendszerváltoztatásra című konferencián a Magyar Tudományos Akadémián 2016. október 17-én. (MTI)

adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!