Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjével tárgyalt Párizsban – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. (MTI)
Most nem én nyirbáltam meg, ennyi a hír. Ennek kapcsán ezennel tájékoztatom az ország nyilvánosságát, hogy nálunk pedig vasárnap savanyú bableves lesz az ebéd, utána nudli. A bablevesnek ez a fajtája kevéssé ismert, valószínűleg palóc étel lehet. Én legalábbis a szülőfalumon kívül még nem találkoztam vele. Ha valaki ismeri az olvasók közül, majd jelzi. Szóval ez úgy néz ki, hogy fehérbabot babérlevéllel és pár gerezd fokhagymával és egy fej vöröhagymával megfőzünk, a vége felé néhány felkockázott krumpli kerül bele, berántjuk, sózzuk, majd felöntjük tejjel és összeforraljuk. Amikor kész, elzárjuk a tüzet, hagyjuk kicsit hűlni, majd egy kanál ecetet keverünk el benne (azért hűtjük, hogy az ecet nehogy túrót csináljon a tejből). Kóstoljuk, ha kell, még sózzuk. Nálunk ebbe hús nem került, de aki nagyon akar, dobálhat bele kolbászvéget, füstölt valamit. Friss kenyérrel az igazi. A nudli meg csak nudli, azt mindenki ismeri.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.