NEHAZUGGY

Nincs újabb tizenöt év arra, hogy megnyerje a mérkőzést, amiben mindig is vesztésre állt

Molnár Bálint | December 15, Vasárnap | 10:29

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem kapcsolódik semmihez, de elöljáróban: látszólag nem szolgál mentségemre, hogy elejétől végig meghallgattam a Schmidt Máriával készült interjút az Ötpontban podcast első adásában, de mert így történt, szeretném mindenkinek figyelmébe ajánlani. Sok mindent megmagyaráz, és egyáltalán nem az a legtanulságosabb része, amikor a reménybeli fideszes fiáról vagy Szájerről vagy az ordítozó, Orbán Viktor cipője orráig se felérő Magyar Péterről beszél az ideológusasszony; őszintén szólva én még egyetlen fideszes szájából se hallottam soha, hogy banálisnak nevezte volna a Novák Katalin és Varga Judit bukását eredményező pedofil kegyelmi ügyet.

Tegnap ott hagytam abba a fantasztikus repülő szőnyegről lázálmodó, minden doktorminiszterek legkorruptabb elnökétől nem független eszmefuttatásomat, hogy 15 éve ígéri a fényt az alagút végén, de milyen fény, amikor közben már az alagutat is széthordta a sleppje. Tény, hogy nem egyedül sikerült a szőnyeget is meglovasítania, aminek a hűlt helye legfeljebb az ő súlyos kényszerképzetekkel és hazugságokkal kitapétázott világában púposodik, viszont amit tizenöt évből ki lehetett hozni, azt illiberális, szélsőjobboldali nemzetikeresztény mázba csomagolt fülkeforradalmi robbanásból, azt ő unortodox becsülettel kihozta. Az sem véletlen – hogy csak egy aktuális, nagy horderejű leágazását hozzam ide a Csekonics bárók országlásának -, hogy természetesen az sem véletlen, hogy Lázár János nem egy zöldfülű pályakezdőre bízta az egészen, fantasztikus lopási lehetőségekkel kecsegtető 99 évre tervezett pályaudvar-kiszervezési projektjét, amelyben sehol nem látszik a társadalmi érdek, hanem bizony egy közpénzjelleg módosításban kipróbált figurára, a Matolcsy-féle csodával határos MNB-alapítványok volt vezetőjére. Úgy is kell.

Végül is nem közönséges gőg és nem mindennapi vércinizmus kellett ahhoz se, hogy az állami vasúti katasztrófa sötét árnyékában, amikor sínek törnek, felsővezetékek szakadnak, mozdonyok gyulladnak ki, a mentrend szerinti vonatközlekedés pedig nagyjából a tudományos-fantasztikus mozik és kalandfilmek világát idézi, a vidéki földesúr – akinek közpénz jellegét elvesztett milliárdos bekötőút vezet a batidai kastélyához, ahol az adventi családi fotózásokat bonyolítja, az ott készült vizuális produktumokat pedig büszkén, szégyenérzet nélkül tolja bele az alattvalók orcájába – a MÁV karbantartási keretéből fizetteti ki Horthy Miklós vasúti konyha-étkezőkocsijának restaurálását. A közforgalmú járművek döglődnek, alig jut pénz az életben tartásukra, ez meg mahagóni falburkolattal és francia selyemkárpittal, valamint egy 200 millió forint körüli számlával adózik a kormányzó úr emléke előtt. Akinek – mármint a kormányzó úrnak – rengeteg disznóság kötődik a nevéhez a fehérterror gyilkossághullámától a zsidótörvényekig elfogadásáig, de hát odaseneki, soha nem szabad elfelejteni, hogy kik ők, honnan jönnek, mi a valódi identitásuk és nekik, nemzetieknek melyek az elsőszámú nemzeti prioritások.

Az igaz, hogy ebből a szaros 200 millióból, vagy valamivel többől (de semmi esetre se 3, 3 milliárdból, amennyibe a batidai kastélyhoz vezető utat) fel is lehetett volna újítani azt a néhány száz méteres pályaszakaszt Veszprém és Ajka között, hogy ne kelljen bezárni egy fél évre, de hát mit nem értünk abból, hogy szarból nem lehet várat építeni? Hát nem erről szól ez a kormányzásnak csúfolt izé? Ahelyett, hogy megelőznék a kárt, aminek a helyreállítása a megelőzéshez képest sokszoros ráfordítást igényel, inkább hagyják lepusztulni, aztán ha már nagyon muszáj valamit csinálni, akkor a sokszoros ráfordításból sokszorosan lehet törvényesen lopni. Miért? Gyurcsány alatt jobb volt?

Ámde mielőtt visszafordíthatatlanul elkanyarodnék a púposodó szőnyegtől és az alagúttól: szégyelljem magam. Egyáltalán nem igaz, hogy minden alagutat elloptak a fénnyel együtt, hát hiszen tegnap – miközben a cipője orráig sem érő, mindent leszarozó, ordibáló Magyar Péter az ország legszegényebb településeit látogatta meg a pártja adventi jótékonysági országjárása keretében – a pusztaverszáji fejedelem Sopronban éppen egy autóúttal egybekötött alagutat avatott, és megint politikatörténeti szónoklatot tartott egy nem túlságosan nagy, ámde gondosan összecsődített közönség előtt. Lehet, hogy vonat nincs, és Horthy kormányzó étkezőkocsija se alkalmas a személyszállításra, de van autóút és alagút is hozzá. Nehéz idők járnak, még nem sikerült félretolni a háború felhőit az égről (cserébe néhány hangzatos szalagcímért a moszkvai békemissziós vergődéssel sikerült az ukránok feje fölött, az ukránok háta mögött elintézni, hogy Moszkva előkészíthesse az ukrán energiarendszer elleni újabb támadását), úgyhogy le kell hajolni az apróért is, ki kell színezni az össznépi nyomorúságot. Ahol van elvágható szalag, melldöngetésre alkalmas látvány, bármilyen beruházás, amit nemzeti sikerként lehet keretezni, ott van a korrupt békepáva helye, hogy történelmi jelentőséggel ruházza fel, történelmi perspektívába és távlatokba csomagolja azt, hogy olykor előfordul, hogy nem rombolnak, hanem építenek, hogy nem az egészet lopják el, csak a felét. Egy-két év múlva az alábbi 9 perces rekedt óbégatás és nemzeti maszlaggal leöntött termelési jelentés is viccesnek fog tűnni, egyelőre inkább ijesztő, hogy még mindig évtizedekre tervez.

Nyilvánvalóan az M85-ös autóút új szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadása egy fontos fejlemény (bár alig hiszem, hogy a Schmidt Mária fejében rendületlenül hanyatló Nyugaton egy ilyen esemény miniszterelnöki díszbeszédért és szalagátvágó ollóért kiált), ott különösen, ahol egyébként látványosan rothad annyi minden más. De ezt összekötni azzal, hogy lényegében ő intézte el, hogy a románok is bekerüljenek a schengeni térségbe, hogy valójában mimagyarok töröltük el a román-magyar határt (és senki nem szólt, hogy nem a határ szűnik meg, elvtárs, csak a határellenőrzés), vagyis tulajdonképpen mi kötöttük össze a burgenlandi magyarokat az erdélyi magyarokkal, ad némi reményt az aggodalomra. Nem csak azért, mert lányos zavarában a beszélőnek sikerült Sopron polgármesterét főpolgármester úrként megszólítani, és aztán csak nagyon nehezen elkapni a fonalat és hiba nélkül felolvasni a papírra egymás után leírt szavakat. Hanem mert annyira szánalmas groteszk, hogy az ember, aki hozzászoktatta a híveit ahhoz, hogy ő a bolygó legnagyobb hatalmú vezetőinek egyenrangú partnereként intézi a világ nagy dolgait és a világbékét, aki ma Ferenc pápával imádkozik, holnap Trump amerikai rezidenciáján tárgyal, a kettő között meg egy háborús agresszorral telefonál, hogy legyenbéke, ott áll az alagút előtt, papírról olvassa az elmúlt tizenöt év milliárdokban, kilométerekben, sávokban, autópályákban, gyorsforgalmi utakban és beruházásokban mérhető sikereit, és esküdözik, hogy jövőre meg a következő tíz évben majd fantasztikus lesz, soha nem látott lesz a boldogság, és „mindannyian léphetünk nem egyet, hanem akár kettőt is előre”.

Nem szabad beletörődni abba a sorsba, amit idegen hatalmak akarnak ránk erőltetni. (…) az I. világháború után az ellenségeink úgy döntöttek, hogy a magyarok legyenek kicsik és szegények. Ezt a sorsot mi sohasem fogadtuk el. Mindig azt akartuk, hogy Magyarország nagy és gazdag ország legyen, méltó régi, nagy híréhez. Ha elveszítjük a háborút, majd megnyerjük a békét. Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük.

Tizenöt év után a magyarok nem lettek fontosabbak, nagyobbak, megkerülhetetlenebbek és tiszteletre méltóbbak, viszont Magyarország bizonyíthatóan az Európai Unió legszegényebb országai közé csúszott vissza, amivel fordítottan arányosan gyarapodott, növekedett, hízott a NER-elit és az udvartartás, és ugyan költöttek közúti fejlesztésekre vastagon és túlárazva, de még többet költöttek magánrepülőkre, jachtokra, közjellegüket elvesztett ingatlanokra, luxusfeleségekre, luxusautókra, haszontalan látványberuházásokra, soha meg nem térülő projektekre, és gyűlöletpropagandára. Ez kimaradt a termelési jelentésből. Úgyhogy most megint ott állunk az alagút előtt, és megint kezdődik elölről: léphetünk egyet előre. De talán kettőt is. Mert neki minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyeri. Miközben az országnak már nincs újabb és újabb tizenöt évük arra, hogy ő megnyerje a mérkőzést, amiben mindig is vesztésre állt. Ezen az úton előre haladva már csak a szakadék van. Inkább egy lépésre, mint kettőre.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!