„Életmese – egy képzeletbeli ESZOSZ károsult monológja” / második rész/
(Az első rész ITT olvasható.)
„Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odadja a télnek,
Melegét meg odadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak.” /József Attila/
Láthatja uram, hogyan élünk. Minden forintot meg kell az anyjukkal gondolnunk, hogy mire költünk, de igyekszünk itthon rendet tartani. A gyerekek tisztán járnak iskolába, tudják, ami tőlünk telik, megteszünk értük. Szerencsére jó gyerekek, elfogadják, azt ami van. Számunkra már az is öröm, ha néha húst tudunk varázsolni az asztalra. Szerényen élünk, de szeretetben. De inkább folytatnám, mi is történt velünk tavaly augusztus óta. Ha nagyon röviden akarnám mondani, semmi. Helyzetünk egy cseppet sem változott, állandó munkánk nincs, az ígérgetéseken kívül nem kaptunk semmit, alkalmi munkákból tengődünk. Ha valami nem tetszik kussolok, mert minden fillére szükségünk van.
Kérdezi, hogy miért nem próbáltunk tenni valamit. Uram hol él Ön, nem tudja, hogy a szegény embernek – aki még ráadásul roma is -, nincs becsülete ebben az országban? Gondolja, valaki szóba állt velünk? Kivert kutyának is jobb sorsa lehet, mert ha szerencséje van, akkor talál olyan jószívű embert, aki befogadja. Sorstársaimmal együtt, ami tőlünk telt, mindent megpróbáltunk. Tüntetést szerveztünk a városban a hivatal előtt, ahol az urak dolgoznak, ülősztrájkoltunk egy hétig, sajtótájékoztatókat szerveztünk, eredmény nélkül. Azt meg sem tudom számolni, hány levelet írtunk pesti nagyságoknak. Mi nem tudunk minden héten a városba bemenni tüntetni. Még arra sincs a többségünknek pénze, hogy a buszjegyet megvegye. Az asszonnyal ott voltunk mindenütt, elmondtuk a fájdalmunkat, a kutyát sem érdekelte. Levelet írtunk először a kormányhivatal – jól mondom a nevét? -vezetőjének, a narancsos párt megyei országgyűlési képviselőinek. Ahogyan maga sem válaszolt, ők sem érdemesítettek bennünket egy sorra sem. Pedig talán tudnak írni, nem gondolja? Hallottam, nem szakadnak bele a munkába, ha igaz, sokszor lógnak a munkahelyükről is. Azt hittük, fontos nekik a sorsunk. Láttuk a plakátokon -itt a faluban is minden sarkon -, hogy megvédik az embereket. Mi nem vagyunk emberek? Kiket akarnak az urak megvédeni? Ott ülnek a jól fizetett helyükön, élnek mint Marci Hevesen, fütyülnek ők a csórókra. Szemfényvesztés az egész, higgye el nekem. Csak kihasználnak bennünket. Szöveg az van, a csillagos eget is lehazudnák az égről, ha lehetne.
Kicsit előreszaladok, de mit gondol az úr, annak a rengeteg milliárdnak, amelyet most a népszavazásra költöttek, nem lett volna jobb helye? Nem látok én a nagypolitikába bele, – nem is gondolom, hogy a hatalmasságokat érdekelné a szerény véleményem -de azt tudom, menekülttel még nem találkoztam. Nekünk, ESZOSZ károsultaknak nem velük van bajunk. Hallom, akár 20 milliárdot is elkölthettek a kampányra, vagy ki tudja, mire. Elhiszi ha mondom, hogy úgy másfél milliárdból az összes ESZOSZ által félrevezetett embernek a jogos járandóságát ki lehetett volna már régen fizetni? Hiszen – ha jól értettem – minket akarnak megvédeni. Vagy rosszul gondolom? Láthatja, amire az urak akarják, van itt pénz dögivel. Csak a kisemberbe rúgnak bele, hagyják főjön a saját levében. Ha nem lesz hol laknunk, költözzünk a stadionokba? Úgyis üresek.
De ne siessünk ennyire. Tavaly, augusztus végén keserűségünkben levelet írtunk Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. Emlékeztünk, azt ígérte a kampányban, hogy ők senkit sem hagynak az út szélén. Azt hittük, ezt komolyan is gondolta, hiszen olyan nagy ember mint ő, csak nem beszél a vakvilágba. Közel két hónap után kaptunk Tőle, – igaz, nem az ő aláírásával – levelet… Hogy mi volt benne? Üres ígéretek, meg a kormány számára fontos a sorsunk, és így tovább. A választ úgy egy éve kaptuk meg, láthatja, semmi érdemleges nem történt azóta. Szinte minden hónapban írtunk valamelyik nagyembernek ott Pesten. Ne gondolja, hogy követelőztünk, csak segítségért könyörögtünk. A válaszok – ha érkeztek – nagy üres általánosságok voltak. Nem tudom, hallott-e arról, hogy a legnagyobb kormányzópárt frakcióvezetője megyénk nagyvárosában él? Olvastuk a nyilatkozatát a megválasztásakor, hogy számára milyen fontosak a kisemberek, őket szeretné támogatni. Írtunk neki is, találkozzon velünk egy hétvégén, amikor itthon van a városban. Nos, ő sem méltatott bennünket válaszra. Mit gondol, ennyire elfoglalt ember, vagy ennyire nem érdekli, hogy a megyéjében hogyan élnek az egyszerű emberek? Tudja, már arra is gondoltam, biztosan azért nem válaszolt, mert a sok munkája miatt azóta nem volt a városban. De rájöttem, ez nem igaz, hisz nem oly régen is azt kérte a megyeszékhelyen, hogy menjen el mindenki szavazni. Érdekes, mikor a szavazatunk kellene, akkor még mi is emberek vagyunk? Furcsa világ ez kérem. Azt gondolják, mert szegények vagyunk, mindent megtehetnek velünk? Erről is sokat mesélhetnék. Ha egyszer kíváncsi lesz rá, elmesélem. Nagyon meg fog lepődni, hogy mit is tesznek a helyi hatalmasságok a nincstelenekkel.
Ami talán a legjobban fáj, azt is elmesélem. Néhány civil segítőnk közreműködésével tavaly kora ősszel a fővárosban tarthattunk sajtótájékoztatót. Ön biztosan jobban tudja, nekünk úgy mondták, hogy az emberi minisztérium előtt. Képzelje, mindannyian akkor voltunk először Budapesten, rá is csodálkoztunk mindenre. A minisztérium előtt volt nagy riadalom. Mi hatan voltunk, semmi mást nem akartunk, mint sajtótájékoztatót tartani, utána pedig átadni levelünket a miniszter úr képviselőjének. Azt gondoltuk, hogy hol tekintsenek bennünket embernek, ha nem itt! Uram, nagyot csalódtunk mindannyian. Itt döbbentünk igazán rá, hogy ezek a pesti fejesek senkinek, levegőnek néznek bennünket. Mikor odaértünk a bejárathoz, már rendőrök vártak bennünket. Ha hiszi, ha nem, többen voltak a zsaruk, mint mi. Megtartottuk a sajtótájékoztatót, ketten szerettünk volna a miniszter úr titkárságára felmenni, átadni a levelünket. Képzelje, a portán azt sem engedték, hogy telefonáljunk. Az egyik rendőr hívott fel valakit, akivel váltott pár mondatot. Mellbevágott bennünket, mikor elmondta, hogy a miniszter úr közvetlen munkatársai közül senki sem ér rá bennünket fogadni. Mondtuk, várunk, hisz mi ezért jöttünk. Hiába várnak – mondta a rendőr – a titkárság olyan elfoglalt, hogy egész nap nem ér rá senki. Ez volt úgy dél körül. Ha addig még voltak illúzióink, akkor ott végleg elszálltak.
Ugye jól tudom, hogy a miniszter úr keresztény ember, lelkész? Valószínűleg hirdeti a felebaráti szeretetet, a gyengék, elesettek támogatását. Gondolom, a kollégái is vallásosak, hisz ma ez a módi járja. De akkor hogyan egyeztethető össze Jézus tanítása azzal az embertelen, érzéketlen eljárással, ahogy velünk bántak? Ne vessen meg érte, de úgy hiszem, ezeket az aktakukacokat csak kizárólag a saját zsebük érdekli. Kapásuk sincs arról, hogyan élnek az egyszerű emberek, ott a jó meleg irodában elvannak, mint a befőtt. Cseréljenek velünk egy hétre! Fogalmuk sincs milyen az, amikor azt kell mondanom a síró, éhes gyerekemnek, hogy nincs pénzünk még kenyérre sem. Bizony, a mi gyerekeink sokszor éhesen fekszenek le, mert éppen elfogyott az a pár forint, amiből élünk. Talán ha ott az emberinek csúfolt minisztériumban, a luxusban dolgozók találkoznának a nyomorral, átélnék amit mi, akkor esetleg nagyobb együttérzéssel foglalkoznának az ügyünkkel, akár még emberekként is bánnának velünk. Ne haragudjon, tartsunk egy kis szünetet, mert remegek az idegességtől, a tehetetlenségtől, ha arra a megaláztatásra gondolok, ahogyan lehajtott fejjel elkullogtunk az „embertelenség minisztériumától” …
Budácsik Lajos
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.