A Carlson által készített Orbán-interjúval már foglalkoztam a minap felületesen, de van benne néhány olyan kitekintés, ami megér néhány félmondatot. Az első, ami eszembe jut, az az, amikor Orbán politikai realitásként megemlíti, hogy az elmúlt 3 év európai háborúja nem csak egy hadi lendületbe jött Oroszországot eredményezett, hanem egy harcedzett és felfegyverzett Ukrajnát is. Azért örülök ennek a felismerésnek Orbán szájából, mert ahogy arról én is írtam, itt már jó ideje a halálra sebzett, ellenséges ukrán állam végvonaglása a magyar külügy legfontosabb középtávú realitása, de sajnos nem a gazdasági lehetőségek, hanem biztonsági szükségszerűségek irányából.
Ugyanis az Orbán-féle zseb- és világstratégia, amit követünk (sajnos mint magyarok kénytelenül, vele és ámokfutó külügyérével együtt) arra épül, hogy ha Oroszország megindul Európa felé, mint egy éhes medve, akkor nem szabad útjába állni, hanem valamilyen koncot kell neki dobni. Minél előbb. És az a jó, ha mi nem a konc és nem az idomár szerepében vagyunk. Egyébként ez egy okos és realista felismerés, csak hát mi lett ebből a stratégia? Hogy próbáljunk összehaverkodni a nagy emberrel, hátha ad zsebpénzt és megvéd majd minket, vele a hátunk mögött jobban tudunk majd erősködni ott, ahol gyengék vagyunk, a szövetségeseinkkel szemben. Ennek a jó helyzetfelismerésen alapuló rossz stratégiának a drámaian gyenge és káros, dühös ADHD-s óvodás szinten megvalósított erőfitogtatással kivitelezett megvalósítására megvolt a megfelelő ember. Sajnos. A legnagyobb hozadéka pont az lett, hogy az ukránok a hőssé válásának folyamatában, egy igazán görény, áruló, apró, de annál ellenségesebb országgal kellett szembesülniük. A szomszédaikkal. Velünk.
Ott veri magát szájba (pontosabban minket) a rövidlátóan számító, hőzöngésekkel és mellébeszélésekkel operáló hatalmi gépezet, hogy Ukrajna elveszejtésén dolgoznak. Márpedig ha ez sikeres lesz, és Ukrajna szétesik, destabilizálódik, nemcsak területeket veszít, hanem az egységes irányítást is, akkor az a helyzet áll majd elő, hogy itt lesz a szomszédunkban egy elkeseredett, felfegyverzett, magunkra haragított szomszéd. Partizán üzemmódban. Én ezt nagyon nem szeretném. És ki az, aki megvédhetne tőle? Ha egyáltalán reális elképzelés, hogy Putyin megvédi Orbánt és pereputtyát bárkitől is, ő pont a másik oldalán lesz akkor is az egyenletnek, mint most Ukrajnának. Én nem akarok jósolni, de valószínűleg erre felé fogja „tolni” akkor is a szerinte amúgy nem létező ukránokat. Nekik pedig nem lesz más választásuk, mint a legkisebb ellenállás irányába indulni.
Tehát padlógázzal halad a magyar világstratégiát kivitelező gépezet neki a kőfalnak, és ezt tudják is. Egy olyan célért küzd Orbán, amit ha elér, akkor valóságos és közvetlen biztonsági veszélybe kerül az ország. És mint kiderült egy félmondatából és a büszke, okoskodó grimaszából, ezt a Karmelitában is tudja a főfej. Csak nem érdekli. Kevésbé fontos, mint a rövid távú túlélés és némi kétes hírnév. Mert szívesen lenne Viktor a hadi kormányzója Magyarországnak, amikor „visszakap” területeket Ukrajnától, 100 év után, még ha ez „sokba kerül” is. Nekünk főleg. Reputációban, életekben, pénzben, morálban, mindenben, ami emberi és számít. Ámde a kétes hírnévben, hogy a demokrácia korában felkerülhet a Nagy Sándorok listájára, igaz, csak a sor végére, felülírja a kicsinyes emberi sirámokat. Mert gondoljunk csak bele, mekkora győzelem lesz ez a magyaroknak? Kétes és kicsi: biztos, hogy rövid ideig tartó siker lesz. Igen, talán lesz a nagy kártyajátékban egy kör, amit majd tudunk vinni. Erre izgulunk annyira. De a végén nem mi fogunk nyerni, és el fogjuk veszíteni, nemcsak amit így szerzünk, hanem azt is, amink most, vagy inkább 10 éve még volt.
A másik érdekesen elmés meglátás, hogy a Green Deal bizony ellene megy a piaci versenynek. Első a haszon, utána jön minden más, a környezetvédelmi megfontolás is, már ha egyáltalán. Ez aztán a tökös tőkés hozzáállás, nincs mellébeszélés. Ki merne vitatkozni azzal, hogy ha Amerika az első (és Magyarország?), ha az amerikai érdek az első, ha győzni kell ahhoz, hogy újra nagyok legyünk, akkor bizony ne korlátozzuk magunkat a versenyben. Nem vagyunk hülyék! Tipikus Orbán: szembejövő probléma? Kész a rossz válasz, ami könnyű és rövid távon előnyt jelent. A Green Deal viszont nem egy evolúciós direkt mechanizmus, hogy az erős kinyír, hanem van benne egy beépített önkorlátozási elem, egy inflexiós pont, afféle fékpedál, ha felbukkan egy kőfal, vagy egy szakadék (ezt nehezebb előre látni mint a kőfalat. Könnyebb elvitatni az ott létét az utolsó pillanatig.), akkor tudjunk esetleg megállni. Ne csak gyorsítani. Orbán tisztába tette a kételkedőket, hogy őt nem köti a ‘woke idejólógia’, vagy bármilyen más, az azonnali gyilkoláson aratott racionalitás győzelmére kitalált fedőnév. A környezeti katasztrófában ő a gázpedálon dübörög, az elefántokkal együtt, vagy hát inkább ebben az esetben dinoszauruszokkal.
Az én szememben óriási fegyvertény, hogy Orbán hamar felismerte, hogy az orosz különleges attrakció át fogja állítani a birodalom állapotát a hódító honvédő végső túlélő állapotra. A harc, ellenség, védelem logikája erősebb kvantumerők, mint a ráció kovalens és ionos kötése, a régi vágású birodalmak, amiket egy erős Hannibál vagy Dzsingisz kán fémjeleznek, erre a srófra járnak, és a túlélő Oroszország ebből a fajból bebizonyította, hogy átállítása erről a harci hódító hatalmi logikáról egy plurális és gondolkodó, tehát elosztott hatalmon alapuló birodalomra nem lehetséges. De lehet, hogy ez nem egy felismerés volt, hanem csak elbábozták vele, amit üzenni akartak? Ugyanakkor az ront az éleselméjű, előrelátó Orbánról szóló narratíván, hogy például a menekültek érkezését meg túl korán is észrevette, egy oroszországi út után már akkor látta jönni a menekülteket, amikor azok még el sem indultak. Arra nem emlékszem már, hogy a bombákat, amelyek miatt elindultak, az oroszok ledobták-e már, vagy még sem, de az biztos, hogy elsőként látta meg ezt az új helyzetet, és adott is rá rögtön egy orbáni választ. A Magyarországon átrohanó, itt maradni nem akaró menekülteket nagy látványosan aztán nem engedte be, hogy ne legyünk gyarmat. Ja nem, hogy a magyar népesség ne szennyeződjön be, maradjon meg csak annyira diverznek, mint amennyire már most is az. Ez majdnem ugyanolyan, mint amikor az oroszok összepakoltak és a hazafelé tartó tankok lőtávon kívülre kerültek, ez felkapaszkodott egy hordóra, és előadta, hogyan küldte ő haza a tankokat katonástul. Most meg nem engedte be a menekülteket, akik nem is ide jöttek. Hatalmas formátum!
Visszatekintve: a menekültellenes retorika persze nem volt teljesen irracionális hosszú távú hatásaiban. Még az is lehet, hogy hozzájárult annak megelőzéséhez, hogy sok 10 millió ember elinduljon Európa felé – nem csak a háborús övezetekből -, és talán ez így jobb mindenkinek, kivéve az embercsempészeket. Mondjuk az uniós állampolgárságot nagyban áruló Rogán-haverok is jól jártak, de őket már nem embercsempésznek hívják. Egyet nem lehet vele érteni semmiképpen, és bár a morálisan gyengén látók számára üdvözlendő volt és maradt az uszítás a menekültek ellen, de a rövidtávú, alantas politikai célok mellett talán volt egy valóban fontos hozadéka is ennek a jó eséllyel irányított meglátásnak. Nevezzük ezért bölcsnek?
Sziráky Félix
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.