December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Hol van a pénz? Hol van a pénzünk?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Akkor rögzítsük a tényeket, ezúttal egy apró részletet Gulyás Gergely tegnapi kormányinfós műsorszámából. Csak azt a részt, amikor azzal kapcsolatban kérdezték, hogy november vége óta nem fizet az állam a gyógyszertáraknak a tb-támogatott gyógyszerek után, és ezt így hogy. Az ügyeletes porondmester azt mondta, jövő héten már kifizeti az állam a tb-támogatott gyógyszerek utáni tartozásokat, csak az Államkincstárnak kell eleget tennie ennek, a hét elején megtörténik a támogatások kiutalása. Apró érdekesség, amint a Telex írja: a NEAK egyébként nem is jelezte előzetesen a csúszást, és a gyógyszertárakat még december elején sem tájékoztatták arról, hogy mikor állhat helyre a rend. A kisebb patikáknak a „gyógyszertámogatás” (a gyakorlatban hitel) a bevételük felét is adhatja, enélkül az ellehetetlenülés szélére sodródhatnak.

Tehát csak az Államkincstárnak, mi? Csak annak, bazdmg. És ki a jóisten látja el ennek a központi költségvetési szervnek a felügyeletét? Ja, hogy a kormány, konkrétan a pénzügyminiszter. Vagyis Júdásék. Amiről jut eszembe rögtön a MÁV. Értsd: Magyar Államvasutak, amelyik állítólag 35 éve szarban úszkál. E fostenger háromárbócos hajójának kapitánya meg az a Lázár (nem a bibliai), aki mindezt simán be is vallotta minap, és saját magától meghatódva tárta szét enyves kezeit a nagy nyilvánosság előtt. Hogy hát ez van. Meg az van, hogy  szerda hajnaltól szünetel a vasúti forgalom Ajka és Veszprém között – derült ki három napja a MÁV-csoport közleményéből. Amely szerint a Szentgál–Városlőd-Kislőd szakaszon várhatóan fél évig tart a pályafelújítás, amely jövő év elején kezdődhet meg. Az utasok közlekedését a MÁV ezalatt is „maradéktalanul, részben autóbuszokkal” biztosítja a két város között. Ez csak egy példa, de egy stratégiai szempontból fontos vonal, amely nem csak a személy-, hanem a teherforgalmat is érinti. Tehát a következő kérdés: ki üzemelteti a MÁV-ot? Bingó! A magyar állam, vagyis Júdásék. És mi lenne az állam feladata? Pontosan: ellátni ezeket a területeket, szolgáltatásokat nyújtani, hiszen beszedik rá az adónak nevezett hozzájárulást, és természetesen a bevétel is őket illeti, ami a személyforgalomból és a teherszállításból szintén a MÁV-hoz kerül. 

Ne bassza már meg! Milyen gondos gazda az, aki így látja el a rá bízott feladatokat? Menjünk tovább. A beszedett világbajnok áfától kezdve a közel 42 adónemet felölelő egyéb sarcokból ezek képtelenek még az elégséges szintet is megütni. Miért? Mert nincsen pénz, állítólag. De hol a faszban van a pénz? Ha minden szar, deficites, hullik szét, akkor miért ragaszkodnak ahhoz, hogy ők vezessék ezt az országot? És ez csak két viszonylag friss hír. De nagyjából ugyanez a helyzet minden olyan területen, ami az úgynevezett nemzeti vagy állami jelzőt viseli magán. Az utak katasztrofálisak, az egészségügy szenved, úszik az adósságban, a patikáknak basznak utalni, azok hitelezik az államot. Ezek meg közben mit csinálnak? Repteret vesznek a mi pénzünkből, mert az állami tulajdonban kell, hogy legyen. Ezek után mi lesz ott? Pontosabban mi nincs ott, mert szerintem az egyedüli olyan reptér ez, ahonnan nem lehet kötöttpályán bejutni a városba. Amin keresztül be lehet jutni, az körülbelül egy 60 éves, kátyúktól hemzsegő borzalom, amin kisebb kihívás végigmenni autóval, az ember összeteszi a két kezét, ha megússza defekt nélkül. Ha egy koccanás történik, képtelenség tovább haladni, mert szalagkorláttal van lezárva mindkét oldalról. Ezt hívják, gyorsforgalminak. Ami lehet, hogy a Trabantok és Wartburgok idejében tényleg autópályának minősült, de mára egy jól karbantartott földes út is komfortosabb, mint ez.

De nyilván ez nem tűnik fel a kezorinégető Guinness-rekorder teremfocistának, mert ő helikopterrel jár oda. Oda is. Csak a duma állandó és örök, hogy mi mindenben a legjobbak és leggazdagabbak vagyunk. Miközben nyugodtan idecitálhatjuk a rendőrség, a tűzoltóság és OMSZ keserveit, adósságait, pénz-és emberhiányát, rajtuk szintén spórolnak az elvtársak. Ellenben ha valaki késik az ÁFA befizetésével vagy bármilyen más járulék és egyéb adóbefizetéssel, akkor pár nap múlva inkasszálják a számláját, és ha 30 napon belül nem tesz eleget a kötelezettségének, akkor végrehajtást indítanak ellene. Ami bekerül a cége minősítésébe, és tökmindegy hogy esetleg önhibáján kívül nem tudott fizetni, máris piros pontot kap az illető. Vagy próbáljon meg valaki ÁFA-t visszaigényelni. Abban a pillanatban szétszedik a cégét, és ellenőrzést hajtanak végre vele szemben. Így működik az állam, vagyis a júdási állam.

A másik: visszamenőleg természetesen nem lehet számonkérni őket, mert csak. És mert már ott is átírták a közérdekű adatigénylés rendszerét, nincsen ezeknek semmiféle elszámolási kötelezettségük felénk. Lásd: horkolásgátlók és vakcinák milliárdokért történt beszerzése a mi pénzünkön. Voltak dokumentumok, ma már nincsenek. Szijjártóék minisztériumában lábuk kélt, vagy ledaráltattak. Legalábbis soha senki nem cáfolta, hogy ez történt. Nem is kell, senki nem kényszerítette rá őket, következmény nulla. És ez csak egy példa a millióból. Mint ahogy azt sem tudjuk meg soha, hogy mikor és milyen minőségben repkednek azokon a gépeken, amelyek a Magyar Honvédség, vagyis az ország katonaságának tulajdonában vannak. Viszont van jó hír is, hogy ne sírjon a pofánk. A belügy vagyis az oktatásért és egészségügyért is felelős Pintér-féle rendőrminisztérium is felkötözik a Várba. Elfoglalták, bevették a Budai Várat is, semmiféle cselszövés nem kellett hozzá, mint annak idején a törököknek. A régóta zajló folyamat végére a szimbolikus pontot a kormány milliárdokat felemésztő Várba költözése tette ki még 2019-ben, a teraszosított Karmelita kolostor Miniszterelnökséggé alakításával hivatalosan is itt székel a hatalom, Júdás innen, Budapest világörökségi helyszínéről tekinthet le az uradalmára. Leánykori nevén: Magyarország. A NER-elit Tiborcztól Bayerig itt tanyázik. Ha netán valaki tüntetni akar, mire felkutyagol a várba, elmegy mindentől a kedve. Vagy ha mégse, akkor bezárják előtte a kaput, mint annak idején az ellenség előtt. De az is lehet, hogy íjászokat is kivezényelnek majd, ha a felháborodott nép esetleg eljut arra a szintre, hogy elégtételt óhajt majd venni, amiért szétlopták a jövőjét. 

Szép és romantikus, népi és nemzeti. Amikor valaki nem csak elméletben állítja vissza a feudalizmust, hanem gyakorlatban is. 

Ceterum censeo: az orbáni rendszer bukni fog!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.