NEHAZUGGY

Primer szégyen

Molnár Bálint | December 3, Kedd | 10:32

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Eddig is inkább hamisnak és megengedőnek tűnt, valahányszor azt írtuk nemzetünk mindenkori legkisebb nagyjainak egyik-másik, egyre sokasodó szégyenteljes megnyilvánulása kapcsán, hogy csak az a szekunder szégyen ne volna, ami belülről mardossa az embert, és sehogy nem tud szabadulni tőle. Engem legtöbbször olyankor tepert eddig is és teper most is maga alá ez az életérés, amikor megélhetési szuverénjeink és patriótáink, a korrupció alapú társadalom építésének élharcosai fajsúlyos világpolitikai tényezőként próbálnak feltűnni a bolygó legkülönbözőbb pontjain, ahol két véglet között vergődnek, vagy a teljes megalázkodás és behódolás, vagy a diplomáciai késsel-villával enni nem tudás viselkedési zavarokban manifesztálódó kínos példázatait látjuk (feldúlt verbális asztalborogatás, ajtócsapkodás, toporzékolás), és egyik se üzeni azt, hogy egy saját presztízsére, megítélésére joggal büszke, magabiztos, tiszteletreméltó ország vezetőit látjuk, hanem.

Hanem különösen Moszkva Ukrajna ellen indított háborújának kitörése óta, ami minden korábbi konfliktust meghaladva a legélesebb árkot ásta Magyarország és az Európai Unió közé úgy is, mint Brüsszel és úgy is mint az egyes tagállamok (és nem látszik semmiféle szándék ennek az egyre inkább kráter formáját öltő képződménynek a betömésére), látványosan megsokasodtak azok az érthetetlen, se a magyar nemzeti érdekkel, se az európai érdekkel össze nem egyeztethető jelenések, amelyek miatt olyan szégyent éreztem, ami nemhogy nem szekunder, de a primernek is valami egészen durva változata.

Ilyen volt például Orbán Viktor tavaly októberi pekingi foteles műsorszáma, amikor az EU-s vezetők közül egyedüliként ünnepelte a kínai fővárosban az Egy övezet, egy út kezdeményezés 10. évfordulóját, ahol Ukrajna orosz lerohanása után először találkozott kétoldalúan Vlagyimiroviccsal, akinek a jobbján zavartan összevissza pakolgatott, fészkelődött, és rángatta a zakóját, nyakkendőjét, az oroszok meg boldogan mutogatták a világnak a több mint kínos felvételeket.

De ilyen volt az is, amikor Vlagyimirovics bebörtönzött, és mint már akkor is sejteni lehetett, egyáltalán nem természetes halált halt, hanem jó eséllyel megmérgezett, mindenkori legkeményebb ellenfele, Alekszej Navalnij temetése napján, idén március elsején Szijjártó tökéletes ütemérzékkel és kivételes ízléssel posztolt egy videót a törökországi Antalyában éppen zajló diplomáciai konferenciáról, amelyen azt látni, hogy egy megterített asztal mellett kedélyesen cseverészik, valamint vihorászik Szergej Lavrov háborús orosz külügyminiszterrel.

És van még számtalan ilyen szörnyű jelenet, mindenféle alkalomhoz nem illő hajlongásokról, kézcsókdosásokról, vörös szőnyegen gurulásokról, kipcsak dicsekvésről, vállalhatatlan külcsínről és az ahhoz harmonikusan illeszkedő belbecs kitüremkedésének rengeteg megnyilvánulásáról, de az elmúlt közel három évben messze azok voltak a legdurvább, primer szégyent aktiváló pillanatok (lehet, hogy ha ott lettem volna, amikor Brüsszelben kiküldték Orbánt kávézni a szövetségesei, másképp gondolnám), amikor vagy a szőnyeg szélén, vagy lehajtott fejjel, zavart tekintettel bólogatva, vagy csettintésre a KGB-ügynök után gurulva, vagy a teniszpálya méretű asztal másik végén, kvázi hallótávolságon kívül bohóckodva hagyták, hogy rajtuk keresztül törölgesse a lábát Moszkva az EU-ba és a NATO-ba.

Már annyi mindent láttam, de tegnap reggel ennek ellenére alig akartam elhinni, hogy a NATO-külügyminiszterek brüsszeli találkozója előtt Szijjártó immár 12. alkalommal a háború kirobbanása óta újfent elrepül Moszkvába, hogy megint a helyszínen hápogja, hogy legyenbéke. Meg hogy fokozni kell a magyar kormányzat békemissziójának erőfeszítéseit az ukrajnai háború minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázata miatt, és nyitva kell tartani a diplomáciai csatornákat. És nemhogy alázatosan udvariaskodott Szergejjel, aki cserébe nagyra értékelte Orbán Viktor „független politikáját” és három perc után belefojtotta a szót, de valamiért nem borította rá az asztalt, amikor Lavrov visszautasította a tűzszünetre vonatkozó óbégatást, tíz percen keresztül szidta Magyarország nyugati szövetségeseit, és hazudta sokadszorra, hogy azért volt muszáj lerohanni Ukrajnát, mert Oroszország fenyegetve érezte magát a NATO terjeszkedése miatt (csak akkor nem értem, hogy Finnországot azóta miért is nem rohanták le, miután rajtuk keresztül is közel került a NATO az orosz birodalomhoz), illetve mert Ukrajnában nem tartják tiszteletben az oroszok emberek jogait. Szijjártónak csak zavart pislogásra és feszengésre telt, amikor Bucsa után, gyerekkórházak bombázása után, civilek tömegeinek kegyetlen lemészárlása után, immár Kárpátalja veszélyeztetése után tisztelt miniszter úr, kedves Szergej az orosz emberek jogainak csorbulása miatt aggódott hosszasan. Azoknak az orosz embereknek a jogai miatt, akiknek a jogait a Putyin-rezsim kilöki a tizedik emeletről vagy belefullasztja a novicsokos teába. Nem futotta egy pisszenésre sem, nemhogy visszautasította volna az elfogadhatatlan hangnemű, megalapozatlan vádakat, amelyeket más esetben, amikor a háborúpártinak hazudott Nyugatról van szó, hisztizve kér ki magának.

Fogalmam nincs, hogy ez a videó egyáltalán miért kerülhetett nyilvánosságra (vajon mert semmit nem ér a megalázás, ha senki nem látja?), de mert nyilvánosságra került: így néz ki egy szuverén ország külügyminisztere, így viselkedik egy független, szuverén ország külügyminisztere, akinek senki nem mondhatja meg? Szerintem nem. Szerintem egy tetszőlegesen szénné alázható hasznos idióta néz ki így, aki minden eddigi megnyilvánulása alapján komolyan gondolhatja, mint ahogy Orbán Balázs is komolyan gondolta (és nemhogy nem bukott bele, de doktor lesz belőle), hogy egy ilyen hatalmas és erős ország lábtörlőjének lenni valójában megtiszteltetés, valami olyasmi, amit a gondviselő számon tart majd, amikor arról dönt, hogy menny vagy pokol. Nálam sokkal szakavatottabb emberek évek óta próbálnak magyarázatot találni erre a teljesen megmagyarázhatatlan viselkedésre, erre a zavart, alázatos és megalázkodó viselkedésre, de én nem hiszem, hogy erre van elfogadható magyarázat. Ez egyvalamire magyarázat: arra, hogy az Orbán-kormány kényszerből vagy önként dalolva segédkezik (egyik rosszabb, mint a másik) Moszkvának abban, hogy megmutathassa a világnak, ők ezt is megtehetik. Hogy ők bármikor odarendelhetik a most éppen az EU soros elnökét adó Magyarország külügyminiszterét, akibe bizony belefojtják a szót, ő pedig bizony kussban, megértően, az arcára kiült békepártisággal végig fogja hallgatni a moszkovita nagymonológot, amelyben többek között arról is szó esik – és ez a legfontosabb -, hogy a tűzszünet nem a békéhez vezető út.

Hogy micsoda? Hát nem azt harsogja évek óta Szijjártó és a főnöke, hogy azonnali tűzszünet és béketárgyalások? Nem azért hisztiznek, hogy őket Moszkva csatlósainak nevezik, amiért hazajárnak Moszkvába, pedig ők nem is oroszpártiak, ők a béke pártján állnak, nyitva tartják a kommunikációs kanálisokat, mert előbb tűzszünet kell, mert a fronton nincs megoldása ennek a háborúnak, mert szörnyű, hogy emberek halnak meg és mert a béke jobb mint a háború, a boldogság jobb, mint a boldogtalanság? Erre tegnap Lavrov belehányja a békepárti Szijjártó arcába, hogy nem kérünk a tűzszünetből, mert azt az ukránok erőgyűjtésre használnák fel, úgyhogy lófaszt lesz tűzszünet, a mindig harcias Szijjártó pedig nemhogy nem tiltakozik, de a szemét lesütve, fészkelődve kussol, és hagyja hogy porig alázza a tömeggyilkos, aki módfelett aggódik az emberi jogok csorbulásáért.

Nem mintha tegnap derült volna ki, hogy az EU- és NATO-tag Magyarország vezetésének békepártisága semmit nem jelent, vagy ha jelent valamit, az a mielőbbi totális orosz győzelem (Oroszország nem veszíthet), de ezt a fenti 15 percben összesűrűsödött sokrétű, primer szégyent soha nem fogjuk kiheverni. Akinek annyi önbecsülése nincs, hogy ha nem is a szövetségesei miatt, de saját maga miatt kikérje magának, hogy bohócot csináljanak belőle, az nyilván azt sem érti, hogy az árulókat még az is megveti, aki használja, kihasználja és felhasználja őket. Ez viszont több mint tragikus.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!