NEHAZUGGY

Politikatörténeti pillanatainkról

Molnár Bálint | December 4, Szerda | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

(…) egy lenézésből fakadó, negatív, fenyegető tónus jelent meg a magyar politikában. Eddig ez nem volt így. Ha valaki véletlenül valami rossz dolgot kiengedett a száján, kicsúszott a száján valami, rögtön elnézést kért, visszavonult, és azt mondta, hogy természetesen van a politika, de mégiscsak alapvetően emberek vagyunk, egy közösség, együtt kéne élnünk, biztos nem akarunk így beszélni, még ha esetleg ez egyszer előfordult. De hogy ez egy politikai viselkedésnek a lényege legyen, és ez csak úgy áradjon, ez azért példátlan a magyar közéletben, és, ugye, a verbális durvaság előbb-utóbb elvezet az agresszióhoz is. Ettől jó lenne magunkat megkímélni. (Orbán Viktor, 2024. november 22.)

Egyrészt ha azt gondoltam, hogy akárcsak halvány fogalmam lehet a szégyenről (primer, szekunder, tökmindegy), akkor ez egy pillanat alatt átértékelődött bennem tegnap, amikor a jelenből a pedofil kegyelmi botrányig ívelő időszakot retrospektív módon áttekintettem. Igen, Bese atya bukását és Szájer József rehabilitálását is beleértve. Szórom azóta is veszettül a hamvakat a fejemre. Szégyenemben is, meg azért is, mert alábecsültem többek között a Szijjártó-féle kocsmadiplomácia berkeiben pallérozódott fideszes különítmény lealjasodási képességeit.

Másrészt az hiszem, teljesen mindegy, hogy mely buborékból, mely politikai szekértáborból, milyen neveltetés, iskolai végzettség vagy éppen vallási meggyőződés birtokában szemléli a Deák Dániel megafonos pártaktivistához hasonlóan sokat látott magyar ember a világot, teljesen mindegy, hogy doktor Orbán Balázs politikai igazgatóval a legnagyobb egyetértésben letenné a fegyvert az oroszok előtt, vagy nem tenné le, szerintem aligha van bárki, aki ne érezte volna akárcsak egy pillanatra is kellemetlenül magát attól a jelenettől (a rövidebb, megvágott verzió is súlyos, pont eggyel több, mint amit valaha is látni szerettünk volna), amelyet tegnap a pécsi Szikla utcai gyermekotthon előtt forgatott az élet és a fojtogató NER-nyomor, Menczer Tamás és Magyar Péter főszereplésével. Legalábbis remélem. Pedig nincs rá semmi okom, mégis remélem, hogy talán még azok az erkölcsileg mezítlábas, bármire képes és bármire hajlandó pártpropagandisták (megafonisták, nézőpontisták és Kocsis Máték) is elszégyellték magukat egy pillanatra a messziről és közelről is üvöltöző fideszes kommunikációs igazgató kirohanásától, akik aztán boldogan, a farkukat csóválva leírták, felöklendezték, amit le kellett írniuk, amit fel kellett öklendezniük. Hogy a Tisza elnöke nem bírt magával, hogy agresszív stílusban próbálta elhajtani a helyszínről az állampárt ~~kocsmai teremfutballista mentalitásával megvert~~ kommunikációs igazgatóját, hogy indulatkezelési nehézségei vannak, és még meg is lökdöste a sokat látott Deák Dániel szerint egy személyben az összes frusztrált választót megtestesítő Menczert.

Ez utóbbi diagnózis azért felvet kérdéseket, többek között annak a kérdését, hogy miért is frusztráltak a Fidesz szavazói, amikor minden rendben van, mindentől meg vannak védve, nincs recesszióban az ország, hamarosan kitör a béke, amihez a békeköltségvetés már meg is van, jövőre pedig soha nem látott fantasztikus évük lesz? Miért azzal a Magyar Péterrel foglalkoznak, akinek jelenleg – a Fidesz összes többi, az idők során patás ördögnek kikiáltott ellenségéhez hasonlóan, Sorostól Gyurcsányig – nincs beleszólása az ország kormányzásába, nem mellesleg amúgy is vége van? De főleg azt a kérdést veti fel, hogy milyen állapotban van az állítólag magabiztos fölényben lévő állampárt, amelyik állítólag több mint 10 százalékkal vezet a kihívójával szemben, ha már nem elég kiszerveznie, de az első vonalbeli kádereivel végezteti el azt mocskos munkát, amit eddig kopasz és nem kopasz verőemberekkel végeztettek el? Így néz ki egy, a teljhatalmával magabiztosan és sikeresen kormányzó, széles tömegek által elismert és körberajongott párt kommunikációs frontembere?

Aki akár részeg volt, akár nem, akár büdös volt a szája, akár nem, tegnap semmi mást nem tett, mint egy vadhajtásos provokátort lekörözve, megakadályozott egy magyar EP-képviselőt abban, hogy meglátogasson egy magyar állami intézményt, amihez egyébiránt az illetőnek JOGA VAN. Amivel szemben az említett kommunikációs igazgatónak NINCS JOGA az állam vagy a rendőrminiszter vagy a félisten nevében őt ebben akadályozni. Miért ül fel a felelős állampárt egy olyan ember provokációjának, akiről amúgy február óta bizonygatják, hogy egy elkeseredett, reménytelen helyzetben lévő senki, aki mindig is senki volt és az is marad? És ha már odaküldték az ordibáló embert jól megmondani neki, amit meg kellett mondani, akkor miért bizonygatják a beszélő fejek egymás után, hogy valójában ő kezdte a balhét, és miért győzött már megint kiütéssel a Fidesz morális fölénye? Miért Magyar Péter provokációjára válaszolnak folyamatosan, miért nem a szegénységre, a recesszióra, a korrupcióra, a folyamatos lecsúszásra válaszolnak ilyen halasztást nem tűrő agresszivitással? Már ha provokációnak lehet nevezni azt, hogy valaki érdemben veszélyezteti Orbán Viktor élete végéig történő uralkodását.

Harmadrészt a fentiek okán majdnem egyetértek Török Gábor politikai elemzővel abban, hogy ebből az önként kikényszerített, vagyis elkerülhető, groteszk, ember alatti jelenetből „politikatörténeti pillanat lett”, amennyiben „ilyen kocsmai szintű, »gyere ki a hóra« fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus”. Azért csak majdnem, mert az én megítélésem szerint ez csak abban az értelemben volt politikatörténeti pillanat, amennyiben szándékosság volt mögötte. Úgy értem, hogy Menczert ugyanúgy nem kényszerítette rá senki arra, hogy messziről üvöltözve, kamerák előtt nekirontson Magyar Péternek (hogy ne a Fidesz kudarcos, botrányos, leginkább hazug és üres gyermekvédelmi politikájáról legyen szó) és a kiszolgáltatott gyerekeket propaganda-ágyútölteléknek használva a gyerekekre és az egész társadalomra nézve súlyosan méltatlan műsort előadjon, mint ahogy Novák Katalint se kényszerítette rá senki arra, hogy kegyelmet adjon egy elítélt pedofil bűnöző bűnsegédjének.

Csak ebben az értelemben volt politikatörténeti ez a pillanat, egyébként viszont semmi rendkívüli nincs ebben a mélységben. Konkrétan ez a NER-valóság, a szürke hétköznapok rutinja lassan tizenöt éve. Az erőszak, a dehumanizálás, a fentről lefele ordibálás, a polgárháborús gyűlölködés. Ezért se az állampárti gépezet által már ellenzéki propagandistaként emlegetett Török Gábornak, se senki másnak nem kellene azt sugallnia, hogy itt valami olyasmi történt, ami kilóg a sorból, ami minden eddigit alul- és felülmúlt. Mélypontnak mélypont, de lesz még ennél lejjebb is. Mégpedig azért, mert a kocsmai emberkedés, személyeskedés ingyen van, a szegénységre, a recesszióra, a korrupcióra, a folyamatos lecsúszásra viszont nincsenek válaszai a rendeleti kormánypártnak, Menczernek és elvtársainak. Fröcsögő hangembernek lenni sokkal egyszerűbb, mint felelős politikusként viselkedni, bár abban már nem vagyok biztos, hogy az Orbán-párt jelen állapotában az előbbi ugyanolyan kifizetődő, mint eddig volt. Ez utóbbival meg soha nem is próbálkoztak. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Menczerek minden primitivizmusával megpróbálják ezután is pszichésen, lelkileg megtörni az egyébként is indulatvezérelt ellenséget, hátha egyszer elszakad nála a cérna, és élő adásban fajul tettlegességig, miután a kommunikációs frontember ebben szerencsére tegnap alulmaradt.

Mindeközben mi megint kaptunk a pofánkba egy olyan műsort, amit valószínűleg még sokszor fogunk látni, pedig egyszer sem akartuk (beszéljek a magam nevében), ugyanakkor már megint csúnyán vénült Menczer főnökének két héttel ezelőtti, fent idézett locsogása. Ha Orbán államférfi lenne, és nem egy gonosz, korrupt, hatalommániás, frusztrált kisember, és ha csak a negyedét komolyan gondolta volna ennek a moralizáló szemforgatásnak, amit két hete előadott a verbális durvaságról, akkor Menczert már tegnap levette volna a tábláról. Semmi ilyesmit nem tett, inkább megtámasztotta a vállalhatatlanul hőzöngő hangembert Kocsis Máté másik hangemberrel és a hatalomgyára más illusztris talpasaival. Nem tehetett mást, hiszen ha politikatörténeti pillanatokról van szó, ő ezekben is élen jár. Talán sokan még emlékeznek az alábbi jelenetre, számomra ez az egyik, ha nem a legdurvább politikatörténeti pillanat az elmúlt tizenöt évből. Amit két fajsúlyos dolog különböztet meg Menczer műsorától: egyfelől itt nem Orbán ment házhoz a lófaszért önként, másfelől Magyar Péterrel és pártjával szemben Hadházy Ákos egymagában nem jelentett veszélyt a hatalmára. Különben kerek ez, félelmetesen kerek.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!