NEHAZUGGY

Várjunk még az örömmel

Lázár Gergő | December 10, Kedd | 18:53

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nyilván sokan találkoztak már azzal a hírrel, hogy Szíriában egy fegyveres csoport elzavarta a korábban igen sokáig az országot vezető diktátort. Bassár el-Aszad közel negyed évszázadon keresztül uralta azt az országot, ahonnan milliók menekültek el a véget nem érő polgárháború miatt. Csak Németországban 1 millióra tehető a szír menekültek száma, akik Aszad bukását követően örömükben az utcára rohantak ünnepelni. Igen ám, de aki azt hinné, hogy mostantól egy demokratikus állam fog majd kialakulni, ahol a nők jogait is tiszteletben tartják, vélhetően nagyot tévedne. Sajnálatos módon nem egy demokráciára irányuló forradalom volt ez, mint inkább egy rezsimváltás, amelyet követően lehet, hogy bizonyos csoportoknak jobb lesz az életük, de az ország egészét tekintve nem biztos, hogy ez kimondható. Mert ha megnézzük, hogy az amerikai katonák kivonulását követően mi is történt Afganisztánban, akkor sajnos feltételezhetjük, hogy ha egy szélsőséges csoport veszi át az irányítást egy ország felett, ott sok jóra nem érdemes számítani.

Persze már sokan arról beszéltek, hogy ezt követően az országukból elmenekülő szírek végre visszatérhetnek hazájukba, ezzel helyreállítva a rendet, de kétlem, hogy ez megtörténne. Nem azért, mert egyébként nem mennének vissza sokan olyanok, akik mindent hátrahagytak, hanem azért, mert egy teljesen kilátástalan jövő elé néznének, miközben sokan Németországban már letelepedtek, beilleszkedtek és szinte állampolgárnak érzik magukat az országban. Igen nehéz azt követően hazatérnie valakinek, ha egy új életbe kezdett, és egyébként minden jól megy, azt nem könnyű feladni a bizonytalanért. Megértem egyesek szemszögét persze, de a menekültek többsége már soha nem tér vissza hazájába, mivel okkal menekültek el onnan. Nem elég, hogy egy diktátor megbukik, mert ezt követően elsősorban egy új, demokratikus rendszer kialakulására lenne szükség, majd az ország újjáépítésére. Ezek egyike sem évek, hanem inkább évtizedek alatt történik meg, ami viszonylag hosszú idő sokak számára.

Az, hogy jobb, vagy rosszabb lesz-e a helyzet Szíriában a diktátor elzavarását követően, vélhetően hamarosan meg fogjuk tudni, de akkor sem érdemes Kánaánra számítani, hiszen az Aszadot elzavaró milicisták nem éppen a demokrácia-szeretetükről és a nők iránti tiszteletükről híresek. Már talán az is pozitívnak tekinthető fejlemény lenne ha kiderülne, hogy legalább nem a talibánokhoz hasonló életet kívánnak megalapozni az újonnan hatalomra kerültek. Jó lenne már, ha a Közel-Keleten végre megindulna valamiféle pozitív változás, mivel évtizedek óta onnan csak menekülnek az emberek, mint hogy visszatérnének. Vannak a borzasztóan gazdag olajállamok és mindenki más, akik vagy egymással harcolnak a határaikon belül, vagy a határ túloldalán lévőkkel csapnak össze időnként. Ebben a régióban béke már nagyon régóta nincs, pedig úgy vélem, hogy ha egy helyit megkérdeznének arról, hogy mit szeretne, akkor mást sem mondana, mint hogy békét.

Sajnálatos módon a szélsőségek irányítják sok ember életét, legyen az bármely oldal is. Sokan úgy érzik, hogy nekik joguk van bizonyos földterületekhez, vagy épp joguk van ahhoz, hogy megmondják más népcsoportoknak, hogy miben higgyenek, vagy miként éljenek. Nagyon nehéz ott békét létrehozni, ahol fegyveres milíciák váltják egymást az országok élén, és senki sem akar valódi békét létrehozni. Orbánhoz hasonlóan a családtagjaikat és barátaikat milliárdosokká teszik, miközben teljesen kirabolják a saját országukat. Noha nyilvánvalóan a magyar helyzet messze nem olyan rossz, mint szinte bármely közel-keleti országé, azért nekünk itt van az EU és az a tény, hogy Európában élünk. Sajnos a Közel-Keleten nem a béke és szabadság az állandó, hanem a gyűlölet és a korlátozás. Nehéz tehát olyan borzasztóan pozitívan állni a szíriai változások elé, mivel a legritkább esetben vezetik olyanok a felkeléseket egy rendszerrel szemben, akik egyébként békét és nyugalmat akarnak.

Adjunk persze pár hetet, vagy hónapot a hatalmat átvevőknek, de én olyan sok reményt nem fűznék a valódi változáshoz. Már csak ezért is megértem azt, ha valaki nem akarja otthagyni a lassan, de biztosan felépített életét valahol Nyugaton. Elvégre mindenki békében és biztonságban szeretne élni, függetlenül attól, hogy Irakban, vagy Franciaországban született.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!