Nem teszek úgy, mintha ennél abszurdabb, már-már elkeseredettnek tűnő, ezért egyidejűleg szinte mókásnak is nevezhető próbálkozást nem láttam még a NER fennállása óta arra, hogy a teljhatalom birtokosai a nagy büdös SEMMIT becsomagolják és úgy adják el a tátott szájú közönségnek, hogy ez bizony nagyon is VALAMI. De. Azért a fantáziálgatásban olyan messzire még én se merészkedtem, hogy bevegyem a ciánt arra, hogy a soros sorsfordító választás előtt bő egy évvel az ország tulajdonosa beül a kamera elé és jó hírként adja elő, hogy nem lenyúlták, hanem kifizetik a mimagyarok saját pénzét a mimagyaroknak. Sőt, még azt is hozzátette, hogy nem egyszerűen csak kifizetik, de azt is megengedik, hogy a mimagyarok megtartsák a pénzt, és azt csináljanak vele, amit akarnak.
Ide is találónak érzem azt, amit a minap fejtegettem: bármit is sugall a látszat (márpedig az indiai tisztítókúra dacára nem túl bizalomgerjesztő, amit Orbán úr ábrázata ránézésre sejtet), szerintem nem lenne szabad abba a tévedésbe esnünk, hogy a rendeleti kormányzó elméje megbomlott volna, és azért mondja azt a rengeteg aberrált, valósággal rendre nem találkozó dolgot, amit mond. Hát nem azért mondja. Azért mondja, mert egyre közeledik a sarok, amibe önként dalolva szorította önmagát, amikor közel másfél évtizeden keresztül minden áldott nap úgy kelt és feküdt, hogy neki nincs kihívója, milyen jó, hogy megtanulta a saját leckéjét, miszerint akkor kell megölni az ellenfelet, amikor erre lehetőséged van. Különben is az EU-t az ujjai köré csavarta, a hülyék küldik a rezsimfenntartó ingyen lóvét, nő a GDP, a nép hasa többé-kevésbé tele van, mi baj származhat abból, ha téglánként hazahordjuk az országot? Semmi.
Szóval tegnap tényleg kiíratta a cselédséggel a Facebook-oldalára, hogy hamarosan jó hírrel érkezik, majd hagyta a híveket, hogy tűkön ülve, fél lábon állva, esetleg guggolva várják a csodát, és mintegy két óra lázas hallgatás után feltolták a propagandavideót, amin őfényessége szól a néphez és kvázi bejelenti, hogy Magyarország fennállásának legfantasztikusabb, repülőrajttal kezdődő éve azért lesz kivételes, mert 1) kifizetik az állampapírok után járó kamatokat, 2) megengedik, hogy a családok arra költsék, amire csak akarják. Pedig közéjük is lövethetnének. Hogy mi a helyzet azokkal, akik mondjuk egyedülállókként vásároltak prémium állampapírkát, hogy vajon ők is megkapják-e, vagy csak a családosoknak ÁLL PÉNZ A HÁZUKHOZ, az nem derült ki. Az viszont igen, hogy mostanában miben méri a sikert a felcsúti mindenható: akinek volt pénze állampapírt vásárolni, annak most még egy kicsivel több pénze lesz – 800 ezer CSALÁD – 1700 milliárdnyi kamat -, ők meg, a gazdasági zsenik és becsületes, tisztességes államférfiak és nők abba se szólnak bele, hogy az érintettek mit kezdjenek azzal, ami az övék.
Persze tudjuk, hogy az időben és eszközökben korlátlan hatalom torzítja a jellemet, már legalábbis azokban az esetekben, ahol a jellem megléte kimutatható, azonban az még az Európában párját ritkító, 2010 óta folyamatosan hatalmon lévő Orbán esetében is kirívónak számít, hogy azt külön volt bőr a pofáján kiemelni, hogy ez a kurva sok pénz nem a külföldi befektetőkhöz kerül, nem őket hizlaljuk. Mondta mindezt úgy, hogy közben ezért a mindent elhomályosító, párját ritkító magyar gazdasági csodáért felelős csúcsminisztere a rákosrendezői elképesztő dubajozási mizéria kapcsán Karácsony Gergely főpolgármester alkalmatlanságát emlegetve hangosan beszél arról, hogy a, hogy a főváros akkor vásárolhatja meg Rákosrendezőt, ha az Egyesült Arab Emírségek MEGENGEDI.
Vagyis ha jól értem, a világ legszuverénebb országának gazdasági csúcsminisztere, akiről ráadásul lehet tudni, hogy semmiképpen nem akar muszlim város lenni, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel egy követ fújva azt magyarázza, hogy olyan jó üzletet kötöttek a muszlim haverjaikkal, hogy immár csak az veheti meg a területet, akit az Emírségek erre kijelöl. Elővásárlási jog, uniós szabályok, nemzeti érdek? Az. Tehát miközben a főnöke nagybetűs jó hírként tálalja azt a penetráns rossz hírt, hogy azért fizetnek 1700 milliárdot az állampapírok után (elfelejtette hozzátenni: ez az összeg az államháztartásból fog hiányozni, nem az Orbán-Tiborcz-Mészáros-klán konyhapénzéből), mert a magyar bérek reáltértékét felzabáló infláció akkora volt, amekkora, és nem az Orbán-Tiborcz-Mészáros-klán nyögte, hanem a magyar családok, de mekkora királyok vagyunk, hogy ki tudjuk fizetni, nem mentünk csődbe és nem a külföldi befektetőket hizlaljuk belőle, Nagy Márton lényegében azt kiabálja bele az arcunkba, hogy Magyarországon arab oligarchák, sejkek, milliárdosok jelölik ki, hogy mit vehet, mit nem vehet meg, magyar állami tulajdont hogyan szerezhet, hogyan nem szerezhet meg egy magyar önkormányzat, pláne a fővárosi önkormányzat.
Tehát ha ez így van (tegyük fel, hogy így van, ahogy Nagy Márton mondja), akkor ugye fel lehet tenni joggal azt a kínzó kérdést, hogy ezek szerint a nemzeti, szuverén, keresztény, konzervatív, bevándorlásellenes Orbán-kormány tényleg kiárusítja Magyarországot egyebek mellett az araboknak is, többek között azért, hogy kibasszanak a fővárossal és akkor is felhőkarcoló legyen az élhető parkváros helyett, ha a fene fenét eszik, miközben Orbán Viktornak az is ráfér a nem túl bizalomgerjesztően kinéző fejére, hogy legfontosabb 2025-ös céljának Magyarország szuverenitásának megvédését tartsa Soros György szervezeteitől és hálózatától?
Szerintem több mint indokolt ennek a kérdésnek a felvetése ott, ahol Orbán Viktor kormánya a legnagyobb gazdasági válság idején alkotmányos költséggel terhelhető állami beruházásokra, repülőtérre, határon túli szavazatvásárlásra szórta a pénzt és a magyar lakás- és családtámogatásokon spórolva, büdösgyenge forint mellett 4000 milliárdos forintos lyukat vágott az államháztartásban, majd jön Orbán Viktor és azt próbálja munkának, eredménynek, jó hírnek, teljesítménynek eladni, hogy nem ment csődbe az állam. Ami papíron lehet, hogy igaz, szó nincs államcsődről (pláne ha megérkezett az 5 ezer milliárd az Emírségekből, ugye), ugyanakkor világosan látszik, ha vetünk egy pillantást például a kórházi klímakatasztrófa idején zsírra szállt porra vagy a Lázár János hozzáértésére bízott állami vasútra, hogy az állam alapvető szolgáltatások ellátására képtelen. Nem tegnap óta. Ami további kérdéseket vet fel, többek között azt is, hogy mekkora feneketlen gödörben üldögél az az ország, ahol az állítólag egyetlen kormányzóképes erő miniszterelnöke, idestova 15 év kétharmados uralkodás után beül a kamera elé és elszavalja, hogy egy fantasztikus év úgy kezdődik itt a földi paradicsomban, hogy az általa foglyul ejtett állam a lakossági hitelezőkkel szemben hajlandó teljesíteni szerződéses kötelezettségét, és nem Lölőnek fizeti ki az 1700 milliárdot?
Tehát hogy azért kell húsz év múlva is a Fideszre szavazni, mert a Fidesz kiváló kormányzásának köszönhetően a populáció megtakarításainak csak egy részét zabálta fel az Európa-bajnok infláció, a többire viszont méltóztatnak kifizetni a kamatot? És mi lesz a következő jó hír? Hogy februárban is érkezik a nyugdíj? Hogy márciusban még felkapcsolják a közvilágítást? Annak kell örülni, hogy ezt az 1700 milliárdot nem vitték haza, mint a 3000 milliárdnyi manyup-megtakarításokat? Pénz áll a házhoz? Az, hogy az állam teljesíti egy szerződésben vállalt kötelezettségeit, az mostantól a siker mértékegysége? Mintha ez valami különleges kegy lenne, ajándék, soron kívüli nagyvonalúság. Ja, ha belegondolok, hogy valószínűleg fontolgatták, hogy és mi lenne, ha nem fizetnék ki, alighanem sokkal rosszabbul is járhatott volna 800 ezer magyar család. Sőt, még mindig járhat sokkal rosszabbul is.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.