December 2,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Kamu számháború

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 37,820 forint, még hiányzik 2,962,180 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Real-PR 93. friss, hétfőn közölt közvélemény-kutatása alapján a Fidesz-KDNP (44 százalék) biztosan őrzi az első helyét a pártok közötti versenyben, a Tisza Párt baloldali törpepártok kárára történő növekedése pedig elérhette a maximumát; négypárti országgyűlés alakulna egy most vasárnapi választáson.

A Real-PR 93. a kutatásában – amelyet november 25. és 27. között ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készítettek – azt vizsgálta, hogy a választók melyik pártra szavaznának egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson.

Az eredményeket a biztos szavazók bázisán közölték és kifejtették, hogy a biztos szavazók azok a szavazópolgárok, akik részvételüket biztosra ígérték egy most vasárnapi országgyűlési szavazáson, valamint megjelölték melyik pártra szavaznának vagy egyéb kérdésekre adott válaszaik alapján besorolásra kerültek egy adott párt szavazótáborába.

Kiemelték, hogy a biztos szavazók körében a kormánypártokat 44 százalék támogatja, pontosan annyi, mint október folyamán, a Fidesz-KDNP szavazótáborában nincs jele az elbizonytalanodásnak.

A Tisza Párt a biztosan résztvevők körében 36 százalékos eredményt tudna elérni, amely hibahatáron belüli elmozdulás az egy hónappal ezelőtti adatfelvételhez képest, így a Tisza Párt és a kormánypártok között 8 százalékpontnyi a különbség a Fidesz-KDNP javára – tették hozzá, azzal együtt, hogy ez a különbség szignifikáns, meghaladja a hibahatárokat.

Úgy folytatták, hogy a Tisza Párt integrálta a baloldali törpe- és kis pártok szavazótáborának nagy részét, amely folyamat láthatóan elérte a korlátait, így ezekből a választói rétegekből nem áll a párt rendelkezésére további jelentős tartalék.

A Tisza Párt lendületvesztése mögött ugyanakkor az elmúlt időszakban nyilvánosságra került hangfelvételek hatása is valószínűsíthető” – fogalmaztak.

A felmérés szerint a Mi Hazánk 7 százalékos, míg a Demokratikus Koalíció 5 százalékos tábort tudhat maga mögött a biztos választók körében, ez a Mi Hazánk esetében pontosan megegyezik az októberi kutatási adattal, míg a DK esetében hibahatáron belüli elmozdulást jelent csupán.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékos támogatottságával valószínűleg az 5 százalékos parlamenti küszöb alatti eredményt érne el – írták.

A teljes lakosságban sem történt a hibahatárokat meghaladó változás a pártok támogatottságában az egy hónappal ezelőtti kutatáshoz képest – áll a közleményben. (MTI)

A számháború folytatódik, bár úgy tűnik, a Fidesz lassan önmagával csatázik. Reméljük, találnak még néhány tök ismeretlen intézményt annak alátámasztására, hogy most vasárnap igenis ők győznének a választáson. Sajnos nem lesz most vasárnap választás, legfeljebb abban válogatunk, hogy mi kerüljön az asztalra a vasárnapi ebédnél. Már persze csak az dönthet, akinek erre lehetősége van, mert a nagy harcolásban árokba rugdosott családok menüje ennél korlátozottabb: megeszik, ami van, vagy nem eszik meg. Kemény másfél év előtt állunk, az biztos, de mint a dakota bölcs is megmondta: nem közvéleménykutatást kell nyerni, hanem választást.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.