Mani kövek

Spectator: Egy évforduló margójára

Pontosan öt évvel ezelőtt (a cikk első megjelenéséhez képest 10 évvel ezelőtt – szerk.) írta alá az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) 195 tagja, 185 pedig ratifikálta is saját törvényhozásában a párizsi éghajlatvédelmi egyezményt. (Időközben a Trump kormányzat kezdeményezésére az Egyesült Államok kilépett az egyezményből és formálisan sem részese ez év november 4. óta). A megállapodás célja a globális átlaghőmérséklet emelkedését 2°C, de legalább 1,5°C alatt tartani az iparosodás előtti szinthez képest, az üvegházhatású gázok  kibocsátásának erőteljes mérséklésével, így csökkentve az éghajlatváltozás hatásait és következményeit. Alapvető célként határozza meg az egyezmény az éghajlatváltozás  kedvezőtlen hatásaihoz történő alkalmazkodás képességének fejlesztését, és az alacsony emissziós megoldások támogatását.  A változtatással kapcsolatos pénzügyi következmények elemzése, ösztönzőrendszer kialakítása ugyancsak a megfogalmazott célok között szerepel. Az egyezményben minden ország maga határozza meg saját hozzájárulását a globális felmelegedés enyhítéséhez, a kibocsátás csökkentéséhez.

A globális klímaváltozás problémája nem öt évvel ezelőtt emelkedett nemzetközi szintre. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja és a Meteorológiai Világszervezet kezdeményezésére 1988-ban jött létre az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC). A testület értékeli és jelentésekben összefoglalja az emberi tevékenység által kiváltott klímaváltozás tudományos eredményeit. Saját kutatásokat nem végez, hanem kutatások eredményeit összegzi. (A klímamodelleket tehát nem az IPCC készíti.) A szervezet által eddig készített öt értékelő. és három külön-jelentést az ENSZ tagállamok rendelkezésére bocsátja. A különjelentéseket összeállító IPCC szakértők 20000 tudományos publikációt értékeltek, használtak fel és további 250 független szakértő 100 ezer észrevételét vették figyelembe a jelentések összeállítása során. Mára az IPCC jelentések az éghajlatváltozásra és környezeti hatásaira vonatkozó tudományos kutatás különféle ágainak összegző értékelését tartalmazzák. A jelentések  tartalmilag és tematikai szempontból az idők során jelentősen kibővültek. Az éghajlati kutatások eredményei közel negyven kutatóhelyről érkeznek a testület munkacsoportjaihoz.

A világon több mint két tucat nagy, tudományos háttérrel rendelkező intézmény (többsége Észak-Amerikában és Európában található) fejleszt folyamatosan globális klímamodelleket. A legtöbb kutatási központ rendszerint párhuzamosan több modellt is épít, és gondoskodik ezek szakmai karbantartásáról. A világ különböző helyein kidolgozott modellek közös vezérfonala a klíma és éghajlatváltozás kutatása. A kutatások adatai és eredményei nyilvánosak, és ez lehetőséget teremt, hogy az eredmények összevethetők legyenek, mert a szimuláción alapuló modellek módszertani szempontból különbözőek. Az intézményekben kifejlesztett modellek un. kapcsolt modell- összehasonlító projektben azonban szabadon hozzáférhetőek, tanulmányozhatók, elemezhetők, javíthatóak. Ennek a projektnek tudományos konszenzuson alapuló eredményei épültek be pl. az IPCC legújabb értékelő jelentésébe is.

A több évtizeddel ezelőtti, legkorábbi és legegyszerűbb numerikus modellek mindössze a Föld légkörébe jutó, és az űrbe visszavezetett hő egyensúlyát – a légkör konvektív folyamatait figyelembevéve – vizsgálták. Lényegében egyetlen változóval, a felületi hőmérséklettel számoltak akkoriban a kutatók.

A valódi globális klímamodellek (általános keringési modellek) az éghajlat fizikáját szimulálják; vizsgálják a levegő és víz áramlását a légkörben vagy az óceánokban, és modellezik a hőátadás folyamatait. Ezeknek a modelleknek a továbbfejlesztését a kapcsolt modellek alkotják, amelyek már a földi légkör és óceánok általános és átfogó körforgási folyamatait írják le. A szimulációs modellek a kutatások előrehaladásával fokozatosan bővültek, pl. a szárazföldi hidrológia, a tengeri és szárazföldi jég hatásainak beépítésével, egyre részletesebb képet alkotva a klíma globális folyamatairól.

A mai, legfejlettebb modellek (Föld-rendszer modellek) a globális rendszer egészére vonatkozóan szimulálják a szén és nitrogén körforgását, a légkör kémiáját, az óceánok ökológiáját, a szárazulati növényzet és földhasználat által kiváltott folyamatokat; végső soron az ember által kiváltott üvegházhatású gázok kibocsátásának hatását, ami a klíma változásában megjelenik. (Ezeknek a modelleknek régiókra szűkített változatát ugyancsak gyakran szokták alkalmazni, ezek azonban származtatott, azonban részletesebb modellek.)

Miután sok intézmény eltérő módon fejleszt és működtet éghajlati modell szimulációkat, alapvető tudományos elvárás az összehasonlíthatóság kérdése. Ezért 1995-ben a tudományos intézmények létrehozták a kapcsolt modell összehasonlító projektet. Ebben a munkában több, mint 30 modellezési központ vesz részt, és jelentős szerepe van annak, hogy tudományosan, teljes mértékben szakmai konszenzussal megalapozott globális értékelések készüljenek. Fontos megjegyezni, hogy az un. kapcsolt modell összehasonlító projekt teljes mértékben független az IPCC-től. (Az utóbbi szervezetet ért vádak egyike ugyanis éppen az, hogy háttérhatalmak, pénzügyileg befolyással bíró szervezetek által készíttetett modellek eredményeit igyekszik ráerőltetni az országokra klímaváltozási jelentéseiben.)

Az elmúlt évtizedekben, de főleg 2009 óta  a klímaváltozási tudományok – így a modellezés – egyik központi eleme a széndioxid költségvetés (carbon budget) koncepciója, ami egyszerűsítve azt fogalmazza meg számszerűen, hogy mennyi CO2-ot bocsáthat még ki az emberiség, mielőtt a a hőmérséklet növekedése eléri veszélyes (2°C) vagy ambiciózusnak tekintett 1,5°C értéket. (A globális CO2 költségvetés becslése roppant bonyolult az eltérő kiindulási adatok és módszerek miatt. A klímakutató intézmények nagyon különböző mennyiségekkel számolnak ill. becsülnek, és ezért a globális széndioxid költségvetés területén ma sincs teljes egyetértés a tudósok között.)

A CO2 kibocsátási költségvetés elvileg is fontos lenne az egyes államok döntéshozói számára, hogy gazdaságuk milyen mértékben csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását. Gyakorlatban azonban a területre vetített elosztás inkább zavart okoz, főleg, ha egyetlen számra (mennyiségre) egyszerűsítve jelenik meg. A CO2 költségvetésről a tudósok között kialakult, és újabb eredmények alapján nem csillapodó vita megértése a döntéshozók számára azonban egyszerűen kezelhetetlen. Találóan jegyzi meg O. Geden vezető német klímakutató, hogy a kormányok minél pontosabban határozzák meg a klímapolitikai célokat (aminek fontos eleme a széndioxid költségvetés), annál nagyobb a politikai kudarc kockázata. Másfelől azonban rendkívül fontos a széndioxid költségvetés minél reálisabb becslése, mert döntő mértékben hozzájárul annak megértéséhez, hogy mennyi idő van a kritikus hőmérsékletemelkedési pont eléréséig, és hogyan tudja ezalatt az idő alatt egy társadalom az energetikai átalakítását megvalósítani. A meglevő – tagadhatatlan – bizonytalanságok miatt a párizsi megállapodás is homályosan fogalmaz, mert nem határozta meg a 1,5°C-ra korlátozó erőfeszítések tartalmát, csak célját. Jelentheti ez azt a célt, hogy az intézkedések hatására 50 % eséllyel sikerül 1,5°C alatt tartani a felmelegedést vagy 66 % eséllyel elkerülni a 1,5°C-ot meghaladó felmelegedést.  

Az éghajlatváltozás a különféle tudományos megközelítések alapján egyaránt bizonyított, létező és folyamatában előrehaladó esemény. Az sem vitatható már, hogy az antropogén tevékenység, jórészt az üvegházhatású gázemisszió az egyik hajtómotorja a változásoknak. Az éghajlatváltozás önmagában klasszikus társadalmi és piaci kudarc. A kibocsátás kárait, költségeit ugyanis a társadalom globálisan viseli, a fosszilis források felhasználóinak viszont előnyük származik belőle. A társadalom lassan megértette, majd sok helyen meg is tapasztalta a változás következményeit. 2019-ben már nagyon széleskörű, tényleges változásokat követelő társadalmi tiltakozás bontakozott ki világszerte.

Természetesen – mint az rendszerint lenni szokott – vannak és hallatják a hangjukat a klímaváltozás tényét is kategorikusan tagadók. Számosan a változás egészét kitalációnak minősítik, amit megnevezett vagy meg nem nevezett (háttér)hatalmak összeesküvésének tulajdonítják. Az alapjaiban  tudományellenes véleményformálók a kutatásokat költségesnek és szükségtelennek tartják. Az éghajlatváltozással kapcsolatosan szintén szkeptikusok más csoportjai részben az intézmények, részben a közreműködő tudósok szakmai kompetenciáját vonják kétsége. A klímaváltozást tagadók és a szkeptikusok azonban meglehetősen nagy média nyilvánosságot kaptak nemzetközi szinten, még a hazai sajtóban is bőven lehet találkozni ilyen megnyilvánulásokkal.

A Párizsi Egyezmény aláírását követő években világszerte gyakorlatilag csekély előrehaladás történt a klímavédelem területén, bár el kell ismerni, hogy számos ország készített klímavédelmi programot, bátorított, támogatott megújuló energia beruházásokat. Az Európai Unió is ambiciózus programot és ütemtervet fogadott el, amivel kezelni és koordinálni kívánta a sürgető feladatokat (Green Deal). A gazdaságok azonban többnyire  nagyon lassabban és kevesebbet tettek ténylegesen azért, hogy a klímavédelem céljai teljesüljenek, pedig a tudósok rendre hangsúlyozták, hogy az emberiséget sürgeti az idő.

2019-ben a globális klímaváltozás kezeléséért és a környezet védelméért indított és egyre terebélyesedő mozgalmak megmutatták, hogy a társadalom tudatában van a veszélynek, és a terveken túl gyakorlati változásokat követel. A megmozdulások kormányzatokra gyakorolt nyomása főleg a klímapolitikai célok megvalósításának igényét helyezte előtérbe. Meglepően erős mozgósítóerővel rendelkeztek a különböző környezetvédő szervezetek, a korlátozott környezetvédelmi célokért alakult ad hoc szerveződött csoportok, vagy a nemzetközi NGO (pl. Greenpeace, stb.) szervezetek. Kétségtelen, hogy a mozgalmak némelyike irracionális követeléseket is megfogalmazott, pl. az atomerőművek bezárása, az atomenergia kivezetése az energiatermelésből. (Ez a kérdés ugyan tényleg vita tárgya néhány nemzeti energiaprogram jövőjében, ám az energetikai szakértők túlnyomó többsége szerint az alacsony kibocsátású energiatermelés felé tartó átmeneti szakaszban bizonyosan nem nélkülözhetők ezek az erőművek a biztonságos és egyenletes áramellátás érdekében. A társadalmi félelemnek van némi alapja: Three Miles Island, Csernobil és Fukusima árnyéka kétségtelenül rávetül az atomiparra.) Bár gyakran az a vád érte tavaly is a klíma- és környezetvédelmi mozgalmat, hogy azokat a közpolitikai értelemben vett  baloldal szervezte és erősítette fel. Még felületesen szemlélve, a médiában megjelenés tükrében is jól látható, hogy  a mozgalmak a társadalom több rétegét aktivizálta, így jelentős mértékben konzervatív, akár jobboldali értékítéletű emberek is csatlakoztak a tüntetésekhez. 2019-ben az addig csendes többség hallatta a hangját, fejezte ki türelmetlenségét.

A világjárvány felülírt mindent, a társadalom prioritásai merőben megváltoztak, és változnak talán az elkövetkező évek során is. Kétséges, hogy az éghajlatváltozás kezelésére kidolgozott tervek a gazdasági újjáépítés során milyen mértékben maradnak a továbbiakban is fontosak, vagy pedig a pragmatikus gyorsítás érdekében a jelenlegi energiapolitika öröklődik át. Ez utóbbi esetben a Párizsi Egyezmény is lényegében súlyát veszti.

2020. 12. 16.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább