December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


További 15 év elég lesz?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! A szépen izmosodó forint mellett az infláció is kitartóan növöget. Igaz, csak fél százalékponttal, de azért csak sikerült a novemberi inflációnak meghaladni az októberit. Ez persze önmagában még nem lenne akkora tragédia – bár a 3,7 százalékos növekedés nem is egy kimondott öröm -, a baj az, hogy mely termékeknél volt jelentős az emelkedés.

Az élelmiszerek ára 4,9%-kal nőtt, ezen belül a liszté 39,3, a tejé 16,6, a csokoládé és kakaóé 12,8, a gyümölcs- és zöldségléé 11,7, az étolajé 10,1, a tojásé 9,8, a vaj, vajkrémé 9,7, az éttermi étkezésé 7,9, az alkoholmentes üdítőitaloké 6,3%-kal. A termékcsoporton belül a száraztészta ára 6,4, a cukoré 5,8, a margariné 2,7%-kal csökkent. (KSH)

Az keveseket vígasztal, hogy néhány termék ára csökkent, mert az alapélelmiszerek ára nőtt eléggé brutálisan. Hogy közben a tartós fogyasztási cikkek és a használt autók ára is mérséklődött, az nyilván jó a statisztika szempontjából, de az életkörülményeken nem igazán javít. Hiszen akinek élelemre sincsen elég pénze, az aligha lapostévét, házimozirendszert, vagy autót óhajt vásárolni mostanában. Ehhez kapcsolódó két másik jó hír, hogy a GDP O,8 százalékos csökkenést produkált a harmadik negyedévben, az pedig semennyire nem meglepő, hogy eközben az ipari termelés is tovább zsugorodott, most O,2 százalékkal. Ezek a dolgok szorosan összefüggnek, ám pánikra semmi ok, mert jön Nagy Márton, aztán jó alaposan megmagyarázza a helyzetet.

Hogy nem akart idén beindulni a növekedés, azt azzal magyarázta: a német gazdaság gyenge, úgyhogy a külső kereslet sem jó, miközben a belső kereslet már helyreáll. A német kormányt nagyon sokat szidta, mint akik szerinte a magyar gazdaság mostani gyengélkedéséért felelősek – de odaszúrt azért a franciáknak is, amikor arról beszélt, hogy aki csak Magyarországon mozog, az nem láthatja, hogy például Párizs mennyire veszélyes hely lett mostanra. „Az emberek nem érzik, hogy ez a kormány, amit a politika folytat, bizalmat és biztonságot is okoz” – mondta.

Arról is beszélt, hogy az inflációban már „nincs semmi látnivaló” – a friss mutatót félórával az első meghallgatása előtt adta ki a KSH, e szerint 3,7 százalékos az átlagos áremelkedés, amely valóban az MNB 2-4 százalék közti toleranciasávjában van.

A GDP egy távoli dolog, a lakosság számára az a fontos, hogy a bér mennyi – mondta a miniszter. (HVG)

Szóval részben a németek, részben a franciák tehetnek arról, hogy egyre szarabbul élünk. Értjük. Azt én kételkedés nélkül elhiszem Nagy Mártonnak, hogy az infláción számára nincsen semmi látnivaló. Valószínűleg mindenki így gondolja, aki annyit keres, mint ez a gazdasági csodatévő, mert olyan fizetés mellett ugyan kit érdekel, hogy egy kiló liszt majdnem negyven százalékkal lett drágább, mint tavaly ilyenkor, amikor már amúgy is drága volt? Az ugyan jelent némi gondot, hogy az országlakók többségének bizony komoly problémát jelent, hogy egyre kevesebbet tudnak vásárolni a jövedelmükből, mert ugyan a béremelkedést is remekül kiszámolták átlagban, az inflációnak is van egy átlaga, ám az valahogy nem mindegy, hogy egy nettó 200 ezer forintos fizetés emelkedik mondjuk 10 százalékkal (csak a könnyebb érthetőség kedvéért használom ezeket a számokat), vagy egy 4 millió forintos fizetés emelkedik 10 százalékkal. Mert ameddig az első jövedelem többletéből – ami 20 ezer forint – nem jön ki a közel 40 százalékos liszt, sem a 16,6 százalékos tej áremelkedése (és ebben a jövedelmi kategóriában ezek az alap élelmiszerek dominálnak, másra nem nagyon telik), addig a második példa esetében csak a béremelkedés kétszerese az első kategória egészének, mert az emelkedés 400 ezer forint. Ebben az esetben egyrészt kit érdekel, hogy egy kiló liszt 300 forint, vagy 3000, másrészt aligha az ilyen termékek vásárlása teszi ki a családi költségvetés döntő részét.

„A Fidesz megrendült kívülről és belülről is ennek az ügynek – Novák-ügynek, kegyelmi ügynek, mindegy, hogy nevezzük – hatására” – mondta a közlekedési és építési miniszter, szerinte ennek „a 2026-os választási eredményben biztos hogy része lesz”. Úgy véli, a Tisza elnökét komolyan kell venni, mert az idő és a gazdasági helyzet nem feltétlenül a kormánynak dolgozik. Hozzátette viszont azt is, hisz abban, hogy „a Fidesznél csak a Fidesz a jobb”.

Félkész állapotban van az ország, ebből próbál ő politikát csinálni

– mondta Lázár Magyarral kapcsolatban, ezzel együtt szerinte „butaság, hülyeség” azt állítani, hogy ne fejlődött volna az ország, de tagadhatatlan, hogy még nincsen készen sem. (24.hu)

Szép hárítás, hogy Novák Katalinra keni Lázár János a kegyelmi-ügyet, de azért az ország normálisabb fele pontosan tudja, hogy bár Novák Katalin messze nem volt ártatlan, de nem ő az egyetlen, főleg nem ő a legfőbb bűnös ebben a dologban. Rendben van, ő és Varga Judit elvitték a balhét (aligha önként), de azért ez még nincs lezárva, és szerintem nem is lesz. Az pedig kimondottan érdekes állítás, hogy félkész állapotban van az ország. 15 év kétharmados teljhatalom nem volt elég arra, hogy befejezzék a nagy művet? Mennyit szeretnének még? További 15 év elég lesz? És ha megkapják, mi lesz az eredmény? Mert már most is jóformán csak romok vannak, újabb 15 év múlva azokat is ellopják? Én nem tudom, ki szeretne még másfél évtizedet áldozni az életéből egy további kísérletre. Én egészen biztosan nem.

Amúgy pedig jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.