Egy hét óta láthatók (az írás 5 évvel ezelőtt született, ám ma is érdekes – szerk.) már a visszatérő képek a minszki utcákról, amelyeken a rendfenntartók elképesztő és indokolatlan agresszivitásáról beszámoló és az ismételten újraszerveződő, mind méltóságteljesebb tüntetéseknek a jelenetei ráterelik a figyelmet arra Belaruszra, amely földrajzilag nincs távol, mégis messze kívül került a napi érdeklődés körén. A Magyarország területének bő kétszeresén 9,5 millió ember él a térség talán legtöbb szovjet vonást átörökölt posztszovjet országban. Most azonban egy módfelett vitatott elnökválasztás felszínre hozta az emberek jogos indulatait.
Az egykor Belorussziának nevezett szovjet tagköztársaság egyike volt a háború által leginkább sújtott térségnek, a kétszer is hosszú időre totális csatatérré vált országrész lakosságának 40%-át és 610 lakott települését vesztette el a háború évei alatt. A következő évtizedekben a moszkvai központi tervgazdálkodás a közlekedési és mezőgazdasági gépgyártást és a szántóföldi gazdálkodást kezelte kiemelten ebben a tagköztársaságban. A Szovjetunió felbomlásának idején az ország viszonylag jól fejlett ipari bázisnak köszönhetően a szomszédos Ukrajnával volt hasonló fejlettségi szinten.
Az államszövetség hivatalos 1991-es felbomlását megelőzően már számos korábbi tagköztársaság kinyilvánította függetlenségét, maradék a szövetség szétzilált, gyakorlatban irányítatlanná vált. Több köztársaságban, így Belorussziában is népszavazást írtak ki a függetlenség megszerzése vagy az államszövetség fenntartása tárgyában. A köztársaság szavazóinak 84%-a a szövetségi rendszerben maradásra voksolt. (Ironikus, hogy a Szovjetunió megszűnésének nyilatkozatát végül a belorussziai Belavezsa erdő vadászházában írták alá a még nem önállósodott államok akkori vezetői.)
1990 nyarán ugyan már deklarálták az ország függetlenségét, végül az átmenetinek gondolt megoldást véglegesítette a Belarusz Köztársaság (magyarul Fehéroroszországnak is nevezett) megalakítása 1991. augusztus 25-én. Az életszínvonal gyors csökkenése és a zavaros módon elkezdődött privatizáció tömeges elégedetlenséget okozott. 1994-ben a reformígéretekkel megválasztott Lukasenka lett az ország elnöke. Számos alkotmánytervezet változat eredményeképpen ugyanebben az évben elkészült a végleges alkotmány, amelyhez később több kiegészítés került. Az ország elnöki rendszerű köztársaság lett, a korábbi parlament kétkamarássá alakult. Kevés szó esik arról, hogy tulajdonképpen többpártrendszer van az országban. A pártok azonban a közpolitikában roppant csekély gyakorlati jelentőséggel bírnak. Nyolc vállaltan kormányt támogató és kilenc (óvatos) ellenzéki párt van bejegyezve. (Az „ellenzéki” pártok közül három nevében szociáldemokrata és további kettő pedig kereszténydemokrata.)
Belarusz őrzött meg a legtöbbet a szovjet rendszer arculatából, külsőségeiből. A szobrok, emlékművek, az állami jelképek mind változatlanul jelen vannak ma is a településeken. Az utódállamok többségével szemben azonban itt az utak, épületek általában meglepően karbantartottak. Mig az ex-szovjet államok népessége többnyire csökkent, Belaruszból gyakorlatilag nem történt számottevő népességcsökkenés. Az orosz hivatalos nyelv, fizetőeszköz neve is rubel. Nincs olyan utódállam, ahol ilyen mértékben, szinte változtatás nélkül átöröklődek a megelőző szovjet időszak külsőségei és hagyományai. (Sajnos nem csak a látható örökség, hanem a súlyosabb láthatatlan politikai gondolkodásmód is.)
A kezdeti reformok és privatizációs kísérletek 1994 után elhaltak. Az ipar 80%-a állami tulajdonban maradt, illetve néhány addig már privatizált egységet ismét államosítottak. A nyugati külföldi befektetési kezdeményezések hamar visszavonultak. Jelenleg is az állami tulajdonú gazdasági egységekből származik GDP 72-75%-a, a bankszektor háromnegyede szintén állami. Belorusz gazdasági rendszert Lukasenka már 1994-ben piaci alapú szocializmusként definiálta, ami persze lényegét tekintve fából vaskarika, ugyanis a gazdaságirányítási mechanizmus valójában tervgazdálkodásként működik, amelyben a központi kormányzat közvetlenül meghatározza a termelés mennyiségi mutatóit, osztja el a pénzügyi forrásokat és a megtermelt javakat. Az ország gazdasága nyitott, az előállított termékek 60%-a kivitelre kerül. A nyitottság, kellő előrelátás hiányában viszont komoly hátrányt is okoz; a 2011-es válság következtében a belarusz rubel háromszoros leértékelődése következett be. A mezőgazdasági termékek fő importőre (90%) Oroszország, az orosz rubel 2014-ben bekövetkezett devalvációja a belorusz rubel közel 40%-kal értékelődött le. A pénzügyi válságot követően az ország gazdasága folyamatosan a költségvetési egyensúly hiányával küzd, amit részben a belső gazdaság túlzott támogatása is előidéz, és amit az orosz hitelekkel is egyre nehezebb egyensúlyban tartani. Tavaly az ország végül az IMF-hez (Nemzetközi Valuta Alap) fordult hitelért, amit a szervezet egyelőre – a gazdaság élénkítéséhez szükséges strukturális reformok elmaradása miatt – megtagadott.
A belarusz GDP 2018-ban 59,6 milliárd $ volt, az egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék pedig 6289 $, azaz viszonylag szegény országról beszélünk. (Összehasonlításul: Magyarországon a GDP ekkor 16161 $). (A vásárlóerő paritáson mért GDP tekintetében viszont a szovjet utódállamok közül csak a balti államok és Oroszország előzi meg Belaruszt.) A központilag és kevés rugalmassággal vezérelt gazdaság állandó nehézségei mellett mégis képes volt néhány, a kormányzatnak és elnöknek tulajdonított eredményt is felmutatni, és ezzel együtt a rendszer társadalmi stabilitását biztosítani. A privatizáció korán bekövetkezett leállítása nyomán a hivatalos munkanélküliség tavaly, 0,3% volt, és az állami statisztikai hivatal szerint eddig soha nem érte el az 1%-ot. A valósághoz tartozik azonban az is, hogy széleskörű az alulfoglalkozatottság, a „kapun belüli munkanélküliség”. Az emberi jogi szervezetek egybehangzó jelentései szerint legalább 400 000 foglalkozásnélküliként rendőrségi nyilvántartásba vett ember van az országban, akiket a büntetőtörvények szerint kezelnek. Nagyjából ez a státusz megfelel a Kádár-kori „kmk” minősítésnek, azonban itt sokkal szigorúbban és nagy következetességgel jár el a hatóság velük szemben.
A posztszovjet térség 90-es évtizede során lezajlott elvadult privatizációja során tapasztaltakkal szemben itt Beloruszban nem emelkedhettek ki oligarchák, és a társadalmi egyenlőtlenség jelenleg is jóval mérsékeltebbnek látszik, mint az ex-szovjet országok esetében. 2019-ben az országban a szegénységi küszöb (5,5 $/nap jövedelem) alatt élők aránya 5,1% volt. A reálbérek a központi akarat és nem a termelékenység növekedése okán mértékben növekedtek. Az átlagkereset 2018-ban havi 148 ezer forintnak, a minimum bér pedig 40 ezer forintnak megfelelő belorusz rubel volt.
Az erős központi támogatással működik az állami tulajdonú, szövetkezeti alapú mezőgazdaságban a munkaerő 10%-a dolgozik, az agrárium a GDP 6,5%-át állítja elő. Az egyre elavultabb eszközállománnyal rendelkező iparban az aktív népesség egyharmada dolgozik, és innen származik a nemzeti össztermék 31%-a. A Világbank becslése szerint önmagában a feldolgozóipar (kőolajfinomítástól az élelmiszeripari termékekig terjedő spektrum) a GDP 21%-át termeli. A gazdaság maradék harmadik szektorában a népesség 59%-a dolgozik, itt képződik a GDP 48%-a. Az ide tartozó ágazatokban tapasztalható egyedül növekedés, és ebben a szektorban működnek kisebb, főleg szolgáltatási magánvállalkozások is.
Az ország nagyon szerény mennyiségű saját kőolajjal és földgázzal rendelkezik. (A csak mérsékelten megbízható adatok szerint jelenleg tizenhat apró olajmezőből 4000 tonna/nap nyersolajat és 225 millió m³/év földgázt termelnek.) A fosszilis energiahordozók alapvetően oroszországi importból származnak és a rendszer orosz támogatásának oroszlánrészét teszik ki, ugyanis az ország lényegesen a világpiaci ár alatt kapta és kapja meg az energiahordozókat. (Világpiaci ár valójában nincs, régióra érvényes olajár van, ami ez esetben az ún. Urals blend európai piaci ára.) 2019-ban az import orosz olajból előállított, majd a feldolgozás után exportált olajtermékek értékéből a belarusz GDP 8%-a származott.
A 2016 elejétől 2017 első negyedévének végéig terjedő időszakban Belarusz 740 millió dollár adósságot halmozott fel Oroszországgal szemben energiahordozók (kőolaj és földgáz) importjához kapcsolódóan. Ekkor Oroszország jelentősen csökkentette az átadott kőolaj mennyiségét, majd 2017 nyarán a gáztartozás kifizetése után állt helyre a kőolajszállítás.
A látszólag nyugvópontra jutott orosz-belorusz – egyébként nem első – olajvita középpontjában részben a szállított mennyiség, részben pedig az olajár kérdése áll. 2009-ben a Beloruszba irányuló orosz olajkivitel még 21,4 millió tonna volt, tavalyra ez a mennyiség már évi 17 millió tonnára csökkent. Oroszországban időközben megváltozott az olajipar – egyébiránt bonyolult – adózása. Az olaj kiviteli vámjának eltörlésével egyidejűleg a kitermelési adót megnövelte az orosz állam. Ezzel a belorusz oldalon viszont így drágább lett az orosz kőolaj, mert a vámkedvezmény megszűnt, viszont az orosz exportáló vállalatok a számukra drágább olajat drágábban is adták. Jelenleg azonban még mindig a „világpiaci ár” 80%-áért kapják a belorusz finomítók a nyersolajat az öt évvel korábbi 50% helyett. (Hozzá kell tenni, hogy a szintén orosz forrásból származó import gáz ára Belaruszban azért még mindig alig több, mint az európai külpiaci ár fele.)
A rugalmatlan állami irányítású fehérorosz finomító létesítmények (jelesül a kulcsfontosságú novopolocki finomító) működtetése jó időre válságba került a csökkent nyersolaj mennyiség miatt. Lukasenka elnök kapkodva alternatív források lehetőségét keresgélte, felsorolni is hosszú lenne a nyilvánosságra került ötleteket. A diverzifikációs kártya kijátszása azonban nyilvánvalóan nem csak alternatív beszerzési források biztosítását, hanem merőben új logisztikai megoldásokat és szállítási infrastruktúra megteremtését tenné szükségessé. A létező szállítási útvonal, a Barátság kőolajvezeték nyomós érv az orosz beszerzési kapcsolat fenntartása mellett, arról nem beszélve, hogy az ország olcsó gáz importja szintén az orosz nyomásgyakorlás eszköze lehet. A hagyományosan szoros és széles spektrumú kereskedelmi export biztonságának kockáztatása ugyancsak meggondolásra késztetheti Minszket, mert az orosz piac a belorusz termékeknek nem csak legnagyobb, hanem orosz részről egyelőre preferált felvevője. Oroszországnak természetesen számos más politikai és gazdasági befolyásolási eszköze is van, amelyeket alkalmasint nem is tétovázott a múltban sem kijátszani (pl. Grúzia, Ukrajna).
A belorusz közvélemény alapvetően nem ellenséges Oroszországgal szemben. Egy tavaly januári nem-kormányzati közvéleménykutatás eredménye szerint a lakosság 75%-a azt szeretné, ha az ország független, de Oroszországgal barátságos ország maradna. 2019 végén a lakosság 40%-a még támogatta az Oroszországgal való uniót, 32% viszont már az Európai Unióhoz való csatlakozást preferálta. Az elemzők szerint a lakosság véleményformálását nagyon jelentős mértékben befolyásolja a központi média.
Belarusz évtizedes problémáját és gazdasági helyzetét találóan jellemezte az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank egyik vezető elemzője úgy, hogy Belarusz egy olajgazdaság, de nem klasszikus nyersolaj exportőr. Az Oroszországból beszerzett olcsóbb olajból előállított finomított termékeket exportálja Európába. Az így szerzett haszon lényegében a Lukasenka-rendszer orosz támogatásának része. A beloruszok azonban úgy tűnik, hogy szem elől tévesztették, hogy időközben az egyre erősödő Oroszországtól kereskedelmi vonatkozásban visszafordíthatatlanul függővé váltak.
Az előnyös helyzet azonban fokozatosan megváltozik, mert a feldolgozásból kitermelt haszon szűkül az import nyersolaj drágulása miatt. A gáz roppant kedvezményes ára ugyancsak lassan emelkedni fog, és ez a gazdaság nagy részét kedvezőtlenül érinti. A Bloomberg legutóbbi gazdasági elemzése rámutat, hogy Lukasenka rendszerének már jó ideje választással kellett szembesülnie, csak ezt nem tette meg. Az egyik lehetőség, hogy még szorosabbra fűzi kapcsolatát az Orosz Föderációval, és ezzel lényegében feladja a rendszer alapját képező sokat hangoztatott szuverenitást. A másik lehetősége a rendszernek elvben az, hogy a gazdaságot valós piaci alapokra helyezi, beleértve a privatizációt, az állami támogatás radikális csökkentését is, és nyugatról keres politikai-gazdasági támogatást, azaz az ország geopolitikai orientációján változtat. Ez utóbbi azonban biztosan kiváltja majd Moszkva politikai és kereskedelmi megtorlását. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a két ország között a 90-es évek közepétől több szakaszban is létrejöttek uniós szerződések, amelyek végső formában mindkét kormányzat számára kölcsönös politikai biztosítékot szolgáltak (Orosz-Belarusz Államszövetség). Ez egészen különleges, egyedülálló államközi viszony, aminek tartalma külön fejezetet igényelne és még árnyaltabb megvilágítást is adhat a belorusz-orosz kapcsolatrendszernek.
Az utóbbi hét eseményei rávilágítanak arra, hogy több évtizedes látszólagos szuverenitásért és a rendszer stabilitásának fenntartásáért a beloruszoknak többek között az emberi és politikai jogok súlyos korlátozásával, a közpolitika és az egyéni választás elértéktelenedésével kellett fizetniük. A belorusz utcák képei erről a felismeréséről szólnak napok óta.
2020. 08. 20.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.