Mani kövek

Spectator: Tükör

Alig egy évvel ezelőtt (azóta további öt év telt el – szerk.) még a közbeszéd és társadalmi viták, mozgalmak középpontjában a klímaválság, annak okai és a hatások lehetséges enyhítése volt. A gyakran szélsőségesen ellentétes vélemények vitájának egyik lényeges eleme volt az, hogy mennyiben vannak vagy lehetnek antropogén okai a tagadhatatlan felmelegedésnek. A heves, nem kevés emocionális tartalommal is feltöltött tudományos és közpolitikai vitának azután az új év elején berobbant Covid-19 pandémia szinte azonnal véget vetett, és a társadalmi figyelem – érthető módon – teljes mértékben azonnal átfordult a járvánnyal kapcsolatos kérdésekre. Az emberiség nagyon gyorsan a rohamosan elmélyülő járványügyi válság elhárításának módjával, és az ezzel járó  gazdasági kényszerintézkedések következményeivel szembesült. A tudósok egy népes csoportja a gyors szociális  és gazdasági változások szinte valós időben érzékelhető következményeit vizsgálta a felmelegedésért felelősnek tartott üvegházhatású gázok kibocsátásának változásai területén. A Nemzetközi Energia Ügynökség számításai szerint  pl. tavaly a 43 milliárd tonna CO2 került a földi légkörbe, ebből 36,8 milliárd tonna a fosszilis energiahordozók felhasználásnak következtében keletkezett. A pandémia következményeként kialakult szociális és gazdasági válság gyorsan kiszélesedett. A gazdaság működésének beszűkülése a fosszilis energiahordozókon alapuló ágazatok CO2 kibocsátásának jól mérhető csökkenését eredményezte. Az energiatermelés, a kohó- és gépipari termelés és a közlekedés szektoraiból származó kibocsátás elemzése a Nature Communication neves szakfolyóiratban jelent meg. Az elmúlt félév adatai az ipari társadalomban eddig példátlan – nyilvánvalóan időszakos – széndioxid kibocsátás-csökkenést tükröznek. (Önmagában az emisszió csökkenése az éves globális mennyiséghez viszonyítva persze csekély,  -8,8 % az előző év azonos időszakához viszonyítva.) Az elemzésnek azonban nagyon lényeges eredménye, hogy tükröt tart a társadalom azon részének, amelyik (eddig) kategorikusan tagadta az emberi tevékenység közvetlen felelősségét a légköri üvegházhatású gázok mennyiségének növekedésében.   A kutatócsoport elemzése alapján világosan látható, hogy a nemzetgazdaságok (eltérő időpontban) történt lezárása, a gazdasági tevékenység és szociális mobilitás korlátozása eddig soha nem tapasztalt CO2 emisszió-csökkenést eredményezett 2020 első félévében.

A globális napi CO2 kibocsátás 2019 első félévében 98,2 millió tonna volt, ez a mennyiség 2020 azonos időszakában 88,4 millió tonnára mérséklődött. A tárgyévi mért csökkenés januártól július 1-ig 1,55 gigatonna (8,8 %) ,az előző év első félévéhez viszonyítva. A napi kibocsátott mennyiség csökkenése áprilisban, az első fertőzési hullám csúcsán volt a legnagyobb, 16,9 % 2019 áprilisához viszonyítva. A széndioxid viszonylag alacsony szintje azonban már április végétől – májustól ismét növekedni kezdett, amikor Kína és Európa egy része a gazdaságot fokozatosan elkezdte újraindítani. (Az év első hónapjainak alacsony emissziós értékei még nem teljesen a leállás következménye, hanem részben az északi féltekén szokatlanul enyhe téli hónapokra vezethető vissza.) Az adatsorok elemzésének eredményei alapvetően azt tükrözik, bizonyítják, hogy a CO2 kibocsátás csökkenése a gazdaságok leállásával („lockdawn”) és a járvány terjedésével egyidejű globálisan, és az elemzett 11 nagy gazdasági régióban is. Május elejétől számos térségben fokozatosan, de különböző ütemben feloldották a lezárási intézkedéseket (Egyesült Államok, Európai Unió, India, Brazilia, Japán), azonban ezt követően sem fordult át a CO2 kibocsátás egyenlege többletbe, mindössze a csökkenés mértéke lett lényegesen kisebb. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az elemzés a pandémiával közvetlenül összefüggő  emissziós változásokat tükrözi. Az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 24 %-a azonban a mezőgazdasági tevékenységből, az erdőgazdálkodásból és földhasználatból, továbbá a hulladékgazdálkodásból származik. A CO2 kibocsátás ezen forrásai – rövid időtávon belül – egyelőre megbízhatóan nem megmérhetőek, és nem is kapcsolhatók közvetlenül a gazdasági élet rendkívüli változásaihoz; a hatások hosszabb távon szűrődnek át. Ezért a tanulmány adatai a globális gazdasági tevékenység háromnegyedét képviselő szektorok közvetlenül mérhető emissziójának változását tükrözik.    

A felmérés és elemzés viszont földrajzilag és iparági vonatkozásban eddig nem tanulmányozott részletességgel és megbízhatósággal mutatja be a fosszilis energiahordozók felhasználásán alapuló ágazati szektorok CO2 kibocsátását, annak a folyamatokkal összekapcsolódó időbeli változását. Az otthoni munkavégzés és közlekedési korlátozásoknak betudhatóan 40 %-kal csökkent a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége. A villamosenergia-termelés és ipari tevékenység egésze -22 %-kal ill. -17 %-kal járult hozzá a csökkenéshez a járvány zárlati időszakában. A lezárás feloldását követően azonban visszarendeződési hatás tapasztalható. Júniusban az energiaszektor kibocsátása csak 1,1% -kal volt alacsonyabb 2020-ban, mint 2019-ben, szemben az áprilisi 9,7% -kal. A szárazföldi közlekedésből származó  kibocsátás csökkenése viszont már tartósabbnak bizonyult, a  2020 júliusában is még 13,0% -kal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. (A járvány hullámának csúcsán, áprilisiban és májusban a csökkenés sokkal nagyobb volt (- 38,6%, illetve −32,6%). A folyamatok egészét tekintve mégis az látszik, hogy a pandémia által kiváltott lezárások alapjában véve nagyon csekély hatással vannak a légkör hosszútávú széndioxid koncentrációjára.

A járvány világméretű terjedését követve a termelőkapacitások átmeneti lezárása, és a szociális mobilitáscsökkenés különböző időben következett be a különböző régiókban/országokban. Különböző mértékű volt a CO2 kibocsátás csökkenése is; meglepő módon pl. Kínában mindössze -3,7%,  míg az Egyesült Államokban -13,3 % emisszió- csökkenés következett be. Az Európai Unió térségében a járvány időszakában a CO2 kibocsátás -13,7 % és -18,8 % között volt kevesebb, mint az előző év egyező időszakában. Globális átlagban az energiatermelésből származó CO2 kibocsátás 5 %-kal csökkent, de pl. az Európai Unió országaiban jóval markánsabb csökkenés (-19,3 %) tapasztalható, aminek részben azért a tavalyi enyhe tél volt az oka. A fosszilis tüzelőanyagok nagy felhasználója az acél- és gépipar, vegyipar, továbbá a cementgyártás („békeidőben” ezek az iparágak felelősek a légkörbe jutó CO2 globális mennyiségének 29 %-ért). A járvány első hulláma idején az energiatermelő ágazattal egyező mértékű napi kibocsátás-csökkenés volt jellemző az ipari gyártószektor egészére. Különös kivétel volt azonban Kína, ahol az acélgyártással összefüggő CO2 kibocsátás egyáltalán nem csökkent, a híresen légkörszennyező cementipar emissziója is csak két hónap időtartamra mérséklődött. Az Egyesült Államokban a gyártóipar ágazatainak kibocsátása 9,1 %-kal, az Európai Unióban 14,1 %-kal mérséklődött az év első hét hónapjában. Világviszonylatban az üvegházhatású gázok 18 %-a a szárazföldi szállításból és közlekedésből származik. A járvány hónapjai alatt a szárazföldi szállítás  emissziója globálisan összesen 18,6 %-kal csökkent, ami 613,3 millió tonna CO2 mennyiségnek felel meg. A csökkenés területi és időbeli változásai teljes mértékben szinkronban voltak minden régióban a korlátozások érvényesítésével; azok fokozatos feloldását tükrözte a napi emisszió növekedése. Az Európai Unióban áprilisban az üvegházhatású gázok kibocsátásának átlagos csökkenése elérte a 32 %-ot, májusban azonban 20,7 %, júliusban pedig mindössze 0,3 % volt a különbség az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva. (Az év első hét hónapjában a szárazföldi közlekedésből származó legjelentősebb CO2 kibocsátás-csökkenés Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban volt tapasztalható.) A fosszilis energiahordozókon alapuló gazdasági szektorok között köztudottan a légiközlekedés a pandémia egyik nagy gazdasági vesztese. A szociális leállás drasztikusan leszűkítette a korábban kiterjedt légi szállítást. A légiközlekedés CO2 kibocsátása globálisan az év első hét hónapjában – 46,7 %-kal csökkent (ami azt jelenti, hogy 254 millió tonna CO2 mennyiséggel kevesebb került a légkörbe). A csökkenés jórészt annak eredménye, hogy az iparág nemzetközi hálózatának 70 %-a teljesen leállt. A nemzetközi teherhajózás 25 %-kal csökkent az év első felében a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva, ez is hozzájárult a globális emissziócsökkenéshez. Ha a történelmileg alacsony kibocsátási szint elméletileg állandósulhatna (ami teljesen valószínűtlen), akkor sem lenne az emberi gazdasági tevékenység és szociális mobilitás csökkentése vagy korlátozása a légkör stabilizálásának reális útja. Már régóta világos, hogy a klímavédelmi célok egyik területe az energiatermelés struktúrájának és felhasználásának korszerűsítése. Az energiafogyasztás szerkezetének és a felhasználás hatékonyságának markáns átalakítása nélkül a globális széndioxid-intenzitás átfogó és tartós csökkentése szinte elérhetetlen marad. 2020. 11. 13.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább