December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Orbán Viktor átvág

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Örömmel jelenthetem, hogy visszatértünk a helyes útra. Ma ugyan még csak 16 fok van – vagyis lesz majd olyan délután háromtól, akkor szokott felérni a csúcsra a hőmérséklet -, de szerdán már eléri a 21 fokot. Napon persze több lesz, szóval minden úgy van, ahogy lennie kell.

Egyre több pénzt költ a magyar kormány a külpolitikai befolyásának növelésére. Eurómilliárdokat fordít magas kockázati besorolású balkáni és afrikai országok – például Csád és a Maldív Köztársaság – hitelezésére, illetve egy kivételezett vállalati kör, az úgynevezett nemzeti bajnokok terjeszkedéséhez nyújtott kölcsönökre. Az Észak-Macedóniának nyújtott hitel kamata alig több mint a fele annak, mint amennyiért az állami Eximbank forráshoz jut, vagyis a balkáni ország – amelyet ismét a Magyarországra menekülő volt kormányfő, Nikola Gruevszki egykori pártja irányít – konszolidációját részben a magyar adófizetők állják. (24.hu)

Időnként egészen komolyan nem tudom eldönteni, hogy ezek valóban szándékosan akarják csődbe vinni, elpusztítani az országot, esetleg csak bedobták a gyeplőt a lovak közé, mert tudják, hogy itt a vége a dalnak, úgyhogy már nem érdekli őket lényegében semmi, vagy pedig ennyire amatőr idióták és úgy hiszik, ezt is megtehetik, és ezt is meg fogják úszni. Az egy dolog, hogy viszik ki a pénzt az országból és akkor teszik ezt, amikor éppen 400 milliárd forint uniós forrást veszít el örökre az ország, az egy másik dolog, hogy ráfér a pofájukra az is, hogy a magyar adófizetőkkel fizettetik meg a hitelből származó, továbbadott pénz kamatainak felét. Nyugi, ha valamelyik ilyen hitelezett ország esetleg csődöt jelent, vagy csak nem tud/akar fizetni, akkor majd nem csak a kamat felét, de az egészet, és még a törlesztőt is fizethetik mimagyarok. Ami nem is lenne akkora baj, hiszen ők választották királynak ezt a gazembert, de a normális, becsületesen dolgozó, csak normális életre és normális kormányra, demokráciára, jogállamiságra váró magyarok is fizetik. Sőt, ők fizetnek többet, mert egyrészt többen vannak, másrészt valószínűleg többet is keresnek, miután tanultabbak, magasabb végzettségűek, mint a kormánypárt szavazóbázisa. Az már biztos, hogy amikor ezek buknak, csodás örökséget hagynak hátra. És még csak a töredékét tudjuk a rengeteg disznóságnak, amikkel majd szembe kell néznünk.

2022 júniusa óta Magyarországon az állami tulajdonú vagy állami ellenőrzés alatt álló szolgáltatókra korlátozza az orvosilag asszisztált reprodukciós szolgáltatások nyújtásának jogát. Magyarország a jövőben nem engedélyezi a magánszolgáltatóknak, hogy az ország területén meddőségi kezeléseket biztosítsanak. Ezek a korlátozások az Európai Unió működéséről szóló szerződés alapján sértik a letelepedés szabadságát. A Bizottság szerint a magyar korlátozó rendelkezéseket semmilyen közérdekű megfontolás nem igazolja. Az intézkedés – ellentétben a magyar hatóságok állításával – nem szolgálja a közegészség és a közrend védelmét. (HVG)

Hát perszehogy nem szolgálja a közösség érdekeit, nem is ez volt a cél. Magánérdekeket szolgál, ahogy minden más kormányzati beavatkozás is. Pénzt láttak a lombikbébi-programban, ezért elvették. Így szokták, ezen itthon már senki nem lepődik meg, kizárólag Brüsszelben tudnak elcsodálkozni rajta. Meg is indult a sokadik kötelezettségszegési eljárás, de ez sem tudja csillapítani a NER mohóságát. És amihez ezek hozzányúlnak, az garantáltan sokkal rosszabb lesz. Ez történt a lombikbébi-programmal is. Lassabb, rosszabb, nehezebben hozzáférhető, végtelen várólisták, véget nem érő bürokrácia. Aki teheti, inkább külföldre megy, ott kéri a kezelést. A valóság és a kormány magyarázkodása, indoklása a végtelenben sem szoktak találkozni. Ha jobbá, olcsóbbá, hozzáférhetőbbé akarták volna tenni, akkor azt meg lehetett volna oldani ezerszer egyszerűbben és hatékonyabban. Szabályozással, támogatással. Nem kellett volna elvenni a klinikákat, de valakinek nagyon fájt rá a foga. Ez megy itt már jó ideje.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormány már 2010-ben elhatározta, hogy véget vet a magyar vidék belső emigrációjának, és azt akarta elérni, hogy az ország egyes részei ne a másik rovására gyarapodjanak.

„Azt tűztük a zászlónkra, hogy a magyar vidéket vonzó hellyé tesszük, olyan hellyé, ahol érdemes élni, mert van munka, vannak minőségi szolgáltatások, és ésszerű időn belül minden elérhető”

– tette hozzá, megjegyezve: „az mégsem járja”, hogy Budapest fejlettsége az uniós átlag 158 százaléka, az összes többi meg átlag alatti.

Orbán Viktor hangsúlyozta: 2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak, és azt kérte hallgatóságától, ezzel kapcsolatban „ne higgyenek a kishitűeknek, az örökké kételkedőknek és a notórius hőbörgőknek sem”.

(MTI)

Azt tűzték a zászlóra? Akkor azt a zászlót vagy ellopta valamelyik fidesznyik (ez benne van a vérükben, ami nincs lebetonozva, azt viszik), vagy hazudni méltóztatik a miniszterelnök úrnak. 15 év alatt csak rombolták a vidéket, alig hiszem, hogy ezt hirtelen sikerül visszafordítani. Pláne pénz nélkül. Azt én értem, hogy kellenek nagyon a vidéki szavazatok, de azért ott sem hülyék élnek, már csak észrevették, hogy megszűnt a posta, nincs vasút, bolt, patika, orvos. Az sincs, ami az előző kormány alatt még volt. Az pedig a világon mindenhol igaz, hogy a főváros sokkal magasabb az uniós átlagnál is, az ország összes többi településénél is. Ez nem magyar sajátosság, és nem a főváros-vidék ellentét szítása fog erre megoldást hozni hanem az, ha a vidék elkezd felzárkózni. Azzal pedig semennyire nem kellene hencegni másfél évtizedes kétharmad után, hogy az ország összes többi települése uniós átlag alatti. Ugyanis ez azt jelenti, hogy szarul dolgozott a kormány. Márpedig eljutottunk oda, hogy egyre kevesebben hisznek a hazugságokban. Az idézet utolsó része kissé hiányos, hozzá kellene tenni, hogy a saját szemüknek se higgyenek. Sőt, annak higgyenek a legkevésbé.

Egyébként pedig jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.