Január 30,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Átadási kísérlet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,820,134 forint, még hiányzik 1,179,866 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A legnagyobb kincs, amit napjainkban a köznevelésben átadhatunk a gyermekeknek, az nemzeti és lokális identitásunk – hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára kedden Vasváron, a Vasvár Népfőiskola és a Táj-Kapocs Alapítvány által szervezett szakmai találkozón.

Balatoni Katalin azt mondta, hogy Európában és a világban egyfajta értékvesztés jellemző és amikor ki kell állnunk a szuverenitásunkért, amikor azt szeretnénk, hogy abból egy kicsiről se kelljen lemondani, amikor a saját értékeink és örökségünk mentén szeretnénk élni és a gyermekeket nevelni, akkor nagy szükség van az identitásra.

Felidézte, hogy sikeres iskolaigazgatókat kérdezett meg arról, hogy mi a sikerük kulcsa és azt a választ kapta, hogy nemcsak a nemzeti, hanem a saját ünnepeiket is megtartják, visszavárják az öregdiákokat, vagyis közöséget erősítenek.

Ezek a lokális identitások a nemzeti identitáshoz hasonlóan építik a nemzetet és gyökeret adnak a felnövő nemzedéknek- mondta.

Hangsúlyozta, ha gyermekeink jelenéről és jövőjéről beszélünk, akkor az ország, a nemzet jelenéről és jövőjéről is beszélünk és a szavak mellett tettekre és elkötelezett emberekre is szükség van.

Az iskoláknak fontos a társadalmi szerepük, mert nem mindegy, hogy a fiatalok milyen tudással, képességekkel jelennek meg a munkaerőpiacon és hogyan töltik az életüket – mondta.

A helyettes államtitkár szerint Magyarországon nemcsak területi, hanem létszámbeli különbségek is vannak az iskolákban, a kistelepülések esetében van, ahol az első és a nyolcadik évfolyam között működnek az intézmények, de van olyan is, ahol csak alsó tagozatok vannak.

A kérdés az, hogy ezt miként tudjuk jól használni – emelte ki.

Példaként említette, hogy Nyugat-Európában centrum iskolákat hoznak létre, amelyek esetében központosítani lehet a költségvetést, optimalizálni lehet a költségeket, a pedagógusokat és az infrastrukturális fejlesztéseket.

A magyar kormány azonban a kisiskolák fenntartása mellett teszi le a voksát, mert azt szeretné, hogy minél több településen legyen iskola

– szögezte le.

Balatoni Katalin beszélt arról is, hogy Magyarországon a mobilitást illetően kettősség van, mert van olyan szülő, akinek az a fontos, hogy az iskola minél közelebb legyen az otthonához, míg más szülőnek az a fontos, hogy milyen maga az iskola, mit tud adni, hogyan tudja nevelni a gyermeket.

Hozzátette, mindezek ellenére nincs annál nagyobb kincs, mint hogy a gyermekek közösségben nevelődnek. A kisiskoláknak ebben nagy szerepük van, hiszen olyan emberi közösségeket alkotnak, ahol oda tudnak figyelni egymásra, az egyéni sajátosságokat sokkal jobban előtérbe tudják helyezni – mondta.

Kiemelte, hogy mindezek mellett fontos a kisiskolákban az infrastrukturális és az eszközfejlesztés, ahogy az is, hogy jó vezetői legyenek az intézményeknek és a közösségeknek.

Balatoni Katalin bizodalmát fejezte ki a január elején indult új köznevelési igazgatói képzés iránt, amelynek célja, hogy felkészítse a jövő köznevelési intézményeinek vezetőit arra, hogy hogyan erősítsék a közösséget, a közösség identitását. (MTI)

Nem állítom, hogy tudom kicsoda Balatoni Katalin, arra a kis időre meg már nem érdemes kideríteni, pláne megjegyezni. Az biztos, hogy ilyen kacifántosan semmitmondó, csúsztatást csúsztatásra halmozó szónoklatot utoljára Novák Katalintól hallhattunk, azt is még szaporodásért felelős államtitkár korában. Amúgy szerintem az identitást alapvetően nem lehet átadni, azért identitás. Mindenkinek lesz, élete során kialakul a sajátja. Ahogy ujjlenyomatot sem adhatunk át, úgy önazonosságot sem, ezt nyomban megértheti akár Balatoni Katalin is, amint igénybe veszi ennek az országnak a legértékesebb kincsét: az anyanyelvet. Továbbá:

Balatoni Katalin beszélt arról is, hogy Magyarországon a mobilitást illetően kettősség van, mert van olyan szülő, akinek az a fontos, hogy az iskola minél közelebb legyen az otthonához, míg más szülőnek az a fontos, hogy milyen maga az iskola, mit tud adni, hogyan tudja nevelni a gyermeket.

Katalin, kedves! Amiről hadoválni tetszik, az nem más, mint a tehetősebb és a nyomor szélén táncoló, vagy már nyomorban élő családok leírása. Az iskolaválasztás ma már nem akarat, hanem pénz kérdése. Remélem, nem sikerült újat mondanom.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.